Egyik reggel arra ébredtünk, hogy eltűnt a folyónk. Lecsordogált, és nem volt többé víz a medrében. A lehajtott fejű néni és a kutyás nő egész nap a vizet kereste, ott bóklásztak a szigetcsúcson, a száraz mederben, a sóderen. Fújt a meleg, tüzes nyári szél a kövek között, a parton már csak a száraz homok terült el kilométereken át. Folyóparti dűnék, kagylóágyások. Récecsalád totyogott a kietlen tájban, hogy igyanak valahol, a gólya hosszú lábain fellépkedett a napraforgóföldekig, a rókavár körül céltalanul keringtek az állatok. Néhány idetévedt sátorozó rugdosta a port. A gémek is szomjazhattak, mert hirtelen szaladni kezdtek a parti víz hullámnyomán, ahol csak száraz, sárga agyag volt, meg homokos sóder. A fák lombja a földet érte, a gyökerük víz nélkül. Mérgesen, mezítláb rohantak el az utolsó horgászok, ottfelejtették a felszerelésüket. Futottak panaszt emelni a folyó eltűnése miatt a szomszéd kisváros hivatalába.

Feljelentjük Poszeidónt! A vizek és tengerek istenét akarjuk, most, azonnal! – kiabálták.

Meg, hogy ehhez joguk van. Feljelentést teszünk!

Csatatér volt a Duna, háború után. Már csak azt láttuk, hogy porzik az utolsó rév motorlapátja. A macskák hiába jártak le inni a kövekhez, a siklók kiszáradtak. Halszálkák álltak ki a sóderből. Még az illegális jachtkikötő sem épült tovább a természetvédelmi területen, aminek az engedélyét a helyi orvos és a polgármesterünk igyekezett letolni még nyár elején a lakosság torkán.

Tűz ütött ki a folyó közepén, kisebb lángok csaptak fel.

Egy közeli motorcsónakos társaság tüzet rakott a folyómederben, és nekiállt az utolsó halászlé megfőzésének.

Így maradtunk víz nélkül három napra.

Egyszer csak a semmiből hatalmas villám cikázott át az égbolton, koromsötét lett utána, szurokfelhők vonultak, mennydörgés, felhőháború.

Nepomuki Szent János szobra állt a falunk központjában, kicsit megkopott rajta a festék, és ahogy verte az eső, a hirtelen nagy zuhatagtól leesett a feje. Megérkezett Poszeidón a Pilis felől. Óriás viharkabátja beterítette az eget. Leszaggatta a kapukat, a tetőkről a cserepet, megtépázta a házakat, annyi esőt hozott, hogy másnap reggelre újra megtelt a meder, feljött a víz a kutakban. Megteltek a derítők.

Először csak csordogált, aztán sodort, hullámzott, a jó öreg örvények is megjelentek a híd lábánál, zuhataggá vált a nyári vízmosás.

„Tájékoztatunk a...