Visszhangkamra

Az ÖT YouTube-csatornájának új műsora, a Visszhangkamra első adásában Gavra Gábor és Kóczián Péter többek közt arról beszélget, hogy frakciót váltott a Fidesz, tovább formálódik az új kormány, de szóba kerül az is, mik lehetnének az előremutató reakciók Orbán Viktor és a Fidesz részéről a vereség után, sőt az is, hogy Magyar Péter szuverenista kormányzást fog-e folytatni.
 


Nagyon érdekes kérdés, kezdi Kóczián Péter, hogy mit is üzen a fideszes frakcióváltozás, hiszen ebbe mindent beleolvasnak az elemzők (és a nézők is), de összességében konfúznak értékeli a Fidesz választási vereséghez fűződő viszonyát. Orbán reakcióját túlzónak tartja, hiszen azért mégis csak 2,3 millió ember szavazott rájuk, mégis teljesen összeomlottak és drámáznak. Kóczián nem látja, hogy a leendő volt miniszterelnök felkészült volna erre az eshetőségre, pedig egy „életképes vezetőnek” vereségkor is tudnia kell működni és működtetni.

Ennek oka szerinte az, hogy maga Orbán is elhitte, hogy nyerhetnek, és az őt körülvevő elitcsapat is ebbe a hitbe ringatta magát. Mintha Orbán nem számolt volna azzal, hogy az ellenfél csapata lehet az övénél jobb, most azonban nem éppen a vitalitásáról tesz tanúbizonyságot, és „jobban el van kámpicsorodva”, szótlanabb, mint kéne - így viszont nem tudja fenntartani a kormányzóképesség érzetét. „Ők tényleg paripárnak nézték azt, amiről mások már látták, hogy egy sánta gebe”, fogalmaz Kóczián.

De hogy történhetett ez meg egy 40 éve a pályán lévő politikussal, teszi fel mindannyiunk helyett a kérdést Gavra Gábor, mire Kóczián kijelenti, hogy „elérte az üvegplafont, kifújt”. Arra figyelmeztet azonban, hogy ezt nem lehet kontextus nélkül nézni. A DK és a Kutyapárt kiesésében is a kontextus a fontos Kóczián szerint, kérdés, hogy a politikusaik be tudják-e bizonyítani, hogy képesek az újjáéledésre.

Mintha ebben a ciklusban a Fidesz csatornái, amik összekötötték a pártot a magyar valósággal, elhaltak volna vagy átkerültek volna a Tiszához, jegyzi meg Gavra. Nem a csatornák tűntek el, mond ellent Kóczián, hanem „valahol valakik meghülyültek és nem akartak szembenézni a valósággal”. Inkább úgy látja, mintha a Fidesz nem lenne képes az önreflexióra, nincsenek tömör mondatai, reakciói, és épp ez a legmélyebb hatása a vereségnek: az, hogy a Fidesz nem tűnik jelenleg kormányzóképesnek.

Ha nem marcangolnák magukat, akkor a Fidesz-szavazók ezt kérnék számon, veti fel Gavra, de Kóczián szerint Orbántól jelenleg érdemi mondatokat várna, nem pedig a teljes lemondást. Hozzáteszi, hogy „furcsa, hogy Orbán Viktornak csak akkor van mondanivalója, ha nyer”. Az is megoldás lehetne, elemez tovább Kóczián, ha létrejöhetne egy Orbán-alternatíva, és így dolgozná fel a közösség ezt a vereséget, de ez sem történik meg, pedig Lázár János vagy Navracsics Tibor is megfelelőek lehetnének.

És ha már Lázár visszakozása, Gavra meg is jegyzi, hogy a magyar politikában „mintha szégyellni kéne, ha valakinek hatalmi ambíciói vannak”. Kóczián egyetért, és kiegészíti azzal, hogy „Orbán Viktornak, ha van egyeduralma, akkor az legalább annyira múlt az ő tehetségén, ambícióján, akaratán, mint amennyire a vele együtt politizáló embereknek az akaratnélküliségén”.

Váratlan húzásként utolsó témaként egy friss Bloomberg-cikket dob be Gavra, ami arról szól, hogy Magyar Péter a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak bővítéséhez köti Ukrajna EU-csatlakozásának támogatását. Kóczián szerint Magyar abszolút „kitölti a zsarolási lehetőségeit”, és látszik, hogy szuverenista, de Orbántól különböző EU-politikát fog folytatni, egyébként pedig egy centrális erőteret igyekszik kialakítani itthon, megbontja a nemzeti szimbólumok jobboldalhoz tartozásának hegemóniáját, és Kóczián szerint az „külön öröm neki, hogy ezt a baloldal felé csinálja”.

Hogyan elemezzük Nagy Márton politikai kommunikációját? Milyen konkrét kérdéseket tenne fel Kóczián Orbán helyében? Mi lett volna a Mi Hazánkkal, ha nem jut be a Parlamentbe? Extrém-e egyáltalán az EU-kritika? Mi a helyzet a 13 ezernyi bretagne-i halásszal? Fog-e Magyar Péter az asztal alatt pókerezni? Ezeket a témákat is – és még sok mást – érinti az első Visszhangkamra-adás.