A kormány által meghirdetett drogháborúban mintha légüres térben zajlana a drogfogyasztók és terjesztők üldözése. A legutóbbi, a gödi Homokszigeten történt rajtaütésről szóló beszámolók azt mutatják, a beavatkozás nem kifejezetten volt az arányos, az emberi méltóságot és a szabadságjogokat szem előtt tartó intézkedés eklatáns példája. A rendőrség végzi a munkáját, természetesen végezze is, de akkor sem célszerű intézkedés közben földhöz vágni az állampolgárokat, ahogy egy közúti igazoltatáskor sem teszik ezt a rend őrei. (A zenés rendezvényeken alkalmazott razziákról lásd korábbi cikkünket.)

Mindezekért a jelenségekért azonban nem kifejezetten a kínálatcsökkentésben résztvevő szervek a felelősek. Ezek a jelenségek csupán termékei a jelenleg érvényben lévő, a drogprobléma stigmatizációját felerősítő, zéró toleranciát meghirdető drogpolitikának. Mindehhez hozzájárul, hogy a droghasználók társadalmi szinten eleve a legelutasítottabb csoportnak számítanak.

Az emberi jogok érvényesülése az egyik központi kérdés kellene, hogy legyen a nemzeti drogpolitikában. Az Európa Tanács által 2025-ben kiadott drogpolitikai dokumentum (Pompidou Group: Bringing human rights to the heart of drug and addiction policies) legalábbis ilyen értelemben keretezi azokat a területeket, ahol ezekre a jogokra különösen figyelni kell, és ahol az államnak pozitív intézkedéseket kell hoznia.

Az első és legfontosabb ezek között az élethez való jog, ami jelenti bármely életet veszélyeztető erőszak alkalmazásának tilalmát. Az egészségügyi ellátáshoz való jog elvárja a kormányoktól, biztosítsák a kábítószer-problémában érintetteknek, hogy hozzáférést kapjanak a bizonyítékon alapuló megelőzéshez és az átfogó egészségügyi ellátásokhoz, beleértve a rehabilitációs programokat és az ártalmak csökkentését célzó szolgáltatásokat is.

Tiltott a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód és a büntetés. Fontos idetartozó jog a magán- és családi élet tiszteletben tartása. A tisztességes tárgyaláshoz való jog szerint a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel vádolt személyeket ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnösségük be nem bizonyosodik. A diszkrimináció- és stigmatizáció-mentességhez fűződő jog szerint a különböző törvények és politikák, illetve azok végrehajtása nem diszkriminálhatnak vagy stigmatizálhatnak bizonyos csoportokat. Fontos jog a szabad véleménynyilvánítás, mely a civil társadalom működésének is alapja, legyen szó a közvélemény elé tárt kérdésekről vagy a kormányzati szervek elszámoltathatóságáról.

Összességében a drogpolitikának átfogó, kiegyensúlyozott megközelítést kell alkalmaznia, mely egyaránt veszi figyelembe a közegészségügyi és biztonsági aggályokat, valamint az egyéni szabadságjogok érvényesülését.

Bár a kábítószer-politikák célja a kábítószer-fogyasztás és az azzal kapcsolatos káros következmények csökkentése, a politikai beavatkozások nem várt hatásokkal járhatnak. A retorziók célja egyrészt az egyén szankcionálása, másrészt, hogy másokat visszatartsanak a hasonló bűncselekmények elkövetésétől. Azonban nem lehet célja a stigmatizálás. Hogy a bűnüldöző szervek tisztviselői felkészültebbek legyenek, jobban lássák tevékenységük egészségügyi és egyéb következményeit, képzésekre van szükség. Fontos volna a legjobb gyakorlatokat tartalmazó kézikönyveket és iránymutatásokat kidolgozni a rendelkezésre álló tudások, ismeretek alapján. Erre egyébként volt példa a korábbi években.

Vannak olyan megoldások, amelyek hidat képeznek a probléma kezelésében a keresleti oldalon (a prevencióban, a kezelésben, az ártalomcsökkentésben) dolgozó szervezetek erőfeszítéseihez. Erre példa a közösségi rendőrség működése, mely a rendőrség és a közösség tagjainak együttműködésén, bizalomépítésén és szinergiáján alapul. A rendőrök ebben az esetben megelőzik és felderítik a bűncselekményeket, óvják a biztonságot és csökkentik a lakosság félelemérzetét, ugyanakkor együtt dolgoznak a lakosokkal, a civil szervezetekkel, az önkormányzatokkal és más helyi szereplőkkel. Ez az együttműködés nem kizárólag a bűnözésre koncentrál, hanem többek között az elhanyagolt környezetre vagy a fiatalok problémáira is figyel. Jó kezdeményezés lehet egy olyan helyi egyeztető fórum is, ahol a kábítószer-problémákkal összefüggő lokális kérdések kerülnek terítékre. Megfelelő keretet adhatnak ehhez a létező KEF-ek (Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok).

A Nemzeti Drogfókuszpont legutóbbi, 2024-es jelentésének adatai alapján hazánkban 2023-ban a 7030 regisztrált kábítószer-bűncselekmény közül a kábítószer birtoklásához, azaz a saját használat céljából történő megszerzéshez vagy tartáshoz az elkövetések 76,5%-a volt köthető. E fogyasztói típusú bűncselekmények legnagyobb hányadát kannabisszal, illetve amfetamin típusú stimulánsokkal követték el. A kínálati típusba sorolható elkövetések a regisztrált kábítószer-bűncselekmények 23,1%-át tették ki. Itt is a kannabisz szerepel az első helyen. Második helyen az új pszichoaktív anyagokkal elkövetett bűncselekmények állnak. Ezen a területen az utóbbi évek lefoglalási adatai az ún. THC dizájnerek előretörését mutatják a kristály tartós jelenléte mellett.

A közelmúltban a magyarországi civil szakmai szervezetek is megfogalmazták minimumjavaslataikat a kínálatcsökkentés tárgykörében. Egyebek mellett kérik, hogy az állam gondoskodjon a kínálatcsökkentő beavatkozások eredményességének és nem kívánt hatásainak monitorozásáról és értékeléséről. Ezt egyébként az Európai Unió 2025-ben lejáró, vonatkozó cselekvési terve is számonkéri a tagállamoktól. Az értékelés akár kezdődhetne a gödi Homokszigeten történt események értelmezésével.