A nyár nem parancsolhat megálljt a törvénykező új kétharmadnak. Amikor 2026. április 12-én kiderült, Magyar Péter alkotmányozó többséggel váltotta le Orbán Viktor tizenhat éve szakadatlanul tartó kormányzását, sejthető volt: az elvárások óriásiak lesznek. És valóban: míg korábban a nyári „uborkaszezon” a legtöbb politika iránt érdeklődő magyar számára a kikapcsolódást és az adásszünetet jelentette, idén egészen más a helyzet. Ha az ember a balatonlellei parttól a helyi Lidlig tartó rövid sétát megteszi, egy-két nyaralóból még a harmincöt fokos forróságban is a parlamenti közvetítés felhangosított adása hallatszik ki az utcára.
Az ország viszonyainak átka, hogy ha valamiféle államreform és átalakítás történik, mint ahogy jelenleg, annak kritikája általában csakis konzervatív-kispolgári jelleget ölthet. A tavasszal súlyos vereséget szenvedő Fidesz és az éppen lábon maradt Mi Hazánk környékéről és köreiből ez természetesen nem is meglepő.
Magyar Péter június 22-én egy újabb törvényjavaslat-hullám és a 17. alkotmánymódosítás benyújtása után a 444 és az ATV stúdiójában is elmagyarázta a törvény- és alkotmánymódosító csomag célját, amelyet Tisztítótűz-hadműveletnek nevezett el a Tisza-kormány. A 444-nek például úgy fogalmazott, június 22-e a „partraszállás napja” a „maffia” ellen hirdetett küzdelemben, ami a miniszterelnök szerint jó ideig elhúzódhat még. Hangsúlyozta mindkét interjújában, egyrészt a rájuk szavazók elsődleges követelése a rendszer lebontása, másrészt ők igyekeznek a jogszabályokra biztosított társadalmi konzultációs- és átfutási időt betartani. Tehát az elvárások és a törvénykezési munka alapvető feltételeinek betartása között egyensúlyoznának.
Ez egy meglehetősen mérsékelt-konzervatív módja annak, hogy megfeleljenek a társadalom rendszerváltó dühének. Ezzel szemben az ellenzéki, a Tiszával kritikus közbeszédben fellelhető kritika még konzervatívabb.
Schiffer András és más megszólalók számos műsorban inkompetenciával, diktatórikus hajlamokkal és az alapvető közjogi méltóságok megalázásával, a szokásjog és rend felrúgásával vádolták Magyar Pétert, a miniszterelnök embereit, annak hirtelen nagyon is népesre duzzadt helyeslő médiaholdudvarát és értelmiségét. Összefoglalva úgy érvelnek, Hérosztratosz úgy akarja beírni a nevét a történelembe, hogy felgyújtja Artemisz istennő templomát. Esetünkben pedig alkotmányozással „kirúgja” Orbán Viktorék 2024-ben megválasztott köztársasági elnökét, Sulyok Tamást, eltávolítaná az Alkotmánybíróságból Polt Pétert, a fideszes „lopás” avagy „vagyonátmentés” egyik fő felelősét, a közmédia vezetőit, korlátozná a miniszterelnökök és az országgyűlési képviselők hivatalban eltölthető maximális idejét (ezzel szűkítené a választhatóság jogát), és így tovább.
Ezek a kritikák nagyon is konzervatívak. Talán túlontúl is azok.
Aki azt várja, hogy ilyen előzmények után a Tisza ne kísérelje meg egyfajta mindenképpen újszerű közjogi értelmezéssel a népakaratot minél előbb törvényes valósággá fordítani, az azt hiszem, nem értette még meg, mi történt itt. Ez itt bizony a többség szerint nem éppen Artemisz temploma volt, Hérosztratosszal szemben pedig általános (ha a felméréseknek hihetünk, közel háromnegyedes) üdvrivalgás kíséri azt, aki csóvát dob az építményre.
Az egész történet valahol ott kezdődött, ahol a Fidesz–KDNP kormánya 2016-ban a „migránskvóta-népszavazás” eszközével élt, tehát népszavazáshoz, referendumhoz folyamodott, hogy egyes nemzetközi szerződésekben és törvényi környezetben a menedékjog módosítását elérjék. Az addig „centrális erőtérként” az akkori szélsőjobb és balliberális erők között egyensúlyozó kormányzat eldöntötte, hogy a közjogi rendszer át fog alakulni – méghozzá populista irányba.
Mit is jelent ez? Összefoglalva annyit, hogy
Nem fogadunk be migránsokat, mert a többség nem akarja, nem akarunk „dzsendert”, mert a többség nem akarja. Ellenezzük a NATO kelet-európai háborús részvételét (ami nem kimondott, de kétségtelen tény), mert a többség nem akarja.
Az új elem a rendszerben az volt, hogy a liberális demokráciát a populizmus váltotta fel. A populizmus szót sokszor szitokszóként használták az Orbán-rendszerre, én viszont inkább leíró jelleggel alkalmaznám. A populizmus kialakulásának és népszerűvé válásának fő okait, világos osztályelemzésben Nefelejcs Gergő már elvégezte a választás után: bizony a meglévő, de gyenge lábakon álló magyarországi középosztály lecsúszásának, újbóli alkalmazottá válásának, a demográfiai válságnak a következménye ez a demokráciafelfogás itthon csakúgy, mint régiónkban és Nyugat-Európában, Észak-Amerikában is.
A populista demokrácia a liberális demokráciától sok minden mellett abban különbözik, hogy ott a többség egyenlő az egésszel, a populista „vezető” és kvázi-virtuális „pártja” a nemzet egészének véleményét fejezik ki, ami nemcsak abszolút filmszínház, hanem abszolút szuverén és így kizárólagos is. Hiszen az egymásra következő Orbán-kormányok alatt az, amit most a maffiaműködésnek, közpénzrablásnak neveznek, még a „nemzeti tőke építése” volt a „globális erőkkel” szemben. Miért? Mert a „többség” tehát a Fidesz saját „sokasága” erre szavazott: aki ezzel nem értett egyet, alulmaradt, tehát nemcsak nem számít, hanem populista államfilozófiai értelemben nem is létezik.
A liberális demokrácia egyik sarokköve éppen az volt 2015-16 előtt, hogy ilyesmit nem szabad megtenni. Hogy létezik öt százalékos kisebbség, amelynek saját szuverenitása van, jogai vannak. Hogy ha van, ami 100 000 állampolgár érdeke, de 5 millió szavazónak nem tetszik, akkor az állam és a választott kormány feladata a 100 000 védelme az 5 millió ellen, és az 5 millió érdekeinek olyan természetű képviselete, hogy a 100 000 jogai ne sérüljenek. Gondoljunk csak a romák elleni jobbikos politikai akcióra, a Magyar Gárdára, a gyöngyöspatai „Véderőre”, a vonulásokra, a Marian Cozma-gyilkosságra. A többség helyeselte volna a Cozma-gyilkosság cigány elkövetői ügyében a cigányság „kollektív felelősségének” valamilyen érvényesítését. Az állam népszerűtlen feladata volt, hogy ezt megakadályozza, hiszen mégiscsak százezreket érne jogsérelem milliók kívánságának megfelelően. A Magyarországon honos, amúgy is gyengécske és szétesőben lévő liberális demokrácia belerokkant és felszámolódott abba, hogy ezt a kérdést megoldja, végül Orbán Viktor mint „rendcsináló” lépett fel azzal a mandátummal, hogy megoldja a dolgot.
Mindezek a megkonstruált populista-demokratikus elemek most a Fidesz törzsgárdája és alapító atyái ellen fordultak. Egy, a European Council for Foreign Relations által májusban, a magyarországi választások kapcsán közölt felmérés világosan mutatja, a Tiszára szavazó választók elsődleges és legkevesebb halasztást tűnő elvárása a rendszer megváltoztatása, a NER-korrupció elleni fellépés. Ebben a Tiszának a jogszabályi keretek betartása mellett kevés a mozgástere, ha ez nem történik meg vagy legalább nem kezdődik el, annak a Magyar Péterrel és a miniszterekkel szembeni türelmetlenség, elégedetlenség és belső kritika lehet a végső eredménye.
A „rendszerváltozásnak” mint gumifogalomnak ebből kiviláglik a két értelme is. Rendszerváltás a „maffiakormányzás”, a kormányfő, a családtagjai, a miniszterek és az oligarchák megbüntetése, és a rendszert „kiszolgáló”, még a Fidesz-kétharmad által megválasztott köztársasági elnök és más közjogi méltóságok elküldése.
Ezen kívánalmak alapvető logikája viszont populista.
A választás nem csupán kormányt váltott ez alapján, ahogy az az Alaptörvényben elő van írva, hanem az új kormány és a többség szerint rendszert is. Ha pedig így van, akkor
Ebben az értelemben a Tisza szavazói, támogatói és a nekik kampányoló megmondó- és értelmiségi réteg nem váltották le az államszervezés 2016 óta irányadó módszerét, a rendszer magjában tovább élő populista észjárást, ami az alulmaradt, kisebbségi ellenfél bevonását, és a velük egységben való törvénykezést elfogadhatatlannak, sőt bűnös gyakorlatnak tartja.
Így persze kijelenthető, hogy Magyar Péternek ez a nyomás, a többségi akarat megköti a kezét, nem cselekedhet másképpen. Az egyik fő ígéret, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal és a az előző kormányzat (és rendszer) ügyeiben már április közepe óta aktív Központi Nyomozó Főügyészség lesznek ennek a „maffiaellenes harcnak” és elszámoltatásnak a kulcsai. Erős hasonlóságot mutat ez a rendszer az ukrajnai és romániai válságkezelő rendszerrel, ahol a korrupcióellenes különleges szervek nem csupán az ellenzéket, de a kormányt és az elnöki hivatalt is sakkban tartják, így kritikusaik szerint kvázi vezetők feletti, nem választott vezetőkké válnak.
Gondoljunk csak arra, ha egy széles hatósági jogkörökkel rendelkező antikorrupciós szervezetnek beleszólása lenne egy Tisza-kormány közbeszerzési döntéseibe is – éppen az elvileg elinduló EU-pénzzuhatag idején. De akár arra is gondolhatunk, hogy visszamenőlegesen vizsgálják a Mészáros Lőrinc-féle Opus részvényeivel történő kereskedést, de vizsgálhatnák akár a 2023-as Vodafone-4iG üzletet is.
A magyar eset különlegessége, hogy ez a korrupcióellenes hatalmi centrum egy kétharmados választási győzelem, tehát egy politikailag megképzett „sokaság” követelésére jöhet létre. Lehet tehát azzal érvelni, hogy az „európai progresszív hálózat” kívánja most a magyar politikai viszonyokat átalakítani, de akkor ehhez rendelkezésére áll a magyar aktív választók nyílt, alig félreérthető demokratikus felhatalmazása. A korrupció elleni harc mint politikai-ideológiai cél teremti meg ebben a feltehetően átmeneti érdekegységet. A rendszer tehát úgy változhat meg gyökeresen, hogy alapvető szervezési logikája érintetlen marad.
Borítókép: Magyar Péter beszédet mond a Tisza párt eredményváró rendezvényén az országgyűlési választásokat követően a Batthyány téren 2026. április 12-én / fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Bejelentkezés