Elég régóta ismerjük egymást. A 90-es években műsoros kazettán volt meg a Kyuss három lemeze, a Blues for the Red Sun, a Welcome to Sky Valley és az …And the Circus Leaves Town, amiket nem tudtam nem hallgatni, habár nyilván nem ugyanabban voltam Kisújszálláson tizenévesként, mint amiben Josh Homme és barátai, akik ugye ezekkel a lemezekkel teremtették meg a stoner rock műfaját, amihez fuzzosan torzított gitárok kellenek, fű meg tequilla.
Utána nem sokkal, a kétezres évek elején érkezett meg a Queens Of The Stone Age, ami a Kyussban gitározó Josh Homme zenekara volt, itt már ő énekelt, és olyan hatást keltett, mintha az előbbi képletben a füvet kiegészítették volna. Valószínűleg tényleg ez történt, ha már az egyik nagy slágerük refrénje is ez („Nicotine, Valium, Vicodin, Marijuana, Ecstasy and Alcohol”). Ha a Kyuss egy élőhalott volt, a QOTSA egy elszabadult gonosz robotnak hatott.
Nehéz volt nem szeretni őket, a környezetemben minden jó ízlésű ember imádta a dalaikat. Merthogy voltak dalaik, ellentétben a Kyusst és a QOTSA-t másolókkal, képesek voltak fogós refréneket írni. Nem tudom, mennyire indokolt a többes szám, hiszen Josh Homme tulajdonképpen az egyetlen állandó tag, habár mindig iszonyatosan tehetséges művészekkel vette körbe magát, Mark Lanegantól kezdve Chris Gosson át Alain Johannesig és Natasha Schneiderig, hogy Nick Olivieriről ne is beszéljünk, meg persze Dave Grohlról, aki a zenekar sok lemezét feldobolta.
A kőkorszak királynőinek lemezein ez vált egyre nyilvánvalóbbá: hogy mennyire zseniális dalszerző Josh. (Valamiért szeretjük modorosan csak Joshnak hívni, becézni, mintha a haverunk lenne, ahogy Johnt, Pault, George-ot és Ringót is szokás a keresztnevükön hívni.)
Láttam őket a Szigeten, 2014-ben, ami nem volt jó, de nem miattuk, hanem mert a Sziget már akkor sem az a Sziget volt, amire érdemes kimenni. De valamiért kétszer elmulasztottam a találkozást. Egyszer Sopronban voltak, 2018-ban meg a Budapest Parkban.
Ahogy most is ez utóbbi helyszínre kellett menni, hogy a The End is Nero elnevezésű turnéjuk budapesti állomását behúzzuk.
Az előzenekar a So Good volt. És habár bevállalós zenekarnév, valóban elég jók voltak. Lendületes, punkos, leginkább...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.