Nagyjából másfél évvel ezelőtt írtam az ÖT oldalára egy cikket Donald Trumpról. Nem is a frissen megválasztott amerikai elnök politikájáról, nem arról, mi következhet az Egyesült Államok belvilágában és külkapcsolataiban, az nem az én asztalom, hanem a figuráról, a személyiségről, a működésről. Ránéztem minap, és meglepve konstatáltam, hogy mennyire aktuálisak az állításai és mennyire alkalmazhatóak a mai magyar belpolitikára. Pontosabban arra, ami ebben az országban az elmúlt két évben, az elmúlt néhány hónapban, az elmúlt hetekben és április 12-én történt. Nem is feltétlenül a konkrét eseményekre, hanem azok hangoltságára, tálalására, a sokat emlegetett kommunikációs térre.
„Minden kor egyúttal a jelenségek és a szimbólumok világa is. A hinduk szerint ez a világ egy álomban álmodott álom. »Jelképek erdején át visz az ember útja, s a vendéget szemük barátként figyeli«, írja Charles Baudelaire Kapcsolatok című versében (…) Nagy hibát követ el az, aki szinte az orra hegyével érinti a festményt, úgy próbálja megérteni, hogy mi van a szeme előtt. Azt úgy nem lehet nézni. Minél nagyobb a kép, annál messzebbre kell hátrálni, hogy megértsük, mi az, amit látunk. Egy nagyobb Bosch-alkotáson közelről csak az egyes furcsaságokat, őrületeket, retteneteket vesszük észre, nem értjük, mi történik ott valójában, hogy hol vagyunk. Persze lehet, hogy távolabbról sem, de ezt csak zárójelben” – írtam, és így folytattam többek közt: „Minden kor minden vezetője szimbolikus megjelenítője térnek és időnek. Tükörkép. Nem tud nem olyan kép lenni, nem olyan személy és személyiség, amelyben emberek magukra ne ismernének. Éppen ezért emelik maguk fölé a vezetőt. Hogy az a kép, amiben fölismerni vélik magukat, valóságos vagy konstruált, valójában – vizsgálatunk tárgyát tekintve – lényegtelen is. De persze, mert politikáról beszélünk, többnyire konstruált. A politika a látszatok világában maga is látszat. A tudatipar tükör a tükörben. Nem is véletlen, hogy az utóbbi évtizedekben egyre erősebben kapcsolódnak össze ennek a bizonyos tudatiparnak a különféle területei. A pop- és tömegkultúra, a kommunikáció, a politika, és új belépőként a közösségi média, mely ugyancsak látszat a látszaton belül. A leglátszatabb.”
A leendő miniszterelnök az elmúlt napokban többször is emlegette az „abszolút filmszínház” kifejezést. Ez egy mém, az alapja egy Martin Scorsese-interjú, ahol a legendás rendező kiosztotta...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.

Hallgasd meg!