A Ring labdarúgó-világbajnokságot követő minisorozatának első adásában Boros Tamás beszélget Németh Róbert újságíróval és Dénes Ferenc sportközgazdásszal az idei vébéről, az új szabályokról, a legnagyobb sztárokról és a sportvilág jövőjéről.
Világbajnoki lázban égnek-e már? Ezzel a kérdéssel szólítja meg a beszélgetőpartnereket az adás elején Boros Tamás. Németh Róbert visszafogottan várja, Dénes Ferenc azonban izgatott. Dénes szerint a válogatott labdarúgás visszaszerezni látszik a jelentőségét, és ez a mostani világbajnokság, akárcsak az 1984-es Los Angeles-i olimpia, fordulópont lehet abból a szempontból, hogy sikerül-e a futballt amerikanizálni, több tekintetben is új típusúvá tenni. Dénes kiemeli, hogy mostanra minden területen annyira felértékelődtek az „egyéni márkák”, hogy a fociban is csak egyénekre fókuszálnak. 1984-ben, Los Angelesben egy amerikai stílusú parádét csináltak – mondja Dénes Ferenc, aki szükségesnek látja, hogy a foci még inkább kiszolgálja a reklámozókat, show-val, körítéssel töltse meg a reklámszüneteket, éreztesse a nézővel, hogy nem csak egy meccsre vett jegyet.
Boros felemlegeti, hogy a két vendége között van ellentét a VAR kapcsán. Németh „szereti” a bírói hibákat, és nem szereti, hogy mindent vissza lehet nézni: „Én hibaista vagyok” – mondja, és hozzáteszi, azért vannak a szabályok, hogy azokat egy ember tartsa és tartassa be. Ezzel szemben Dénes Ferenc azt mondja, a VAR előtti időszak tévedései sokszor igazságtalanul károsítottak meg embereket.
Szóba kerülnek az új szabályok is: a szájeltakarás tiltása, a büntetőpercek, a színlelésekre vonatkozó szabályozás – utóbbiak Dénes Ferenc szerint álmegoldások. Szerinte az amerikai csapatsportokban alkalmazott tiszta játékidőt kellene bevezetni, és nem pluszpercekkel kellene bűvészkedni. Azzal, hogy ez toldozás-foldozás, Németh is egyetért, ez szerinte is „buherálás”, ami pedig például a szájeltakarás tiltását illeti, hozzáteszi: a foci szépségét, a csibészséget öli ki a mindent is szabályozás.
A közvetítésekről szólva „annak vége van”, hogy embereket beszorítanak egy stúdióba – mondja Dénes Ferenc. Szerinte itt „sztorik kellenek, képek kellenek, vidámság kell”, ami pénzbe kerül, de hát „úgy nem lehet kivenni pénzt a szórakoztatásból, hogy nem teszel bele”. A technológia Boros szerint készen áll az új médiahelyzetre, „csak mintha nem használnák”.
A beszélgetés a két szupersztárra terelődik, Lionel Messire és Cristiano Ronaldóra. A kettejük közti „galaktikus csatát” Boros szerint a FIFA gerjesztette. Németh úgy látja, hogy nemcsak a tömegek korát éljük, hanem a mindent felülíró egyéni brandépítését is, Boros pedig azt veti fel, ekkora „sztoriszegénység” van-e, hogy továbbra is velük kell eladni ezt a sportágat. De mi lesz utánuk?
Messi és Ronaldo sztárrá válásáról folyik a szó. Németh úgy érzi, mivel napjainkban – kis túlzással – „mindenki sztár”, már – ugyancsak némi túlzással – „senki sem az” igazán, legalábbis a sztár már nem úgy emelkedik ki a tömegből, mint régen. Boros ezt azzal egészíti ki, hogy már nem csak a tehetségen múlik az, hogy sztár lesz-e valaki – de Szoboszlait egyöntetűen sztáralkatnak tartják. Boros megállapítja, hogy a kétezres években Magyarország „elhasználta a bulvárszereplőit”, így most a politika termeli ki a bulvárt.
Előkerül az is, hogy a világbajnokságra bizonyos újságírókat, szomáliai bírót, fotósokat, az iráni csapat stábtagjait nem engedték be. Látszik – állapítja meg Németh Róbert –, hogy van hatása az iráni konfliktusnak. Dénes Ferenc szerint az a kérdés, lehet-e olyan országban egyáltalán világbajnokságot rendezni, amely az elmúlt egy évben hat országot bombázott – szerinte nem.
Szó esik a jegyek dinamikus árazásáról. Németh szerint felmerül a kérdés, hol van az a határ, ahol ez már nem elfogadható, mert valamiféle igazságosság sérül, míg Dénes tisztán kapitalizmuspárti álláspontot képvisel: ha a jegyeket megveszik, ha azokat el lehet adni, akkor az eljárás rendben van. Ráadásul – teszi hozzá – a jegybevételekből sokan profitálnak, többek közt olyan országok is, amelyek ki sem jutottak a vébére, például Magyarország.
Beszélgetnek a foci társadalmi hatásáról is. Arról, hogy lehet-e a labdarúgás a politikától függetlenül mindenkié. Dénes szerint ehhez olyan ország kellene, ahol az emberek érezhetik simán csak úgy, hogy „nyár van, sör van, foci van”. A műsorban szóba kerül még a digitalizáció és az adatgyűjtés problémája is, hogy kijut-e valaha újra a világbajnokságra a magyar válogatott, Nótár Mary, aki egy magyar halftime show sztárja lehetne, és természetesen az is kiderül, kit tartanak jobbnak a műsor szereplői, Messit vagy Ronaldót.

Bejelentkezés