Amerikai Sztahanov | 17. rész: A Birodalom

721 Broadway, a birodalom bejárata. New York University, Tisch School of the Arts. 

Kétemeletnyi magas, fakeretes üvegajtók sora választja el a Broadway szüntelen forgalmát a belső átriumtól. New York-i viszonylatokban réginek nevezhető épület, 1916-ban húztak fel. Sokszor cserélt gazdát, többnyire ipari és irodai célokra használták. 

Az átrium két oldalán két-két kisméretű lift várja a belépőt. Mellettük széles lépcsőház a felső emeletekre. De fordul a lépcső az alsó szintre is, ahol a filmes diákok bérelnek felszerelést a stúdiómunkához. Egyszerű tájékozódni, liftekkel fel és gyalog lefelé. Órák közben az emeletek közötti lépcsőházban lógnak a diákok. Élénk beszélgetések, és persze mindenféle diákszerelem. New York-i energia, romantikusan párizsi kávéházi milieux.

Az átrium falait a kilencedik emeleti diákok profin keretezett fényképei díszítik. Hetente cserélik a kiállítást, követve a fotótanszék folyamatosan frissülő munkáját. Szeretek itt ebéd körül megállni, amikor leragyog a nap a Broadway keskeny útvesztőjére, és felfesti a falakra azokat a Bauhaus-szerű absztrakt árnyékokat, amelyekben a fekete-fehér fotográfia természetes otthonára talál. 

Ma átugrom a tanszékemet, a negyedik emeleti drámatanszéket, és a hatodikra megyek. Vetítőként dolgozom a Cinema Studies tanszéken, és most Kuroszavát vetítek Jay Leyda professzornak. Egy Kuroszava-sorozat mindenki álma, különösen Jay Leydával. Más tanszékekről is beugranak ide a gyerekek. A fotósok filmkockákra bontják a képsorozatokat, a kompozíciót tanulmányozzák. A filmesek leginkább a vontatott ütemet és a vágást elemzik. Én kaptam meg a vetítést, az egyetlen a stábból, aki hajlandó volt felkelni a nyolcórai munkára. Cipelem a vetítőt, az állványt és az öt vaskos filmkazettát.

A 617-es egy apró osztályterem, nincs elkülönített vetítőfülkéje. Az osztály közepén kell felállítani a vetítőt, és a diákok között ülök. Ez a megoldás megalázóan kínossá teszi még az olyan kis hibákat is, mint a hang és a fókusz csúszása, nem beszélve arról, ha a tekercs nem veszi fel pontosan a filmet. Hiányzik ilyenkor a vetítőfülke megnyugtató magánya, a háttéri arctalanság.

Leyda professzor a hetvenes évei végét járja. Gyakran elalszik, néha hosszú percekre. A tanársegédek lábujjhegyen járják körbe a termet, kiosztják a napi munkát, és suttogva vázolják fel a film fő témáit.

Időnként teljesen elhallgat az osztály. A gyerekek visszalapoznak a jegyzetekbe, a...