A Bűnösök című film kapta minden idők legtöbb Oscar-jelölését, 16-ot (!). Ryan Coogler, akit eddig a Fekete párduc-filmek és a Rocky-sorozat spin-offja, a Creed-trilógia szerzőjeként lehetett azonosítani, egész más ligába tornászta fel magát. De jogosan?
1930-as évek, Amerika. Egy fekete testvérpár, miután megjárták az első világháborút, és jó pár évet eltöltöttek gengszterek és stricik között (már úgy értem, ők maguk is gengszterek és stricik voltak), hazatérnek Mississippibe, ahol egy baromi jó csehót akarnak nyitni. Egy gazdag fehér fickótól megvesznek egy használaton kívüli malmot, és régi ismerőseiket bérlik fel személyzetnek. Aztán jönnek a vámpírok.
Akkor ez egy horrorfilm? Nos, igen. Egy úgynevezett szociálisan érzékeny horrorfilm. Olyan, mint a Jordan Peele-féle Tűnj el!, a Zach Cregger által rendezett Fegyverek, esetleg Remi Weekes filmje, a Kinek a háza?, hogy csak párat mondjak. Mostanában egy horrorfilm ritkán elégszik meg a félelemkeltéssel és a belek kiontásával, mélyebbre akar menni. Ezek a filmek a rasszizmusról, a menekültválságról, a fegyveres erőszakról szólnak. A Bűnösök témája egyfelől a rasszizmus, másfelől a blues.
Merthogy a testvérpár tényleg egy jó baromi jó csehót akar csinálni. Az ismerőseik meg történetesen nagyon jó blues-zenészek. Szájharmonikás, bárzongorista, gitáros is csatlakozik a csapathoz. Egyiküket, a fiatal gitárost lelkipásztor apja dorgálása és fenyegetése – miszerint a blues az ördög zenéje – sem hatja meg. Őt egyébként öregen a sokszoros Grammy-díjas Buddy Guy alakítja, aki a Chicago-blues egyik ikonja. Sok szó esik arról, mi a blues, a zene egyfajta mágiaként jelenik meg a filmben. Egy ponton a zene megidézi későbbi korok fekete muzsikusait: többek közt egy elektromos gitáros alakot, sőt, még DJ is kerül a buliba, mindezt pedig a zene is leköveti – a zene, amiért Ludwig Göransson felel. Sajnos az egyik gyenge pontja az egész vállalkozásnak éppen ő.
A Bűnösök zenéje, pláne ahhoz képest, mennyit beszél a zenéről, elég jellegtelenre sikerült. Talán nem egy hófehér bőrű svéd zeneszerzőt kellett volna megbízni ezzel a feladattal. Nem tudom, miért éppen rá esett a választás, de a filmnek zeneileg nincsen egyetlen emlékezetes momentuma sem. A Coen-testvéreknek ez mennyivel jobban ment az Ó, testvér, merre visz utad?-ban.
A másik film, ami eszembe jut, természetesen az Alkonyattól pirkadatig, ahol épp fordított a helyzet: az utazók csöppennek bele egy vámpíros buliba a film felénél, ami megváltoztatja az addigi hangvételt, témát, műfajt. Csak valahogy ott mindez működött.
Talán az a baj, hogy ez a film már az elejétől okoskodik, prédikál, papol. Nincs egy snittje, ami ne a feketék sanyarú sorsáról szólna. Az amerikai feketék sorsa egyébként valóban szomorú és sanyarú volt, de ez az elbeszélés és hangoltság így humortalan, érdektelen, ötlettelen. Miért kell gyapotszedés közben rekrutálni a Cornbread nevű karaktert?
Aztán ott van a rasszizmus kérdése. Érezhetően van valami baj azzal, ahogyan a film a kérdést tárgyalja. Mint amikor egy vámpír próbál bebocsáttatást nyerni valahová, és megtesz mindent, hogy ne legyen gyanús, de éppen ezáltal lesz az. Ahogy az Egyik csata a másik után is szégyentelenül rasszista, úgy ez a film is, holott épp ellene emelne szót. Ugyanis nincsenek pozitív fehér karakterek. Egy sem. Még az a szereplő is félvér, akit esetleg ide lehetne sorolni. A többiek klántagok, gonoszak, akik vámpírkórral fertőzik meg a csak szórakozni akaró feketéket (és két ázsiait).
A Bűnösök nem tudja eldönteni, mi legyen, miről szóljon, és milyen hangon szólaljon meg. Olyan, mintha elaludtunk volna egy bluesról szóló dokumentumfilm előtt, és mire felébredtünk, már egy B-kategóriás horrorfilm menne a tévében. De a szereplők ugyanazok, szóval akkor ez még ugyanaz a film. Egy horrorfilm, ami okoskodik. Egy horrorfilm, ami prédikál. Mindannyian voltunk már olyan koncerten, ahol azzal szembesültünk, hogy két szám között indokolatlanul sokat pofázott a zenész, akinek az amúgy jó dalait így képtelenség élvezni, mert a sztorizgatásai, filozofálgatásai nem érdekesek annyira, amennyire ő annak gondolja azokat.
A Bűnösök is próbálna valamit mondani, valami érvényeset, de jobb volna, ha csak vámpíros film lenne. Ráadásul láthatóan a két világot, a bluest és a halhatatlan vérszopókat minden igyekezete ellenére sem igazán tudja összefércelni. Végül annyi marad meg bennem, hogy a bluegrass a Ku-Klux-Klan zenéje. A rezonátoros gitárok pedig jobbak, mint a kihegyezett karók.
A 16 jelölésből végül 4-et be is húzott a film: a legjobb férfiszínész (Michael B. Jordan), a legjobb forgatókönyv (Ryan Coogler), a legjobb eredeti filmzene (Ludwig Göransson) és a legjobb operatőr (Autumn Durald Arkapaw). Ebből talán az utolsó indokolt, Arkapaw képei tényleg szépek. Szép ez a film, csak belül üres, mint egy vámpír tekintete.
Borítókép: Jelenet a Bűnösök című filmből (YouTube / Warner Bros.)
Bejelentkezés