Régi hazugság, hogy nincs rossz kérdés és nincs rossz vicc. Krasznahorkai Emma viszont mindkettőre rácáfol: egy ízben el is követi őket az ÖT.hu-ra írt véleményszatírájában. Viccének tárgya a házasság, a felvetett kérdés pedig az, hogy nem lenne-e jobb eltörölni az egész intézményt, ha már nem lehet feloldani az azonos nemű párokkal kapcsolatos vitát.
Szatírára reagálni persze mindig nehéz, hiszen az ember könnyen találhatja magát abban a helyzetben, hogy miközben lelkiismeretesen érvel, valójában ő maga is csupán a szatíra részévé válik. Ettől függetlenül úgy döntöttem, hogy érdemes reflektálni a cikkre, mert vannak benne közel sem viccnek szánt állítások, és a nyugati példákat figyelembe véve a gúny hasznos eszköznek bizonyult a progresszív ideológiák számára.
A szerző azt állítja, hogy a házasság intézményét védelmezők attól félnek, hogy ha a „melegházasságot” bevezetik, akkor „ki tudja, hogy másnap már mi lesz a következő dekadens nyugati eszme, ami a hatalmába keríti a nemzetet”. Csakhogy a csúszós lejtő itt nem a házasság körüli vitán kívüli további veszélyekre hívja fel a figyelmet, hanem a vita keretein belül marad. A jól edukált szemnek ez világos. A kérdés az, hogy ha a házasság nem egy férfi és egy nő életközössége, hanem lehet két férfié vagy két nőé is, mert az egyetlen definíciós kellék, hogy szeressék egymást, akkor miért nem köthet házasságot három ember?
Viszont, ha a házasság – ahogyan arra a szerző utal – pusztán két felnőtt szerelmi kapcsolata, akkor ez a meghatározás önmagában nem magyarázza meg, miért kell a házasságnak két személyre korlátozódnia, szexuálisan kizárólagosnak és életre szólónak lennie. Három ember is szeretheti egymást, egy nyitott kapcsolat is lehet érzelmileg intenzív, és egy ideiglenes kapcsolat is lehet őszinte. Nem a lejtő csúszik. Azt kell kimondani: a „melegházasság” támogatói kritizálják a természetes házasság fogalmát, de maguk nem kínálnak koherens alternatívát. Egyszerűen csak lebontják azt.
Az az érdekes, hogy a közelmúltban egyre élesebb konfliktus bontakozott ki az LMBTQ-multiverzumon belül is. A homoszexualitás fogalma ugyanis arra épül, hogy két nem létezik: férfi és nő. Az LMB ezt nem kérdőjelezi meg, hiszen az azonos vagy mindkét nemhez való vonzalmat jelöli. A transz- és queerideológia viszont éppen a nemek objektív jelentését és megváltoztathatatlanságát tagadja.
Andrew Sullivan – a melegjogi mozgalom korai prófétája – szerint eredetileg az volt a terv, hogy a homoszexuális párok ne rombolják le a házasságot, hanem lépjenek be annak hagyományos rendjébe, amely elköteleződésre és felelősségvállalásra ösztönzi őket. Ma viszont már arról ír, hogy a queer- és transzaktivisták kisajátították az eredeti mozgalmat, és a két nem eltörlésére törekednek, a házasságot pedig – Krasznahorkaival együtt – meg akarják haladni. Ez a csúszós lejtő.
A korlátlan válás bevezetése sem új házasságfogalmat teremtett, csupán meggyengítette a házasság tartósságának normáját. Egy intézmény eróziója nem érv az eltörlése mellett. Inkább jó ok a helyreállítására.
A házasság meghatározása azonban nem marad meg a felnőttek magánügyének: azt is meghatározza, hogyan gondolkodunk a családról és a szülőségről. Ha az intézmény meghatározásából elhagyjuk a férfi és a nő kapcsolatát, akkor az anya és az apa kettőssége is relativizálódik. Innen vezet át a vita az örökbefogadás kérdéséhez, ahol a legfontosabb szempont nem lehet más, mint a gyermek érdeke.
A Magyar Péter-féle hamis dilemmák éppen azért károsak, mert elvonják a gyermek valós érdekéről a figyelmet. A valódi eldöntendő kérdés ez: mi a jobb egy gyermeknek – ha egy férfi és egy nő neveli, lehetőleg házasságban, vagy ha egy azonos nemű pár neveli, ilyen vagy olyan formában? Mindenki tudja a választ, le sem kell írni. De azért alátámasztom.
Egy 2015-ös amerikai kutatás egy több mint kétszázezer gyermeket tartalmazó országos adatbázis elemzése során azt találta, hogy az érzelmi problémák kockázata 140 százalékkal magasabb volt az azonos nemű szülőkkel élő gyermekek körében. A súlyos érzelmi problémák előfordulása 171 százalékkal, az ADHD-é 118 százalékkal, a tanulási nehézségeké pedig 76 százalékkal volt magasabb, mint a különnemű szülőkkel élő gyermekeknél. A házasságban élő vér szerinti anya és apa mellett nevelkedő gyermekekhez képest az érzelmi problémák kockázata 260 százalékkal volt magasabb.
Tehát a szatíra „csattanója” az, hogy Krasznahorkai Emma vágya végső soron már önmagában a „melegházasság” bevezetésével valóra válna: a „melegházasság” bevezetése nem kiterjesztené a házasság intézményét, hanem egyszerűen eltörölné azt. Ha nem is jogilag, de esszenciálisan igen.
Ahogy Chesterton fogalmazott: „Az én politikai filozófiám nagyon egyszerű és szerény: a nem edukált emberekben meg tudok bízni, de a rosszul edukáltakban nem.” Talán a válaszom segít egy kicsit abban, hogy tárgyilagosabban közelítsük meg a kérdést, és ne szexuális ideológiákon, illetve a felnőttek vágyain keresztül szemléljük azt.
Krasznahorkai Emma valóban le akar bontani egy hegyet; sok helyen már le is bontották. A baj csupán az, hogy
Borítókép: Illusztráció / fotó: Silas Stein / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Bejelentkezés