Századik napja van hivatalban az új Magyar-kormány, azaz lejárt a próbaideje, és egy végigülésezett nyár után a hívei és kritikusai is egyaránt elvárják, hogy kommunikáljon az eredményeiről.
Ám bizonyára nem csak nekem tűnt fel, hogy
A volt miniszterelnök élete még mindig szakadatlanul foglalkoztatja az embereket, kiváltképp, mert a kampány egyik legfőbb ígérete az elszámoltatás volt (rács, rács, börtön), Orbán Viktor pedig nem a hűvösön malmozik, hanem egy vitorlás hajón az Adrián.
Márpedig az elszámoltatást illetően a kedélyek hűtése is megkezdődött: még Ligeti Miklós, a Nemzeti Vagyonvédelmi Hivatal vezetői címének legesélyesebb várományosa, a Transparency International Magyarország jogi vezérigazgatója is úgy nyilatkozott, hogy pont Orbán Viktort nem lehet majd elkapni, legfeljebb hatalommal való visszaéléssel lehetne vádolni. Tekintve viszont, hogy a tiszás kétharmadhoz, sőt, Magyar Péter messianisztikus felemelkedéséhez az kellett, hogy a magyar szavazók széles rétege számára evidencia legyen: Orbán Viktor személyesen tehet az ország minden nyűgéről és bajáról, és komoly válság elébe nézünk.
Egyfelől: Magyarország egy szélsőségesen nyitott gazdaság, a világfolyamatok itt halmozottan csapódnak le:
- a szomszédos háború Oroszország és Ukrajna között, valamint az iráni háború együttesen energiaválsággal fenyegeti Európát;
- Kína felemelkedése komolyan megszorongatja legfőbb gazdasági partnerünket, Németországot,
- történelmi aszály van mögöttünk, ami padlóra tette a mezőgazdaságot és komolyan kikezdte az energiabiztonságunkat.
Ilyen helyzetben kellenek csak igazán a bűnbakok, akikről a közönség elhiszi, hogy ők minden baj okozói – végső soron erről szólt már a végtelen brüsszelezés és sorosozás is. A jogállami büntetőeljárások viszont merő tilitolizásnak tűnnek a vérre szomjas nagyközönség szemében, akik inkább rituális áldozatot követelnek, a bűnbak életét, mert ez állíthatja helyre a társadalmi békét.
Ám ebben a történelmi válsághelyzetben a
Adná magát a helyzet olyan feloldása: az emberek szépen lassan rádöbbennek, hogy ha racionálisan végiggondoljuk, akkor mégsem egyvalaki tehet mindenről, hanem egy komplex krízis előtt állunk sokféle folyamattal és sok felelőssel, és a krízishez vezető folyamatokat egyszerre, összehangoltan kellene menedzselni.
Ez holtbiztos, hogy nem fog megtörténni, ugyanis a tömegnek ehhez azt kellene belátnia, hogy tévedett.
Ami esélyesebb, és ami már most történik is, az az elszámoltatás mind hangosabb követelése. Az elszámoltatás elmaradása esetén pedig a további bűnbakok képzése annak mentén, hogy ki árulta el a forradalmat, ki szabotálja a folyamatot. Itt kerülnek képbe nemcsak a korábban fontos és kevésbé fontos pozíciót betöltő fideszesek, hanem a Tisza oldalán korábban felsorakozott olyan influenszerek és sajtóorgánumok is, akik az elmúlt hetekben a „nem erre szavaztunk” szirénénekének engedve kritikákat fogalmaztak meg, hogy a korábban őket ünneplő kommenthadtest most nekik essen.
Ezen indulatok pedig igen magasra csaphatnak. Magyar Péter eddigi legfőbb aduásza az volt, hogy ő a kiábrándult Fideszesek non-plus ultrája, a volt Igazságügyi Miniszterasszony volt férje, aki a hatalom legbelsőbb köreiből fordult szembe a gonosz gépezettel. Ám ha elmarad az elszámoltatás (vagy ha őszinték akarunk lenni: a fülbe ólomöntés), akkor ez az előnye könnyen válhat horgonnyá a nyakában.
Nem is állt át! Mindvégig a Fidesznek dolgozott! A forradalom élére állt, hogy kimentse az előző rezsim bűnöseit!
Ebben pedig nincs is egyedül: hát mennyi volt fideszes van a kormányban?
A rizikó tehát nem abban van, hogy a tömeg rádöbbenne a saját tévedésére, hanem abban, hogy átverve érzi magát. Az elszámoltatásra, pláne a vérszomjat kielégítő elszámoltatásra pedig azért van kicsi esély, mert bár még Kelet-Európában vagyunk (ahol mesébe illő a korrupció), de már az Európai Unióban (ahol sem az ablakon nem lehet kidobni a bűnöst, mint Oroszországban, sem hosszú börtönévekre ítélni, mint Kínában).
Ám ha ezen folyamat befelé fordul, úgy könnyen magára a Tiszára is rávetülhet. Ilyen szélsőséges esetben pedig a politika kénytelen külső ellenséget keresni, hogy a tábort egyben tarthassa.
S van egy olyan érzésem, hogy ezúttal nem Brüsszel lesz az, hanem Oroszország.
Borítókép: Az Adria: Hvar és a Pakleni-szigetek / fotó: Wikipedia
Bejelentkezés