A 250 éves államiságát ünneplő Egyesült Államokban élő nemzetiségek is mindent megtesznek, hogy megjelenítsék, nyilvánossá tegyék saját közösségeik múltját, történeteit, sikereit és hírességeit – természetesen kevésbé hangsúlyozva gondjaikat, valamint a teljes amerikai asszimiláció jelentette etnikai identitásvesztés veszélyét és problémakörét. Így tesz az amerikai magyar diaszpóra tucatnyi szervezete is New Yorktól Clevelanden át San Diegóig. Itthon, a Nemzeti Múzeumban látványos kiállítás nyílt a 250 éves Amerika magyar örökségéről, melyen Kossuthtól Márai Sándorig az Egyesült Államokkal valamiféle kapcsolatba került magyar hírességek különféle személyes relikviáit is megtekinthetjük.
Az alábbiakban a legnagyobb amerikai magyar közösség, az ohiói és Cleveland-környéki magyarok történetéről és helyzetéről esik majd szó saját útiélmények, tanulmányi tapasztalatok és sajátos helytörténeti kutatások, társadalmi mélyfúrások eredményei nyomán.
Amerikában közel másfél millió magyar nemzetiségű (származású) polgár él, akik közül mintegy 200 ezren Ohio államban Cleveland körzetében tartózkodnak – a Kárpát-medencén kívüli legnagyobb külhoni magyar diaszpóraközösségről beszélhetünk. A máig is élő, népszerű amerikai magyar legendárium szerint Cleveland a 20. század első felében a második legnagyobb magyar város volt Budapest után a világon. A valóság természetesen kissé árnyaltabb és kiábrándítóbb, hiszen a közel félmilliós Clevelandban legfeljebb 60 ezer magyar amerikai élt az 1960-as évek végéig, ami bár döbbenetes adat, ám csak körülbelül a tizedik helyre jogosította volna a magyar lakossággal rendelkező városok rangsorában Budapest után. Sokkal fontosabb kérdés, miképp került oda ennyi magyar honfitársunk, miért pont oda mentek és miért éppen az Ohio és Cuyahoga folyók partján telepedtek le több ezer kilométerre hazájuktól. Illetve, hogy mi lett a sorsa ennek az igencsak komoly magyar kolóniának a tengerentúl, élnek-e, léteznek-e magyarok még a nagy ohiói diaszpórában.
Nos, ami fenti kérdéseket illeti – amiről már számos értekezés, tanulmány, sőt könyv is született –, a döbbenetes megélhetési különbségek és a politikai, polgári szabadságjogok megléte jelentette a legnagyobb vonzerőt a Monarchia államai, majd a függetlenedő Magyarország polgárai számára. A 19. század végén született beszámolók szerint egy szabolcsi napszámos éves bérének megfelelő összeget lehetett egy hónap alatt keresni dollárban Pennsylvania vagy Ohio üzemeiben, ennél komolyabb vonzerőre pedig nem is volt szükség. Történt mindez azzal együtt vagy annak ellenére, hogy Budapesten és Magyarországon a magyar millennium évtizedében, a dualizmus korában korábban nem tapasztalt ipari és kulturális fellendülés zajlott, bár ezt a fellendülést a tucatnyi különféle etnikumhoz tartozó és többségében írástudatlan lakosság jelentős része nem igazán érzékelte.
A kőkemény, embert próbáló fizikai munkákat vállaló, szénbányákban, vasművekben vagy kikötői dokkokban dolgozó közép-európaiak milliói nem válogathattak a munkalehetőségek közül, amennyiben boldogulni és beilleszkedni akartak az Újvilágban, hogy megvalósíthassák az otthoni félfeudális viszonyok közepette teljességgel elérhetetlen „amerikai álmot”: egzisztencia, megélhetés, saját családi ház, amihez majd társult egy automobil is már az 1920-as évektől. Mindez itthon csak a nagypolgárság és az úri arisztokrácia kiváltsága volt. Ugyancsak kevésbé hangoztatott tény, hogy a Monarchiából „kitántorgó” körülbelül egymillió magyar nemzetiségű polgárnak mintegy 15-20 százaléka az emigrációt követő egy-két éven belül csendesen hazatért Amerikából. Nagyon sok esetben nem találták meg a számításaikat vagy nem tudtak beilleszkedni a radikálisan új, gyakran ellenséges amerikai városi környezetbe – és nem utolsó sorban a Magyarországon maradt családtagok hiánya és a kínzó honvágy is hazahúzta sokukat.
Az elérhető hivatalos feljegyzések – az amerikai népszámlálási adatok, az állampolgársági és sorozási iratok, valamint az amerikai magyar egyházi dokumentumok – alapján kijelenthetjük, hogy az Amerikában, főképp Ohióban munkát vállaló, majd végleg letelepedő magyarok és közép-európaiak több mint fele írástudatlan, nagycsaládos és katolikus hitű, szakképzetlen illetve, részben szakképzett munkás volt, kiegészülve számos bútorkészítővel, zsidó származású kereskedővel, aranyművessel, no, meg magyar cigány muzsikus családokkal, akiknek leszármazottai egészen az 1970-es évekig húzták a helyi magyar éttermekben és gipsy cellar tavernekben a talp alá valót.
A századforduló éveiben a közép-európai bevándorlók tömegeinek érkezésével párhuzamosan megszaporodtak az amerikai nehézipari munkások tiltakozásai és sztrájkjai jobb munka- és életkörülményeket követelve. Ezekre ráerősítettek az Európából érkező új, marxista eszmék, majd a szocializmus és szovjet-kommunizmus árnya. Tulajdonképpen ez, a közép-európai származású amerikai munkások veszélyes mozgalmai és az ezek nyomán létrejött anarchista-terrorista csoportok – no, meg a New York-i és chicagói olasz szeszcsempész maffia – jelentette komoly társadalmi veszély hívta életre 1921-ben az amerikai Szövetségi Nyomozóhatóságot, az FBI-t.
A munkásmozgalmak mellett az ohiói és pennsylvaniai magyarok is élen jártak a közösségteremtésben, hiszen 1890 és 1915 között a több tízezer főt számláló helyi magyar közösség adományaiból minden jelentősebb magyar felekezet templomot építtetett magának Clevelandben. Az izraelita magyarok kezdték az építkezést már az 1870-es években, őket követték a római katolikusok, a reformátusok, a görögkatolikusok, az adventisták és a baptisták gyülekezetalapítási és nagyszabású templomépítési kezdeményezéseikkel. Szentkirályi Endre clevelandi helytörténész kutatásai szerint a 20. század első felében, az ohiói „magyar reneszánsz” idején a „kis Debrecen” néven becézett clevelandi Buckeye Road negyedben több mint 340 magyar tulajdonú vállalkozás működött a hentestől a borbélyszalonig, és összességében minden szolgáltatás elérhető volt magyarul. Napjainkban, bő fél évszázaddal később már csupán a Farkas cukrászda maradt a West Side Market (a régi vásárcsarnok) szomszédságában, a Balaton nevű étterem Cleveland külvárosában, továbbá említésre méltó még a beszédes nevű, magyar tulajdonossal működő, népszerű Immigrant Son sörfőzde és étterem egy festői peremvárosban, Lakewoodban, az Eire-tó partján.
Bár az amerikai magyar diaszpóra a 20. század első felében anyagilag egyre erősebb lett, ez nem volt elmondható a szellemi, intellektuális és főképp politikai közegekről, hiszen vezető értelmiségiek híján a magyarok a helyi, városi, illetve az állami közéletben kismértékben vagy egyáltalán nem vettek részt, nem is beszélve az amerikai szövetségi politikai életről. 1881-től Pulitzer József volt az első, és közel száz évig – Tom Lantos képviselő, illetve George Pataky kormányzó megjelenéséig – az utolsó országos szinten is ismert magyar származású politikus, kongresszusi képviselő Washingtonban. A politikailag sokkal aktívabb csehekkel, lengyelekkel, szerbekkel, sőt románokkal ellentétben az amerikai magyar közösség semmilyen számottevő befolyással vagy megjelenéssel nem rendelkezett ekkoriban. Ennek következtében 1918 és 1920 között nem igen volt senki, aki hatást gyakorolhatott volna Wilson amerikai elnökre, és Magyarország javára fordíthatta volna az amerikai csúcsvezetők hozzáállását a Párizs környéki békekonferenciák idején. Nem volt senki, aki befolyással lehetett volna a kulcsfontosságú washingtoni döntéselőkészítő anyagok összeállítására, ellentétben az amerikai román és a szláv lobbicsoportok befolyásos képviselőivel, akik ott voltak az elnök tudományos tanácsadó testületében, a híres Inquiry csoportban.
Egy évszázaddal később az amerikai magyar diaszpóra sajnos ugyanígy nincs jelen a helyi önkormányzati vagy tagállami vezetésben, a szövetségi amerikai politikai dimenzióról pedig ne is beszéljünk. A helyi magyar közösség a lélekszáma alapján ma Clevelandban már csak a nyolcadik helyet foglalja el a különféle etnikai kisebbségek ranglistáján a karibiak, a latinók, az írek, a németek, a lengyelek, a csehek és a románok népesebb közösségei után. Fura módon a clevelandi Helytörténeti Múzeumban meg sem említik, hogy a nemzetiségek milyen jelentős befolyást gyakoroltak a város történetére, fejlődésére.
Napjainkban, a második világháború utáni, az 1956-os, majd a kádári szocializmus elől menekülő magyar emigrációs hullámot követően a közel kétszázötvenezres közép-nyugati amerikai magyar közösség az önkéntes asszimilációval, a beolvadással és az identitásvesztés egyre láthatóbb árnyaival küzd egyéni, családi és intézményi szinten egyaránt. A legutóbbi, 2020-as, önkéntes bevalláson alapuló US Community Survey felmérése szerint az ohiói magyar amerikaiaknak mindössze 6 százaléka, vagyis kevesebb, mint 15 ezer ember használja otthon a magyar nyelvet az angol helyett, amely elkeserítő tendenciára hívja fel a helyiek és a kutatók figyelmét. A helyi magyar katolikus és református egyházközségek berkein belül működő vasárnapi iskolák és a cserkészmozgalom azonban még nem adta fel a harcot, és próbálja tartani a lelket, a szellemet és a nyelvet a helyi magyar közösség tagjaiban. Ugyanakkor az utóbbi félévszázad adatai és trendjei alapján egyértelműen kimutatható, hogy a másod- és harmadgenerációs magyar amerikaiak már feladták a küzdelmet a magyar nyelvért, és az angolt választották, még úgy is, hogy magyar öntudatuk és kulturális, szellemi örökségük megmaradt vagy legalábbis takaréklángon ég, a látványosabb magyar ünnepekre tartogatva erejét.
A szerző Amerika-kutató, az ÖT szerzője
Borítókép: Magyarok Clevelandben 1913-ban / fotó: Wikipedia
Bejelentkezés