59 évesen elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, aki az elmúlt években a Kossuth tér felújítását, a Steindl Imre Programot vezette. Történetesen régi ismerősöm, barátom. Sőt, beleírtam a Nem vagyok itt című regénybe is. Íme, a részlet.

Egészen véletlenül találta meg azt a képet. Úgy, hogy nem is kereste. Egy újságcikket kellett megszerkesztenie, amihez a Fortepanon nézegetett fotókat 1989-ből. Akkor történt. Ott látta meg a fotót, miközben pörgette a képszalagot. Egyébként is szereti ezt az oldalt. Órákra el tud veszni a múltban. Századeleji városképek, ismerős helyek még teljesen másképp. Emberek, akikről nem tud semmit, de így névtelenül is elárulnak valamit arról a korról, amelyben éltek. Befagyott Duna, vitorlás a Balatonon, nyaralók, stégek. Elkapott pillanatok. Esküvő, egy bajuszos férfi a fiával, egy nő tollas kalapban, orvosok egy csoportja, osztálykép. Vajon mi történhetett később a gyerekekkel? Tulajdonképpen minden ugyanaz, mint most, gondolta. Bizonyos értelemben. Nincsen idő. Nincsen ez a múltból a jelenen át a jövőbe haladó zakatolás, ami egymás után eszi meg az éveket és köpi vissza az emlékeket, meg az embereket, egyiket a másik után. Az idő körbejár, visszatér, állandóan ott van, ráül a tájra, mint a köd, eloszlik a levegőben, szembejön az utcán, mint egy gyanúsan ismerős idegen. Ilyeneket gondolt.

És akkor, teljesen váratlanul, meglátta magát. Ott ült önmagával szemben. 1989 augusztusában, Budapesten, a Stefánia út és a Thököly út sarkán, a csehszlovák nagykövetség előtt, ahová azért mentek először páran, aztán egész sokan, mert néhány nappal korábban két fiatalt, a fideszes Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt letartóztatták Prágában, a Vencel téren, miközben részt vettek egy rendszerellenes tüntetésen, ahová azért mentek, hogy a magyarok nevében bocsánatot kérjenek a csehektől meg a szlovákoktól, szóval az egykori Csehszlovákia lakóitól az 1968-as bevonulásért. A Prágából épp csak hazavergődő Wachsler Tamás, aki Deutschékkal együtt ment ki, de velük ellentétben meglépett a rohamrendőrök elől, lendületből ment a csehszlovák követség elé, leterített valami rongyot a földre, és ott is maradt, aztán gyűlni kezdtek az emberek, mindenfélék, fiatalok, idősek, nők, férfiak – állítólag nem egy állambiztonsági ember is, nem meglepő –, valaki sátrat is állított, és elkezdődött a többnapos ülő- és éhségsztrájk.

Ott készült az a...