1970-ben a szomszédban egy sámlin ülve néztem az első világbajnoki döntőmet egy Kékes tévé mai táblagépnél alig nagyobb fekete-fehér képernyőjén. 8 éves voltam, apám a fülembe mormogva az olaszokat osztotta, azóta se szeretem a brazil focit, az olaszok pedig közel hatvan éve a második szurkolói választásom. Az 1974-es vb-döntőről már „saját” élményem van, rettenetesen sajnáltam a hollandokat, sajnálom azóta is őket minden elvesztett döntő és kiesés után, és nem igazán rajongok a rendező országok csapataiért. 1978-ban lettem „antiargentin” a futballban, senki nem tud lebeszélni arról, hogy elcsalták ellenünk a nyitómeccsüket, ahogy azt az egész vb-t is. 1982-ben jót röhögtem az olasz „börtönválogatott” sikerén, ahogy Paolo Rossi kiejtette a tényleg az egyik legjobb brazil vb-csapatot. 1986, Irapuato – hagyjuk. Azóta tulajdonképpen nem érdekelt az egész futballvilágbajnokságosdi. Felnőttem, négyévente könnyed nyári szórakozásként a balatoni teraszon szódával elmentek, egyik a másik után. Mostanáig.
Az elmúlt 40 évben szakmám lett a sport, annak sportgazdasági történéseinek elemzése. Már ez önmagában érdekessé tette számomra az eseményt, mire lesz képes a labdarúgás a sportipar Mekkájában, másrészt mennyiben „termékenyíti meg” az amerikai sportüzlet a szórakozás szempontjából kicsit fáradttá és öregessé váló futballmérkőzésrendezések világát. Nem csalódtam. A balatoni terasz és a szóda maradt, de közben minden megváltozott. Hála a futball hatalmasainak és stratégáinak, az amerikai-kanadai-mexikói rendezésű világbajnokság utat mutatott a hagyományos európai sportipar számára. Azt állítom, ennyire összetett és teljes szórakozást egyik korábbi esemény sem nyújtott. Nekem a 2026. évi labdarúgó-világbajnokság minden idők legjobb vb-je volt.
Pénz beszél
„Money talks, bullshit walks”, avagy a pénz beszél, a többi duma, tartják az amerikaiak. Csak hogy az elején kezdjem. A világbajnokság 104 mérkőzését több mint 6,8 millió néző tekintette meg a helyszínen – így lett minden idők legtöbb nézőt vonzó világbajnoksága. A lelátók átlagosan 99,7 százalékos kihasználtsággal, mérkőzésenként több mint 65 ezer nézővel teltek meg, a hivatalos szurkolói fesztiválokon pedig további 5,5 millió ember fordult meg. A jegyértékesítésből és a vendéglátásból (hospitality) származó bevétel a korábbi tornák 950 millió dolláros szintjéről 3 milliárd dollár környékére ugrott. A döntő legdrágább jegyeinek névértéke 32 970 dollárig kúszott fel – a 2022-es katari döntő 1607 dolláros csúcsához képest húszszoros emelkedés –, a viszonteladói piacon pedig a döntőre szóló jegyek 11 ezer dollár alatt gyakorlatilag nem is voltak kaphatók. A pályaszéli, tizenkét fős vendéglátói csomagok egymillió dollártól indultak, a kupaátadáshoz hozzáférésért pedig akár 600 ezer dollárt is elkértek. Mindeközben a nemzetközi szövetséghez (FIFA) nagyjából 500 millió jegyigénylés futott be, ami minden korábbi tornát felülmúlt.
A világbajnoki döntő átlagosan több mint 62–66 millió nézőt vonzott az amerikai képernyők elé, a 104 mérkőzést figyelembe véve a Fox (angol nyelven) átlagosan 7,7 millió, míg a Telemundo (spanyol nyelven) 6,3 millió nézőt ért el meccsenként. Ezzel a torna összességében több mint 115–140 százalékos nézettségnövekedést produkált a 2022-es katari VB-hez képest.
Az egyes rendező városok egymástól eltérő gazdasági hatásokkal számolhattak. A New York–New Jersey-régió 3,3, a Dallas–Fort Worth 1,5–2,1, Atlanta mintegy 1 milliárd, Philadelphia 770 millió, Kansas City 653 millió dollárra becsüli a saját gazdasági hasznát. A tizenhat rendező város kártyás költési adatai a torna alatt átlagosan 6,3 százalékkal, a nem helyi látogatóké 16,7 százalékkal nőttek az előző évhez képest. A szálláshelyek piacán vegyes kép rajzolódott ki: a hoteltelítettség a tizenegy amerikai rendező város nagy részében, mintegy 80 százalékában elmaradt a nyári előrejelzésektől, miközben a rövid távú lakáskiadás (Airbnb és hasonló platformok) a mérkőzéshetekben a szokásos szint 100–187 százalékával, egyes helyeken ennél is drasztikusabban futott fel. A rendező városok oldalán a költségek sem voltak elhanyagolhatók. A biztonsági intézkedésekre, a tömegközlekedés bővítésére és a stadionfelújításokra városonként 100–200 millió dollárt költöttek, amit csak részben ellensúlyozott a szövetségi kormányzat 625 millió dolláros biztonsági célú támogatása a rendező városoknak.
Figyelemre méltó, hogy a FIFA eredeti globális hatásbecslése egy évvel ezelőtt mintegy 80 milliárdról szólt. A frissített elemzés szerint azonban a világbajnokság önmagában „csak” 40,9 milliárd dolláros globális GDP-hatást generált. A jelentős eltérés oka részben módszertani – a teljes költést tekintik, nem veszik figyelembe, mi történt volna a világbajnokság nélkül –, részben pedig a helyettesítési hatás negligálása, például a meccsek miatti forgalmi torlódás és zsúfoltság elriaszthatta azokat a turistákat, akik egyébként a városba látogattak volna. Ezzel együtt a világbajnokság kétségtelenül historikus léptékű gazdasági eseményt jelentett, a modern sporttörténelem egyik legnagyobb üzleti teljesítményét jelzik.
Fényes szelek fújják a labdarúgás lobogóját – holnapra megforgatják az egész világot?
A talán legvitatottabb újítás a mind a 104 mérkőzésen bevezetett, félidőnként egy-egy, a 22-23. percnél tartott háromperces ivószünet volt, amelyet a FIFA hivatalosan a júniusi-júliusi amerikai hőséggel indokolt. A valóság azonban valószínűleg az, hogy a hirdetésfinanszírozott csatornáknak eladott jogok pénzügyileg egyszerűen megkerülhetetlenné tették a reklámblokkokat. A Fox Sports számára például legalább 250 millió dollár reklámbevételt termeltek ezek a sokat vitatott ivószünetek alatt levetített hirdetések. Sok szakértő véleménye szerint ez a mérkőzésmenet a hivatásos labdarúgást az amerikai sportok (NFL, NBA) negyedekre tagolt, reklámblokkokra optimalizált szerkezetéhez közelítette.
Az európai bajnokságok idegenkednek a reklámszünetektől, mert a folyamatos játékmenet a sportág lényegéhez tartozik. Az elemzők zöme „lendülettörő szünetekről” beszélt, amelyek a hátrányban lévő csapatoknak kedveznek, az előnyben lévőket pedig kizökkentik. Azt kérdezem: miért is baj ez? A hivatásos látványsportok lényegi eleme a kimenet bizonytalansága, az izgalom. Miért baj az, ha az eredetileg talán rosszul megválasztott taktika, vagy a menetközben felfedezett hibák 22-23 perc után korrigálásra kerülhetnek, nem kerül végletesen hátrányba az egyik csapat, és válik szinte érdektelenné a mérkőzés maradék 68-70 perce? Vagy éppen egy új felállás, más játékrendszer egy még érdekesebb mérkőzéshez vezet? Mi, szurkolók, a stadionokban és a tévéfotelekben jártunk és járnánk jól. A televíziónézők esetében pedig azzal is, hogy a szünet alatt ki lehet menni egy (újabb) sörért, vagy a korábbiak outputjával lehet foglalkozni anélkül, hogy lemaradnánk lényegi történésekről.
Hasonlóan amerikai szellemben alakult a torna köré épített szórakoztatóipari csomag is. A nyitóünnepség és különösen a FIFA történetének első, kifejezetten a labdarúgó-világbajnoki döntőre szervezett félidei koncertje – amelyen egyebek mellett Shakira, Madonna, Justin Bieber és a BTS lépett fel – amerikai mintára a Super Bowl show-műsorát idézte. Ízlések és pofonok. Januárban például nem gondoltam volna, hogy valaha is visszasírom Bad Bunnyt egy sporteseményen. Februárban, a Super Bowl performance után már gondoltam. A vb-döntő műsorát látva, júliusban már hiányzott is.
A rendezvény körüli infrastruktúra is a vendéglátás-központú amerikai „game day” kultúrát tükrözte. A szurkolói zónák, a sportbárok, egymillió dolláros pályaszéli hospitality-csomagok és a kupaátadáshoz 600 ezer dollárért vásárolható közelség mind azt jelzik, hogy a FIFA nem egyszerűen egy sporteseményt, hanem egy többhetes szórakoztatóipari terméket árusított, ahol a mérkőzés maga csak az egyik, bár kétségtelenül központi elem volt egy sokkal szélesebb élménygazdaság részeként.
A világbajnokság gazdasági és sportági hatásai mellett a torna a szurkolói kultúrák világméretű seregszemléjeként is emlékezetes volt – és alighanem ezek maradnak meg legtovább a köztudatban. A leglátványosabb ezek közül a norvég szurkolók „viking evezése” volt. A rituálét egy Ole Frøystad nevű általános iskolai tanár találta ki 2025 végén, és a viking harcosok csatába evezését szimbolizálja szinkronizált mozdulatokkal és dobolással. A norvég válogatott sztárjai, Erling Haaland és a dobbal vezénylő csapatkapitány, Martin Ødegaard maguk is átvették a rítust a Szenegál elleni győzelem után, a mozdulatsor pedig hetek alatt kinőtte a stadionokat, feltűnt a New York-i Times Square-en, bostoni mozgólépcsőkön, de a norvég parlamentben is, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők eveztek együttesen, közösen.
Nem kevésbé felejthető a holland szurkolók évek óta formálódó, a 2026-os tornán is felbukkanó ünneplése, amely a narancssárga mezes tömeg ritmikus ugrálásából és éneklésből áll, és a legutóbbi Európa-bajnokság óta „narancsőrületté” nőtte ki magát. A skót szurkolók is emlékezetes fejezetet írtak. Becslések szerint mintegy 50 ezer skót drukker érkezett Bostonba, ahol dudaszóval, kockás mintás öltözékben vonultak végig az utcákon, „kiitták” a kocsmákat, és útjelző kúpokat helyeztek a város történelmi szobrainak fejére. A tömeges jelenlét nem csak hangulati, hanem mérhető gazdasági hatással is járt. A bostoni éttermi és bárforgalom a torna első két hetében 28 százalékkal nőtt a többi amerikai rendező városhoz képest – egyes meccsnapokon akár 45 százalékkal –, miközben a helyi sajtó szerint a skótok lelkesedése segített feledtetni a rendezés körüli korábbi politikai és finanszírozási feszültségeket, olyannyira, hogy az egyik megfigyelő szerint „a világbajnokság miatt Boston újra beleszeretett önmagába”.
A világbajnokság öröksége
A torna érdemben mozdította előre a labdarúgás amerikai pozícióját. A Fox és a Telemundo „NFL-szintű” nézettségi adatokat könyvelhetett el, több millió olyan amerikai néző előtt mutatva be a sportágat, akik korábban ritkán vagy soha nem követték a focit. Az MLS a torna lendületét azonnal saját, minden korábbinál nagyobb marketingkampányába fordította át, Don Garber, az amerikai hivatásos labdarúgó liga (MLS) biztosa pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok „a világ aranypiacává” vált a labdarúgás számára. A fellendülés az MLS-en túl a férfi másodvonalbeli és a női ligákra is átterjedhet, a rendező városokban pedig olyan infrastrukturális fejlesztések (stadionok, tömegközlekedés, edzőközpontok) maradtak, amelyek a tornától függetlenül is hosszú távon szolgálják a sportágat.
A talán legfontosabb, egyben legnehezebben mérhető örökség a gyereklabdarúgásban rejlik. Felmérések szerint mintegy 5,3 millió, 6 és 17 év közötti amerikai gyerek érdeklődik a foci iránt anélkül, hogy az elmúlt egy évben ténylegesen játszotta volna – ez a látens kereslet önmagában közel 2,7 milliárd dolláros éves piaci potenciált jelent, a 11 amerikai rendező város egyórányi vonzáskörzetében élő 1,17 millió érdeklődő gyerek pedig 710 millió dollárnyi lehetőséget testesít meg. Ennek kiaknázására a torna apropóján az amerikai szövetség Soccer Forward alapítványa, a Bank of America és David Beckham közreműködésével iskolai programot indított, és a világbajnokságra már több mint 800, a tervek szerint idővel 1000 kispályát (mini-pitch) épített szerte az országban. Philadelphia egymaga 26 helyi projektre 2 millió dollárt fordított, Houston 30, Georgia állam pedig 100 minipályát adott át. A szakértők szerint az igazi mérce nem a torna alatti bevétel, hanem az lesz, hány gyerek iratkozik be ezután élete első focicsapatába.
Ezek a momentumok jól mutatják, hogy a világbajnokság öröksége nem merül ki a mérlegek soraiban.
Minden idők legjobb világbajnoksága. Nem csak gazdasági értelemben, de hangulatában, kiszolgálásban, technikai újításokban, nemzetközi közvetítésben. A 48 csapatos rendezés bevált – nem volt előírva senkinek, hogy minden meccset nézzen, lehetett válogatni. Voltak kiváló mérkőzések, voltak nagyon gyengék. Remek, jól mesélhető történetek, egy hónap tömény szórakozás. Világméretű buli.
Jó volt, köszönjük.
A labdarúgás előtt új dimenziók nyíltak, jó lenne a lehetőségekkel élni. Megszabadulunk Messitől és CéRonaldótól, jöhet Mbappé, Yamal, Szoboszlai, Kata Misi és Bárány Donát. Jöhet egy látványosabb, a szurkolókat jobban kiszolgáló sportszolgáltatás, jöhet egy versenyképesebb szabadidő-eltöltési forma a fiatal generációk számára.
Jöhet a péntek esti futball láz, a Nyíregyháza–Újpest mérkőzés.
Borítókép: A labdarúgó világbajnokság döntője a New York New Jersey stadionban, East Rutherfordban, 2026. július 19-én / fotó: MI News / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Bejelentkezés