internet
Magyar Péter a közösségi médiás lét, a szanaszét vizualizált kor, az internetes önreprezentáció világának gyermeke. Szinte minden, amit csinál, filmszerű, narratíva szerint rendezett, olyan, ami majd jól mutat fotón, videón.
Az internet átvette a köztér feletti irányítást, így a hagyományos kampányok már nem működnek
Magyar Péter és a Tisza új világában a követő- és lájkszám bizony szavazatszám, az elérés, a fórumot hallgató konkrét közönség, a Messenger-csatornák és Facebook-csoportok konkrétan annyit érnek, mint a kopogtatásos és telefonos mozgósítás.
És a vég: a televízió – radikális átalakulásban a közösségi média szerkezete
A közéletünk még mindig a kommentszekcióban létezik. De mint másutt, itt is hamar ráébrednek majd az emberek, hogy kell egy jobb mikrofon, némi fény, és övék lesz a színpad.
Az EU ellehetetleníti a politikai hirdetéseket – de kinek jó ez?
A hazai politikai környezetben az EU intézkedései elsősorban a Fidesznek okozhatnak károkat.
Megeszi-e a maradék szabad internetet a mesterséges intelligencia?
A Google aktuális húzása után a felhasználók kereséskor egy robottal fognak kapcsolatba lépni, ami nem hiteles forrásokat ad egy-egy kérdésre vagy keresésre, hanem helyette helyben generál egy választ, amit a találatok alapján relevánsnak vél a témában.
A troll virtuális változata az internet legbüdösebb, legnyirkosabb zugaiban létezik, kulturális normákon kívüliként viselkedik, és messziről kerüli az embert. Álneve miatt megfoghatatlan, megidézhetetlen, arcátlan és arctalan.

