Donald Trump a Nobel-békedíj megszállottjává vált – talán ez nárcizmusa egyik legtisztább megnyilvánulása. Legfontosabb beszédeiben, például abban, amit az ENSZ-ben mondott el, komoly teret szentelt a témának, és amikor nem kapta meg a díjat, a Fehér Ház képtelen volt szó nélkül hagyni a dolgot: a döntést Amerika elleni sértésnek nevezték. Saját állítása szerint hét háborúnak vetett véget – Gáza a nyolcadik, és még ha első hét valóságtartalma megkérőjelezhető is, Gázát valódi sikerként ünnepli a világ. Ám Trump még ennek fényében sem érdemli meg a Nobel-békedíjat. Egész politikája a hatalommal való visszaélésről és a békétlenség szításáról szól, belföldön és külföldön egyaránt. Elnöksége teljesen összeegyeztethetetlen a díj szellemiségével, amely a konkrét háborúk befejezésén túl a megbékélés és a társadalmi kohézió és szabadságok melletti aktív kiállást jutalmazza.
A béke Nobel-díj szellemisége
Mi a közös Martin Luther Kingben, Teréz anyában és Lech Wałęsában? Mindannyian megkapták a Nobel-békedíjat – olyanok mellett, mint Rigoberta Menchú, Nelson Mandela, Maria Ressa, Dmitrij Muratov, a Világélelmezési Program, Alesz Bjaljacki, a Memorial, a Polgári Szabadságjogok Központja, az Orvosok Határok Nélkül vagy az Amnesty International. A lista egyetlen tagja sem zárt le fegyverrel vívott háborút, mégis békésebb hellyé tették a világot.
A díj ugyanis nemcsak a fegyveres konfliktusok elkerülését jutalmazza, hanem a megbékélés és a társadalmi kohézió melletti következetes kiállást, illetve a szabadságokért, például a szólásszabadságért és a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelmet – gondoljunk Shirin Ebádira, Tavakkul Karmánra, Narges Mohammadira, Malála Júszafzaira, Ellen Johnson-Sirleafra, Leymah Gbowee-ra, Wangari Maathaira, Nadia Muradra vagy Denis Mukwegére.
Amikor a Bizottság elnökét megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy Donald Trump nem kapta meg a díjat, annak ellenére, hogy többször is kifejezte: nagyon szeretné, azt válaszolta: a bizottság tagjai egy olyan teremben ülnek, amelynek falait az eddigi díjazottak képei díszítik, és „a szobát bátorság és integritás tölti be”. Az „integritás” ebben az értelemben feddhetetlenséget, tisztességet, becsületet és az értékekkel összhangban álló cselekvést jelent.
Tegyük fel a kérdést: megfelel-e e mércének Donald Trump eddigi politikája? Békésebb hellyé tette a világot? Folytat-e feddhetetlen, becsületes politikát, cselekszik-e a béke szellemiségével összhangban? A válasz egyértelműen: nem. Trump politikája mindenben szembemegy ezekkel az elvekkel: háborús nyelvezetet használ, autoriter intézkedéseket vezet be, és külső-belső feszültséget kelt. Ez alapjaiban ellentétes a Nobel-bizottság értékrendjével és a díj eredeti szellemiségével.
Azerbajdzsán és Albánia
Kevés jobb példája van Trump elképesztő nárcizmusának, mint a Nobel-békedíj utáni sóvárgása és az ehhez kapcsolódó kijelentései. Ehhez valószínűleg hozzájárul az is, hogy Obama a legcukibb amerikai elnök-díj mellé hihetetlen gyorsasággal kapta meg ezt is. Trump rendszeresen hangoztatja, hogy szerinte ő maga hét háborúnak vetett véget, amihez hozzájön nyolcadikként a gázai konfliktus reménybeli hosszú távú rendezése.
Ezt végre valódi sikerként értékeli a világ, mert a korábban emlegetett hét háború esetén, a konfliktusok földrajzát sem mindig ismerte pontosan – ezt a legjobban az „Azerbajdzsán–Albánia háború” emlegetése szemlélteti. A gázai sikert azonban némileg árnyalja az, hogy Trump családja óriási bizniszt remél a területen, és talán az is, hogy a tűzszünet első napjaiban hat palesztint lőtt le az izraeli hadsereg. De még ha el is ismerjük Gázát valódi sikernek, akkor sem lenne helyes azt Nobel-békedíjjal jutalmazni. Trump békevágya véleményem szerint egyáltalán nem független a díj utáni sóvárgásától, ezért veti rá magát minden konfliktusra, még akkor is, ha azokhoz semmi köze, mint India és Pakisztán esetében. Nemzetközi kampányt folytat a díjért, az amerikai elnök erőforrásainak és tekintélyének segítségével. A valóságban azonban rövid, ám viharos kormányzása alatt a világ sokkal bizonytalanabb és békétlenebb hely lett. A békéről gyakorlatilag csak a nemzetközi konfliktusok kapcsán beszél – minden más területen „háborúzik”.
Erőpolitika és birodalmi szemlélet
Trump nemzetközi politikát felforgató tevékenysége a Grönlanddal, Kanadával és a Panama-csatornával kapcsolatos ügyekkel kezdődött. Megjelenésével olyan reflexek tértek vissza, amelyeket közel száz éve nem láttunk: olyan retorika, amely a világ újrafelosztását idézi – utoljára a második világháború előestéjén hallhattunk ilyet. Birodalmi nyelvezet, zsarolás, fenyegetés, és az erővel való visszaélés jelent meg a világpolitikában.
Trump mindenkit fenyeget – ez nemzetközi tárgyalási stratégiájának lényege. Szövetségeseit a védelem megvonásával, ellenfeleit büntetéssel riogatja. A Hamásszal kapcsolatban „pokolról” beszélt, Iránt azzal fenyegette, hogy „a pokol fog rájuk záporozni” – és fenyegetéseinek egy részét valóra is váltotta. A venezuelai drogcsempészek elleni küzdelemben pedig a hadsereget is bevetette. A béke nevében még a Védelmi Minisztériumot is átnevezte Háborús Minisztériummá.
Békétlenség a világgazdaságban
Trump „legnagyobb háborúja” – saját szavaival – a vámháború. A vámok a zsarolás legfontosabb eszközeivé váltak, és ezt az eszközt gátlástalanul, sokszor ad hoc módon használja és alkalmazza. Szankciók, büntetővámok, iparági „háborúk” – mindezek feszültséget, bizonytalanságot és ellenségeskedést szülnek a világban. Ezeket az eszközöket legváltozatosabb módon használja. Brazíliát például azért „büntette”, mert nem tetszett neki egy, a Bolsonaro-ügyben született ítélet; Indiát azért, mert olcsón vásárol orosz olajat. A legabszurdabb az volt, amikor egy ausztrál újságíró kellemetlen kérdést tett fel neki, és azzal a fenyegető vágott vissza neki, hogy ezzel a kérdésével nagy gazdasági kárt okozott országának.
A vámháború annyira kiszámíthatatlan és ad hoc jellegű, hogy azt még az USA váminformatikai rendszere sem képes maradéktalanul követni. A világgazdaság a második világháború előtt és a hidegháború alatt látott ilyen jellegű békétlenséget, háborús logikát és káoszt. Ezek az intézkedések – továbbgyűrűző hatásaikkal – társadalmi feszültségeket is gerjesztenek. Ez a háború egyik nem fegyveres formája.
Trump „belső háborúja”
Trump beszédmódját szemlélve sokkal inkább a háborúskodás és a békétlenség megszállottjának tűnik, mint a békéének. Nyelvezete, belpolitikája, társadalompolitikája egyaránt a konfliktusra épül. Belpolitikai kérdésekben folyamatosan „ellenségről” és „hadviselésről” beszél – akár politikai, akár civil ügyekről van szó („enemy within”, „training grounds”, „war” – a politikai ellenfelekkel szemben). Többször hangsúlyozta, hogy „katonai megoldáshoz folyamodunk, ha kell” – olyan helyzetekben is, amelyek hagyományosan civil választ igényelnek. A társadalmi megosztottság kormányzása alatt látványosan nőtt.
Az igazi fordulópont, hogy igyekszik minél gyakrabban katonai erőt bevetni belföldön, belpolitikai ügyekben. Ahogy fogalmazott a tábornokok előtt: az amerikai nagyvárosi bevetések „gyakorlóterek” az igazi háborúkhoz a hadsereg számára. Az elmúlt időszakban több városba – helyi polgármesterek és kormányzók tiltakozása ellenére – bevonultatta a Nemzeti Gárdát és a szövetségi csapatokat a civilek elleni fellépés céljából, az Insurrection Act alkalmazásának lehetőségével fenyegetve. Ezzel nemcsak a polgári vezetés integritását ássa alá, de precedens nélküli hatalmi centralizációra és militarizációra is törekszik. A társadalmi békétlenséget tovább szítja, amikor a média ellen uszít, vagy személyes bosszúra használja az igazságügyi rendszert. Amerika jóval békétlenebb hely lett kormányzása óta.
A Nobel-békedíj nem „trófea” – még ha Trump így is tekint rá. Nem olyasmi, amit hangos igényekkel és kampányokkal meg lehet szerezni, hanem annak visszaigazolása, hogy valaki ténylegesen a béke intézményeit és kultúráját építi: következetesen, kiszámíthatóan, közösségeket egyben tartva. A fentiek egyértelművé teszik, hogy Trump esetében ez a feltételrendszer nem teljesül; a díj odaítélése nem volna sem indokolt, sem célszerű – sem most, sem a jövőben. Elnöksége után egy békétlenebb, konfliktusokkal terhelt világot hagyhat ránk.
Borítókép: Donald Trump az ENSZ-ben, 2025. szeptember 23-án / fotó: Luiz Rampelotto / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Bejelentkezés