Szép volt
Mi volt szép
a fuldoklásban?
A vágyott levegő sós frissessége,
és a kádvíz fölé képzelt albatrosz.
Ha kérdeznék,
mi volt szép a zuhanásban,
azt mondaná, a lendület,
ahogy álmában bezárt ajtó helyett
deres bokrokat rázott
és halott fecskék hullottak a lába elé.
Ha kérdeznék,
tudta-e, hogy újszülöttje
csak magányát tükrözi majd vissza,
a házfalról visszaverődő tűzijáték
rémlene fel előtte,
utazásai félálomban
hanyatt fekve a kanapén,
forró nappalok után az összetapadás,
kié a láb, a fej,
apró testben a magatehetetlenség,
teraszra buggyanó holdfény, az anyatej.
A légzésfigyelő téves riasztása
és a nem szűnő hüppögés után
pirkadatkor, mondaná,
szép volt a csend.
A mese gyanánt szőtt boldog befejezés,
leszámolás a vélt tettesekkel.
Az éjjel összeszorult ököl
hajnali ernyedése,
ahogy a lélek erejét
visszanyerte a test,
szép volt
– akár régi házfalon freskót –
megpillantani
a derű kontúrjait.
A gyereknevetés,
az első szavak,
amelyekkel játszani hívta – szép volt,
megbocsátás helyett végül
kiengesztelődni.
Kilépés
Kimerült múzsa szoptatja
meztelenül budai bérlakása erkélyén
a költészet fiát.
Kezdődhetett volna így a vers,
de akiről szólna,
múzsaságát elvesztette, mert szót kért,
így nem írta meg róla senki
ezt a travesztiát.
Most maga kísérli meg rögzíteni,
hogy végződhetett volna a vers
(legalább ezt ne egy hím tegye meg idővel,
jó pénzért, pletykairodalomban).
Az egykori múzsa tehát
– írja magáról évekkel később –
az erkélyen áll,
budai dombokra réved,
fia lázasan alszik a belső szobában,
még nem felejtette el az apját,
a nála lévő elektromos kisautóról álmodik,
amelybe nem férne bele,
pedig már tudná vezetni,
és még emlékszik a dínós atlasz mellé kapott
három éve be nem váltott ígéretre.
Nem emlékezhet viszont arra,
ahogyan frissen férjezett anyja
eksztatikus verseket olvas az Atlanti-óceán partján,
ezer delíriumos virtuális levelet,
fogadkozásokkal cifrázott öntömjénezést,
excesszív lírát,
hogy ő megfoganhasson
és világra jöjjön,
mint egy mitikus hős, az eleve számkivetett.
Az egykori múzsa
erkélyen áll,
még mindig budai dombokra réved,
az egykori költő fia lázasan alszik a szobában,
arcukat elfordítják róluk
epés tollforgatók és dölyfös keresztények,
csaholás hangzik fel a kutyafuttatóból,
hallgatja az éles kis vakkanásokat,
tűnődik, mi történt,
miután a lírát ágyáig engedte,
várandósan külföldre menekült,
majd vissza a tett színhelyére,
a versbe.
De...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
