Az idei európai hőhullám és aszály látványos következményei – apadó folyók, termeléskorlátozásra kényszerülő erőművek, romló terméskilátások – rendkívüli eseményként kerültek a hírekbe. Gazdasági szempontból azonban nem az egyes rekordok a legfontosabbak, hanem hogy ugyanaz a sokk egyszerre több rendszert terhel meg. Az extrém meleg mára energiapiaci, logisztikai és termelékenységi kockázat – és először látszik az is, mekkora számlát hagy maga után.
A probléma
Alacsony vízállásnál a teherhajók kisebb rakománnyal közlekednek, ezért ugyanannyi áruhoz több forduló, több üzemanyag és magasabb fuvarköltség kell – ez különösen érzékeny pont a vegyipar, az acélipar, az energiahordozók és a mezőgazdasági tömegáruk esetében. A német alacsonyvízi információs rendszer (NIWIS) szerint július végén a rajnai mérőpontok 44, a dunaiak 78 százaléka jelzett rendkívül alacsony vízállást, a Duna hosszának közel kétharmadán pedig 34 éve nem mért, rekordalacsony júliusi vízhozam alakult ki. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt a szerb energiaügyi tárca adata mutatja be a legjobban: júliusban az ország üzemanyag-importjának csak mintegy negyede érkezett meg, mert a tartályhajók 30–40 százalékos kihasználtsággal közlekedhettek.
Az energiaellátásban ugyanez a vízhiány más módon jelenik meg. A román villamosenergia-termelés nagyjából ötödét adó cernavodai atomerőmű mindkét, egyenként 706 megawattos blokkját le kellett állítani, mert a Duna nem biztosított elegendő hűtővizet; a vízhozamot végül irányított robbantásokkal és mederátalakítással próbálták az erőmű felé terelni. Paksnál két külön korlát is működésbe lépett. Július közepén a 25 fok fölé melegedő Duna miatt kellett teljesítményt csökkenteni, július végén pedig már a vízszint jelentette a gondot: nem a víz fogyott el, hanem a hűtővíz-szivattyúk szívócsonkjai kerültek a rekordalacsony szint fölé. Augusztus elejére a hazai áramtermelés közel felét adó erőmű nyolc turbinájából egyetlenegy működött. Amikor az olcsó zsinórtermelés kiesik, a rendszert drágább importtal kell kiegyensúlyozni – éppen akkor, amikor a klímaberendezések miatt magas a kereslet. Romániában az esti csúcsban 2200 megawatt fölé nőtt az import, a legterheltebb órákban 500 euró feletti megawattóránkénti áron; hasonlóan magas árak a régióban csak Magyarországon alakultak ki. A sokk pedig tovább gyűrűzött: a Dacia és a Ford romániai gyárai augusztus közepéig szüneteltették a termelést, hogy tehermentesítsék a hálózatot. Hőség, vízszint, atomerőmű, áramár, autógyár, ez a sorrend.
Az építőiparban, a mezőgazdaságban, a szállításban és a raktározásban a hőstressz lassítja a munkát, gyakoribb pihenőt és átszervezést követel. A Meteorológiai Világszervezet kutatása szerint 20 fok felett minden további Celsius-fok 2–3 százalékos termelékenységveszteséggel jár, az Allianz Research idei elemzése pedig 30 fok felett fokonként 3 százalékos kiesést és 1,2 százalékos többlet-energiaigényt mér. Ez nem egyenlő a teljes gazdaság ugyanekkora GDP-veszteségével, de jelzi, hogy a kár jelentős része nem jelenik meg külön katasztrófaszámlán. Ráadásul a hatás nem múlik el a hőséggel: egy 2024-es elemzés szerint egyetlen további, legalább ötnapos hőhullám 0,2 százalékkal veti vissza az éves munkatermelékenységet, és ez akár két évig is kitart.
Mekkora a számla?
A nagyságrendek pontosan azonosíthatóak. A Triodos Bank friss elemzése szerint az idei hőség és az erdőtüzek együtt 180 milliárd euróba, az uniós GDP nagyjából 1 százalékába kerülhetnek – miközben az EU várt növekedése 1,1 százalék. A becslés tanulsága nem is az összeg, hanem a szerkezete: a terméskiesés és az élelmiszerár-emelkedés 0,15, az energiatermelési korlátok 0,12–0,15, a közlekedési zavarok további 0,15 százalékpontot visznek, a legnagyobb tétel pedig a legnehezebben mérhető munkatermelékenység.
A folyami logisztikának is megvan az ára: a Kiel Institute szerint egyetlen alacsonyvizes hónap önmagában 1 százalékkal csökkenti a német ipari termelést, a Bundesbank a 2018-as rajnai válság számláját 0,2 százalékpontnyi negyedéves GDP-veszteségre tette, az ING pedig idénre 0,3 százalékpontos német növekedési áldozatot vár csak a Rajna miatt. Magyar szám is van: Paks minden leállással töltött hete 0,1 százalékponttal csökkenti a hazai GDP-t. Középtávon a tét még nagyobb. Az Allianz stresszforgatókönyve szerint a leginkább kitett európai gazdaságok 2026 és 2030 között kumuláltan GDP-jük 5–7 százalékát veszíthetik el, és a beruházások visszaesése – átlagosan 8 százalék – rendre meghaladja a fogyasztásét, mert a hőség a tőke várható hozamát is lenyomja.
Már látható megoldások
A vállalatok több műszak hajnalra vagy estére helyezésével, árnyékolással, célzott hűtéssel, hosszabb pihenőidővel és hőségriasztási protokollokkal mérsékelték a kiesést. A logisztikában sekélyebb merülésű hajók, rugalmasabb vasúti kapacitások és több útvonalat használó ellátási láncok csökkentették az egyetlen folyóra épülő rendszer kockázatát. Az energiaszektorban a hűtési rendszerek korszerűsítése, a víz- és hőmérsékleti előrejelzések beépítése az üzemtervezésbe, valamint többféle termelő- és tárolókapacitás adott tartalékot. A mezőgazdaságban az öntözés önmagában nem megoldás, ha nincs hozzá fenntartható vízkészlet: a talaj vízmegtartó képességének javítása, a tájban történő vízvisszatartás, az aszálytűrő fajták és a biztosítási rendszer együtt lehetnek hatékonyak. Magyarország 2012 óta működtet mezőgazdasági kockázatkezelési rendszert, a nemzeti klímastratégia pedig külön célként kezeli az alkalmazkodást és az előrejelzést. A stratégiai felismerés tehát nem hiányzik; a kérdés a végrehajtás sebessége és mérhetősége.
Mi megy akkor félre?
A közbeszéd gyakran két hibás véglet között mozog. Az egyik szerint minden egyes leállás vagy terméskiesés közvetlenül és kizárólag a klímaváltozás számlájára írható. A másik szerint a gazdaság mindig alkalmazkodott az időjáráshoz, ezért nincs új típusú probléma. A szakmailag védhető állítás ennél szűkebb: a melegebb és szárazabb idő növeli bizonyos zavarok valószínűségét – a World Weather Attribution kutatói szerint az idei aszályt a klímaváltozás érdemben súlyosbította –, miközben a tényleges kár nagyságát az infrastruktúra, a szabályozás és az üzleti felkészültség határozza meg.
A döntéshozatalhoz eseményszintű állítások helyett összehasonlítható adatok kellenek: kieső megawattórák, csökkenő hajóterhelés, többlet-fuvarköltség, munkaóra-veszteség, termésátlag és biztosítatlan kár.
Mit kellene tenni?
A hőség önmagában nem teszi működésképtelenné az európai vagy a magyar gazdaságot.
– beszédes, hogy míg az amerikai épületek 90 százaléka légkondicionált, az európaiaknak csak 19 százaléka. Az alkalmazkodást ezért nem külön környezetvédelmi kiadásként, hanem termelékenységi és ellátásbiztonsági beruházásként kell kezelni. A Triodos számítása szerint az alkalmazkodás a hőség okozta termelékenységi veszteségek mintegy 40 százalékát képes levágni.
Elsőként egységes, nyilvános gazdasági hőségmérlegre lenne szükség, amely ágazatonként mutatja a termeléskiesést és az alkalmazkodás költségét. Másodszor a nagy infrastruktúrák – erőművek, folyami kikötők, vasutak, városi közlekedés – stressztesztjét nem történelmi átlagokra, hanem valószínű jövőbeli szélsőségekre kell alapozni: 2018 után idén másodszor derült ki, hogy a százévesnek hitt kisvíz egy évtizeden belül kétszer is előfordul. Harmadszor a munkahelyi hőségszabályokat mérhető küszöbökhöz és ágazati protokollokhoz kell kötni – a fokonként 2–3 százalékos termelékenységi lejtő pontosan kijelöli, hol. Végül az állami támogatásoknál előnyt kell adni azoknak a beruházásoknak, amelyek nemcsak a következő válság kárát térítik meg, hanem csökkentik a következő válság esélyét is. A most kiemelt beruházássá nyilvánított paksi fenékküszöb jó tesztje lesz ennek a logikának: ha az erőmű leállása hetente 0,1 százalékpont GDP-be kerül, a beruházás megtérülése hetekben mérhető. Pontosan így – számokban – kellene mérni minden hasonló döntést.
Borítókép: Szárazság sújtotta kukoricatábla Nyíregyháza határában 2026. augusztus 5-én / fotó: MTI/Balázs Attila
Bejelentkezés