Na, akkor beszéljünk egy kicsit a Firkagate-ről. Firkagate alatt azt az eseménysort értem, amit Orbán Viktor A4-es papírra rajzolt firkálmánya befutott néhány nap alatt a magyar nyilvánosságban. A történteket kifejezetten érdekesnek és sajátosnak, és bizonyos értelemben meg nagyon is jellegzetesnek és szimptomatikusnak gondolom, jellemzőnek a korra, amiben élünk, a kultúrára, amit fogyasztunk – vagy fogyasztatni (van ilyen szó?) akarnak velünk –, és a szűkebb közéleti klímára, ami bennünket körülvesz. Szűkebb pátriárkánk. Érdekesnek és sajátosnak gondolom azt, ahogyan a történetnek politikán túli dimenziói lettek, tömegkulturális és popkulturális kiterjedései, jellegzetesnek pedig azt, ahogyan ez a rajz bizonyosfajta politikai kommunikációs és mémesedési utat bejárt. Nagyon is tipikus és sokat elmond arról, „amiben vagyunk”, hogy ki mindenki volt itten a mémesgazda, hogy ezzel a gyalázatos szóviccel éljek.

Az alaphelyzetet talán nem kell elmesélni, ám azért mégis csak szolgáltató módon járnék el, legalábbis felidézem a történteket. Orbán Viktor november 11-én az ATV stúdiójában járt, ahol Rónai Egon interjút készített vele. A miniszterelnök az interjú során, a beszélgetés teljes ideje alatt rajzolgatott egy papírra. Kapásból nem tudtam felidézni, hogy csinált-e ilyet korábban is, ám azóta tájékozódtam: volt rá példa, de az egészen biztos, hogy ha történt is ilyen, annak a recepciója nem volt ennyire látványos (és/illetve/de nem lett belőle ilyen módon látvány, sem a dolog tényleges, sem a dolog átvitt értelmében). A képet (mármint a rajzot) már az adás végén bemutatták a kamerának, lett belőle közösségi médiás fotó is. Azt nem gondolnám, hogy ez egy előre megtervezett húzás volt, és még csak azt sem gondolom, hogy az adás végén már látták benne a nagy mémesedési és kommunikációs potenciált, egyszerűen csak egy jó poénnak látszhatott.

Innentől viszont felpörögtek az események. És nagyon is jellegzetesen pörögtek fel.

Osztogatni, mutogatni, magyarázni kezdték a rajzot, mintha legalábbis a NER titokzatos Rosette-i köve lenne tele különös hieroglifákkal. Mondjuk, hieroglifákról szólva, valóban nem sok minden derül ki arról, „mire gondolt a költő”, amikor firkálgatott, mindenesetre Orbán később úgy kommentálta a rajzot, hogy ő pontosan tudja, mi mit jelent rajta. A megfejtés a szokásos spektrumon zajlott az elmúlt napokban: kezdve a grazi klinika emlegetéséről (lám, Orbán Viktor vélt...