Ma, szeptember 6-án tartanak tartományi választást a németországi Szász-Anhalt (Sachsen-Anhalt) tartományban. A közvélemény-kutatásokat magasan vezető AfD helyi vezetője, Ulrich Siegmund nemrég a Spiegel címlapján szerepelt, ahol Németország legveszélyesebb emberének titulálták. Nos, én buszra szálltam, ellátogattam a tartományba, találkoztam Németország legveszélyesebb emberével, és minden jel arra utal, hogy semmi bajom nem lett ettől.
Szász-Anhalt telis-tele van történelmileg jelentős helyekkel, itt található például Wittenberg, a reformáció bölcsője, valamint Quedlinburg és Magdeburg csodálatos városai, melyek a középkori Németország, a Német-római Császárság ékkövei voltak. A régió ugyanakkor nehéz örökséget is hordoz: a második világháború pusztításai és a keletnémet múlt rányomta bélyegét a gazdaságra, így ma ez Németország egyik legszegényebb tartománya.
A sajtó figyelmének középpontjába azonban nem a régió szépsége vagy a választás puszta ténye emelte a tartományt. Történelmi jelentőségét az adja ennek a választásnak, hogy először fordulhat elő olyan az elmúlt néhány évtized Németországában, hogy a hagyományos pártoktól jobbra található csoportosulás egyedül kormányozzon egy tartományt. Az AfD most erre készül, és a jelenlegi felmérések alapján reális esélye lehet a pártnak arra, hogy az ehhez szükséges mandátumokat összegyűjtse. Az INSA legfrissebb felmérése szerint az AfD 43%-on, a centrumban elhelyezkedő kereszténydemokraták, a CDU 22%-on, a szélsőbaloldali Linke 12%-on, míg a szociáldemokrata párt, az SPD 7%-on áll. Ők, úgy tűnik, biztosan bekerülnek a tartományi döntéshozásba. Akiknek az esetében ez még kérdés, azok a Zöldek (5% körül), valamint a Sahra Wagenknecht nevével fémjelzett, sajátosan baloldali – egyesek szerint szélsőbaloldali, mások szerint a bal-jobb-felosztásban el nem helyezhető – BSW, Sara Wagenknecht pártja, a Bündnis Sahra Wagenknecht (4%).
Választási matematika és a „tűzfal”
Németországban nem többségi, hanem arányos választási rendszer működik, így az egyedüli kormányzáshoz az AfD-nek arra van szüksége, hogy a törvényhozásba rajta kívül bejutó pártok együttes mandátumszáma ne haladja meg az övét. A rendelkezésre álló információink alapján kétféle eredménye lehet ennek a választásnak. Az AfD vagy sikeresen megszerzi a mandátumok 50%-át (42 helyet a 83-ból), vagy az összes többi párt összefogva (például egy fekete-vörös-zöld, úgynevezett „Kenya-koalíció” formájában) próbál meg valamiféle tartományi kormányzást végezni. A választási matematika tehát nagyjából úgy működik, hogy amennyiben a Zöldek és a BSW nem érik el a szükséges 5%-ot, az AfD egyedül tud kormányozni, azonban, ha bejut valamelyik, erre lényegesen kevesebb esély mutatkozik.
Sokaknak furcsa lehet, hogy miért kell az AfD-nek a mandátumok 50%-át megszerezni, miért nem fog össze inkább valamelyik kisebb párttal. Erre a válasz a német politikából ismerős kifejezés, a tűzfal (Brandmauer). Ez a mainstream pártok által felállított politikai karantén arra szolgál, hogy az AfD-t távol tartsák a hatalomtól, így senki nem kíván velük koalícióra lépni. A rendszer azonban recseg-ropog: a baloldali szavazók körében megjelent a taktikai szavazás jelensége, sokan hajlandóak átszavazni a Zöldekre pusztán azért, hogy a párt bejusson a parlamentbe, és ezzel matematikailag megakadályozzák az AfD abszolút többségét. A verseny annyira kiélezett lehet, hogy akár a kampányzajtól mentes, előre leadott levélszavazatok is dönthetnek a végeredményről.
A kampány testközelből: utcai jelenlét és identitáspolitika
A helyszíni tapasztalatok azt mutatják, éles a kontraszt a pártok kampánystratégiái között. Az AfD utcai plakátjaival szinte alig lehet találkozni a nagyobb városok, például Magdeburg központjában, mivel azokat az ellenoldal aktivistái rendszeresen megrongálják vagy felgyújtják. Ezt felismerve a párt a kommunikációját erőteljesen a digitális térbe – a Facebookra, a TikTokra, a WhatsAppra – helyezte át (ez mintha ismerős lenne itthonról), a fizikai térben pedig tömegeket vonzó, fesztiválhangulatú családi napokat tartanak. Egy merseburgi kampányeseményükön több ezer ember vett részt, ahol a fiatalok domináltak, ugrálóvárak és motoros bemutatók kíséretében skandálták, hogy „Ost, Ost, Ostdeutschland” (Kelet-Németország), valamint a politikai tűzfalra utalva azt, hogy „dőljön le a fal”. A párt csúcsjelöltje, a menedzseri múlttal rendelkező, fiatal és energikus Ulrich Siegmund közvetlen stílusával és kidolgozott, helyi problémákra fókuszáló programjával uralja a kampányt.
Ezzel szemben a mainstream pártok (CDU, SPD, Zöldek, Linke) kampánya jórészt kimerül az AfD-ellenességben és az identitáspolitikai témák sulykolásában. A helyi ügyek helyett a legtöbb párt fő üzenete az, hogy „ne az AfD nyerjen”. A szociáldemokraták például olyan gumicukrot osztogatnak, amelynek csomagolásán az áll, hogy nincs benne kék színű (az AfD színére utaló) cukorka, míg a Volt nevű párt kommunikációjában korábban bizonyos orosz zeneszámok betiltása és „biztonságos LMBTQ-helyek” kialakítása szerepel. Miközben az AfD vidéken mozgósít, a mainstream pártok Magdeburg központjában a Pride-rendezvényekre koncentrálták erőiket, a második legesélyesebb erőnek számító CDU politikusai és aktivistái pedig szinte teljesen láthatatlanok maradtak az utcákon.
Biztonságpolitikai árnyak és szövetségi következmények
Biztonságpolitikai szempontból is érdemes megközelíteni a kérdést. Németország Európán belül az egyik leghatározottabban Oroszország-kritikus ország, ezzel szemben az AfD pragmatikusabb Oroszország-politikát követel, valamint az északi gázvezetékek újbóli megnyitását szorgalmazza. A kampány hajrájában ráadásul váratlan események borzolták a kedélyeket: a lipcsei reptéren történt, a német média szerint orosz szabotázsnak tartott dróntámadások nyomán a német kormányzat azonnal Oroszországot tette felelőssé. A mainstream politika megkísérelheti ezt a külpolitikai konfliktust az oroszpártisággal vádolt AfD ellen felhasználni, bár kérdéses, hogy egy nemzetközi incidens felülírja-e a szavazók fejében a mindennapi megélhetési és közbiztonsági problémákat.
Különösen érdekes helyzetet teremthet, ha a központi politikától eltérő nézetrendszert valló párt kerül hatalomra. Németországban a tartományok komoly autonómiával rendelkeznek, az oktatás és a turizmus mellett a szövetségi törvények végrehajtása (például a migránsok kitoloncolása) is az ő hatáskörükbe tartozik. Egy AfD vezette tartomány borsot törhet a berlini vezetés orra alá azzal is, ha például kilép a közmédiát szabályozó államközi szerződésekből. Sajtóinformációk szerint a berlini kormányzat már kidolgozott egy cselekvési tervet egy AfD-győzelemre: a központi kormányzat akár szövetségi kényszert (Bundeszwang) is alkalmazhat a tartománnyal szemben, amennyiben az nyíltan szembemegy az ország kötelezettségeivel. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a honvédelem és a külpolitika kizárólagos szövetségi hatáskör, így egy tartományi kormánynak jogilag minimális mozgástere van a nemzetközi katonai kötelezettségek blokkolására.
Németország legveszélyesebb embere
A már említett merseburgi eseményen egy jó hosszú (több száz méteres) sor kiállását követően volt lehetőségem közös fotót készíteni Ulrich Siegmunddal, valamint röviden beszélgetni vele. Miután megtudta, hogy Magyarországról jövök, rákérdezett, hogy is fest a politikai helyzet most minálunk – erre válaszul rövid ismertetőt tartottam neki –, valamint csalódottságát fejezte ki Orbán Viktor áprilisi vereségét illetően. Ulrich Siegmund kampánystratégiája, valamint megjelenése sokban hasonlít egyébként Magyar Péterére. Gyakran kritizálja a politikai elitet, igaz, jóval hitelesebben, mint a magyar miniszterelnök, hiszen nem tartózkodott 14 éven át abban a politikai közegben, amit most éles kritikával illet, fiatalos megjelenése és a közösségi médiára fókuszáló kommunikációja pedig egy az egyben hasonlít a Tisza Párt stratégiájára – igaz, Ulrich Siegmund kevésbé demagóg, mint a magyar miniszterelnök, szakmai kérdésekről pedig megalapozottabb elképzelésekkel rendelkezik.
Társadalmi feszültségek és a jövőképek
A választás igazi kockázata az, hogy a társadalmi béke megbomlik. Sokak szerint, amennyiben az AfD megszerzi az abszolút többséget, a radikális baloldal és az antifa-mozgalmak részéről erőszakos tömegdemonstrációkra, utcai zavargásokra lehet számítani. A stabilitást preferáló, idősebb német szavazókat ez a „hideg polgárháborús” atmoszféra akár el is tántoríthatja attól, hogy a jobboldali pártra voksoljanak a jövőben.
Fontos talán itt leszögezni, hogy az AfD a közkeletű címkézésekkel ellentétesen nem szélsőjobboldali párt. Talán inkább a nemzeti liberális vagy patrióta jelzők lennének a helyénvaló leírások. Most csak gondoljunk bele, Adolf Hitler milyen sebességgel forogna a sírjában, ha kiderülne, hogy az a párt, amelyet 100 évvel őutána fasisztának és nácinak titulálnak Németországban, a szólásszabadság és a demokratikus Németország mellett áll ki, a vezetője pedig egy leszbikus kapcsolatban élő nő? Érdemes meghallgatni Alice Weidelnek, az AfD társelnökének Magyarországon elmondott beszédét, vagy elolvasni az AfD 2017-es, magyarul is elérhető választási programját (amiben olyan „radikális” felütés olvasható, mely szerint: „Liberálisok vagyunk és konzervatívak. Országunk szabad polgárai. És meggyőződéses demokraták.”). Ami az AfD minősítését, a mai választás előtti előrejelzéseket és a mainstream német pártok legitimációs válságát illeti: talán a német érdekeket szem előtt tartó politika körül kellene keresni a megoldást.
Egy szász-anhalti AfD-győzelem országos hullámokat vetne. A párt a tartományi kormányzáson keresztül bekerülne a Szövetségi Tanácsba (a Bundesratba), így közvetlen befolyást szerezne a berlini szövetségi törvényhozás felett is. Ráadásul a CDU újabb kudarca megpecsételheti a pártelnök, Friedrich Merz sorsát, akinek népszerűsége jelenleg is mélyponton van.
Az AfD-jelenség rámutat arra is, hogy elitválságban szenved az Európai Unió. Az Alternatíva Németországért párt népszerűségének hátterében a mainstream pártokkal szembeni elégedetlenség áll. A német választók szerint az elmúlt évtizedek CDU–SPD-kormányzata nem adott megfelelő választ a migráció, a klímaváltozás, az orosz–ukrán háború, valamint az európai versenyképességet érintő kérdésekre. A probléma valóságára az is rámutat, hogy a német elit, Ruff Bálintot idézve, még a tagadás fázisában tart a tragédia feldolgozásában. Erre utal a Süddeutsche Zeitungban megjelent írás, mely öt indokot sorol fel az AfD sikerével összefüggésben. Ezen öt pont arra utal, hogy a német elit nem képes szembenézni önmagával, a saját hibáit nem képes korrigálni.
A választás eredményétől függetlenül a kérdés marad: meddig tartható távol az AfD a hatalomtól egy mesterségesen felhúzott politikai tűzfallal, és vajon a kirekesztés és a démonizálás nem hajtja-e a vizet végső soron egyre jobban a jobboldali párt malmára. Nem tudjuk, de a választás után talán okosabbak lehetünk.
Kapcsolódó cikként ajánljuk Balogh Gábor írását, aki a média képmutatására mutatott rá a Spiegel címlapja ügyében.
Borítókép: Választási plakátok Magdeburgban / a szerző felvétele
Bejelentkezés