spotify Hallgasd meg!

A XI. kerületi Kocka büfének új gazdái vannak. Fordult a kocka, ahogy ők írták ki krétával egy megállítótáblára, ami arra is utal, hogy a bejárat immáron nem a Warga László útra néz, hanem a Magyar tudósok körútjára, vagyis az ELTE épületeire. Jó ötlet, jobban szem előtt van. Régóta szemezek a hellyel, láthatólag óriási a lendülete most, tényleg csalogatóan felújították.

Amikor először döntök úgy, hogy kipróbálom, biciklivel érkezünk egy barátommal, hogy megigyunk egy sört. Hirtelen tapsot hallunk. Meglepődve kérdezem, mégis minek szól. Mire az ott dolgozók, vélhetően a tulajdonosok és munkatársaik, tájékoztatnak: azt tapsolták meg, hogy lekötöttük a biciklit. Még mindig nem értjük, mire ők: a biciklitároló új, aznap érkezett meg, mi voltunk az elsők, akik használták.

Ahogy belépünk, megtudjuk, hogy már nincs konyha, az csak 9-ig van, viszont a hely ugyan 10-kor bezár, de a kinti padokon addig maradunk, ameddig akarunk. A korsókat rakjuk az ajtó elé, vécét nyugodtan használjuk, az utolsó kapcsolja le a villanyt.

Nincs vége: csapolás közben rámutatnak két dobókockára. Ha két hatost dobunk, másnap ingyen lángos a jutalmunk. Mosolyogva próbálkozunk, sajnos sikertelenül. De pár perccel azután, hogy leülünk a műanyag székekre a sörünkkel, megjelenik a tulajdonosnő két palacsintával, amiket azért hozott, hogy együk meg. Habár már nincs konyha, valamit adni akart. A pénz fel sem merül.

Eszembe jut egy hír, amit megírt a Blikk, megírt a 24.hu, és még a Telex is megírta!

Az volt, hogy késett a vonat, erre az emberek elkezdtek vonatozni, és még egy kalauztárcsa is előkerült. Ez a hír azért volt csodálatos, mert egyfelől az ellenzéki sajtónak alkalma volt ütni egyet a MÁV-on, ami mostanában divat, és nyilván lehetne sokkal jobb a helyzet, de én azért – vállalva a nyilvános kövezést – jól emlékszem olyan Kisújszállás–Budapest útra a 2000-es évek közepén, ami úgy indult, hogy Püspökladány határában hét órát vártunk egy új mozdonyra (a régi menet közben elromlott), ami azért volt jó, mert legalább hűvösben értünk a Nyugatiba, igaz, azért meg rossz volt, mert Püspökladány határában az alföldi nap elég hevesen süt. Szóval azóta, ha bemondanak egy tíz perces késést, én meg sem hallom.

Másfelől meg azért is volt csodálatos a hír, mert ez a Fellini-filmbe illő jelenet cáfolta a sztereotípiákat a búvalba... bélelt magyarokról. Azon is elgondolkodtam, hogy talán a globális felmelegedés következtében Magyarország lesz a következő mediterráneum, ha van ennek értelme. Könnyedén táncolunk át a mindennapokon, egy kis siesta, fiesta, dolce vita és társaik. Nem hangzik rosszul a negyven fok mellé.

Időközben kiderült, hogy a hír sajnos nem igaz. „Balatongyörök polgármestere, Bánkiné Király Zsuzsanna jelezte, hogy a település Facebook-csoportjában megosztott képek egy vasúti emlékszoba avatóünnepségén készültek múlt pénteken Balatongyörökön, és a képeken nem vonatra várakozó utasok, hanem ünneplők láthatók. A fotók készítője csupán viccesen jegyezte meg, hogy: »Az aktuális vonat 35 percet késett, de szerencsére a helyi gőzös időben elindult.« Ennek megfelelően a korábbi, »A késő vontra váró utasok vonatozással ütötték el az időt Balatongyöröknél« címet 22:11-kor pontosítottuk” – írja a Telex. Pontosították. Hát, igen. A „vonatozással elütni az időt” borzasztó képzavarért azért kár. Meg kár, hogy végül is nem volt igaz az egész. Nem a késés okozta frusztrációt vezették le. Habár azért egy emlékszoba felavatása során is elég mediterrános, könnyeden abszurd a kalauztárcsás vonatozás. Pláne, hogy a Gyenesdiási Dalárda felkérésére történt.

Mégiscsak jó példa az ellenzéki sajtó reflexműködésének illusztrálásán túl arra is, hogy a magyarok tudnak ilyenek is lenni.

És ezzel nem azt mondom, hogy mondjuk a svédek soha nem állnak, nem állhatnak össze embervonattá Pünkösd szombatján a Gyenesdiási Dalárda felkérésére, ők is összeállhatnak. Még a svédek is!

És azt sem mondom, hogy az a kedvesség, amit a Kocka büfénél tapasztaltunk, az valamiféle unikum lenne. Nem az. Külföldön is tapasztaltam hasonlót. Amikor az emberek – bármilyen rettenetesen giccses is ez így leírva – csak úgy kedvesek, maguktól, jókedvből.

És ugyanígy: igaz megfordítva is, hogy ami itthon elviselhetetlennek tűnik, rohad, nem működik, annak külföldön is megvan a maga megfelelője.

Jó volna, ha azok, akik (helyesen) az előítéletek és sztereotípiák ellen emelnek szót, minden esetben, minden emberrel, népcsoporttal, társadalmi csoporttal szembeni sztereotípiát károsnak nyilvánítanának. Nem tudom, hogy ez-e helyzet. Azt sejtem, hogy nem. Például, ha felháborodnak Aranyosi Péter cigányozásán, háborodjanak fel akkor is, ha mások cigányoznak (és zsidóznak stb.).

Én is tele vagyok sztereotípiákkal, mint – felteszem – mindenki, ugyanakkor a gondolkodásunk alapja, hogy általános igazságokat, törvényeket ismerünk fel. Talán ott van a kutya elásva, ha ezeket az igazságokat, törvényeket nem tudjuk elengedni, ha makacsul ragaszkodunk hozzájuk, ha tévedhetetlennek gondoljuk magunkat, és érzelmeink fűtötte hőbörgésünk, haragunk alapjait képezik.

De hagyjuk is ezt. Nem ez a lényeg. A lényeg: a Kocka büfében minap úgy éreztem magam, mintha egy távoli országban nyaralnék, ahol mindenki kedves (ezt már lehet, hogy írtam, akkor bocs!), pedig Magyarország közepén ültem egy műanyag széken. És még az sem vette el a kedvem, hogy nem dobtam két hatost.