Ez a kérdés fogalmazódott meg bennünk Sára lányommal, amikor ültünk a kilencedik Dadabánya Underground Művészeti Fesztivál mértani közepén múlt szombaton, és a vogon költészetről beszélgettünk. Közben szó esett egy úriemberről, aki a Tatabányára tartó vonaton ült, szemben a Sárával. Hosszú ősz haja, még őszebb szakálla, plusz nyílt tekintete volt, és ahogy szállt le a vonatról, olyan érzékenységgel dobta hátra a haját, hogy még Beyoncé is megirigyelhette volna. Lehet, ötvenes faszinak álcázza magát a híres énekes. Végig azt hittük, a tatabányai Beyoncé-val összefutunk a Dadabányán, de csalódnunk kellett, vagy direkt elbújt előlünk. Sebaj, nincs harag.
Mindezen elmélkedés előtt olyan fél öt magasságában érkeztem meg a fesztiválra, bele is zuhantam Réz András felvezetőjébe, aki épp a Honecker Bosszúja nevű zenekart vezette elő a nagyérdeműnek a majdnem-kánikulában. A kiváló filmesztéta egyébiránt kiselőadást tartott az úgynevezett „átkos” rendszerről, de Kádár Jánost azért nem fejezte le, csak egy kicsit. Kiderült, hogy a kifejezés alatt a Trabant személygépkocsit kell érteni, amiről eszembe is jut nagybátyám fékevesztett színű automobilja ebben a kategóriában. „Régi szép idők, rá is ment a májam”, fogalmaztam még nájlonpunk koromban a salgótarjáni mozi előtt nyolcvanvalahányban. Honeckerék nyomták rendesen: érdekesen rafinált szövegek, és az egyik nagy kedvencem, a mini szintetizátor, aminek olyan hangja volt, mintha Oriza Triznyák nyekeregne rajta a Mirr-Murr, a kandúrból. Bájosan amatőr szintis provokáció. Szóval minden a helyén volt, csak a Reskontó zenekarról maradtam le, de beszálltam képzeletbeli Trabantomba, és máris helyre billentettem minden időszakadékot.
A Dadabánya attól is jó többek között, hogy bármikor is érkezel, nem maradsz le semmiről, legalábbis nem tűnik fel. Le is ültem Reichert Gábor irodalomtörténész barátomékhoz egy nagyjából árnyékos helyre, hogy mindenféle helyi kultúrafinanszírozási kérdésekről beszélgessünk, amelyektől a nem is olyan távoli múltban még pánikrohamot lehetett kapni. Most inkább a remény szamara iázott a fülünkbe, vagy a következő zenekar állt be, az már sosem fog kiderülni. Eszembe is jutott, hogy bizonyos városi képviselőket mennyire zavar a rendezvény. Nemrég a Mi Hazánk-os úriembert taszította a depresszió szélére a fesztivál költségvetése, ami nagyjából annyit lehet forintban, mint mondjuk Majka fellépőzoknija, de lehet, hogy tévedek. Inkább lehúztam három korsó Drehert szinte egyszerre.
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.