Napközben mezítláb a homokban, este koncerten, hajnalban pedig a Fekete-tengerből kiemelkedő, felkelő napot nézve a Boleróra – Vama Veche nem egyszerűen tengerparti üdülőhely, hanem egy sajátos életérzés, amelyet valahogy még azután sem sikerült teljesen elrontani, hogy már régen felfedezte magának a tömegturizmus.
Nappal a tenger, éjjel az utca
Van egy tengerparti üdülőhely, illetve egy ahhoz kapcsolódó életérzés Romániában, amit egy igen sajátos helyzet és hangulat, illetve történet szült meg. A Vama Veche-jelenség egyszerre fesztiválos, nyaralós és nem mindennapi: valami régről hozott életérzés, amit jól körbe kell írni, de biztosan meg lehet érteni.
Vama Vechét nem érdemes reggel elkezdeni, mert ilyenkor még egy egyszerű, kissé álmos határ menti falu valahol Románia legtávolabbi szegletében, a Fekete-tenger partján, ahol néhány ember már reggelizik, mások pedig a strand felé csoszognak, az igazi élethez azonban még valahogy túl korán van. Aki viszont eltölt itt egy napot, megvárja az estét és lehetőleg nem fekszik le túl korán, majd másnap hajnalban is kint marad, annak egészen más képe alakul ki a helyről. Megérez valamit ebből a sajátos hangulatból. Vama Veche egyik legegyszerűbb szabálya ugyanis az, hogy napközben mindenki a parton van, este pedig mindenki az utcán. A délutáni napozásból sörözés lesz, a sörözésből vacsora, a vacsorából koncert, a koncertből tánc, a táncból pedig valamikor hajnalban újra strandolás, így mire felkel a nap, azok is visszatalálnak a partra, akik néhány órával korábban még valamelyik kocsmában álltak vagy táncoltak. Ha valaki csak a tengeri nyaralást keresi, természetesen ennél kényelmesebb és rendezettebb romániai üdülőhelyet is talál, sokat, de ez a hely pont nem a luxusról szól, hanem arról, hogy a tengerpart és az éjszakai élet szinte egyetlen hosszú, megszakítás nélküli élménnyé áll össze.
A strand első pillantásra nem különösebben elegáns, és talán éppen ettől működik: a főbb utcák rendezettek, a mellékutcák már szemetesek, a homokon pedig főként cigarettacsikkek, de kagylótöredék is van bőven. A homok délutánra forró, a tengervíz kellemesen meleg, a parton lehet olvasni, aludni, sörözni, beszélgetni, ismerkedni vagy egyszerűen csak nézni, ahogy mindenki más ugyanazt teszi – és mire az ember rájön, hogy már órák óta semmit sem csinált, általában azt is belátja, hogy valójában éppen ezért jött. Én is így vagyok ezzel: napozóágy, egy jó könyv, dobozos sör a homokba szúrva, ennyi kell a pihenéshez.
Mit jelent a vámájot?
A románoknak külön szavuk is van arra a személyre, aki nem csak egyszerűen meglátogatja Vama Vechét, hanem valamennyire a helyhez tartozónak érzi magát és rendszeresen visszatér. A vamaiot (ejtsd: vámájot) szó nem a település lakóját jelenti, és nem is az egyszerűen visszatérő turistát, hanem inkább egy olyan embert, aki magáénak érzi a Vama Veche körül kialakult szabadságszerető, bohém, rockos életérzést. A fogalomhoz szorosan hozzátartozik a napfelkelte is, amelyhez külön hagyomány kapcsolódik: a Stuff nevű, legendás tengerparti kocsmával szembeni partszakaszon évtizedek óta szokás hajnalban zenével, leginkább Maurice Ravel Bolero című művével várni, hogy a nap kibukkanjon a tengerből. Máig él az a mondás, hogy az ember addig nem is igazi vamaiot, amíg nem látta a napfelkeltét Vamán. Ezt persze lehet kötelező programnak is tekinteni, de ha már az ember egyszer itt van, kár kihagyni.
Amikor lemegy a nap, Vama beindul
Estére a part lassan kiürül, az utcák viszont megtelnek, és a La Canapele Rock, a Stuff, a Market Peste Noapte, az Oz és a Căminul Cultural nevű kocsmák környékén egészen más világ kezdődik, mint amit néhány órával korábban a strandon láttunk. Nem kell különösebb programot készíteni, mert Vama Veche maga gondoskodik róla: egyik helyről a másikra lehet sodródni, koncertről DJ-s buliba, onnan egy másik koncertre, majd karaoke-partiba, majd valahová, ahol éppen olyan zene szól, amely mellett egyszerűen nem akar továbbmenni az ember. A különböző műfajok egymás mellett élnek, és ettől az egész településnek van egy állandó fesztiválhangulata. A rocknak természetesen különösen erős hagyománya van – olyan helyek is akadnak, ahol a közönség inkább a régi román rockzenére kíváncsi –, de Vama Veche nem egyetlen zenei műfajé. A lényeg nem az, hogy egész éjszaka ugyanott maradjunk, hanem hogy oda menjünk tovább, ahonnan éppen a legjobb zene hallatszik.
Egy falu, amelyből életérzés lett
Vama Veche története sokkal régebbre nyúlik vissza annál, mint hogy a román fiatalok felfedezték volna maguknak a tengerpartot. A településnek egykor Ilanlîk volt a neve, gagauzok alapították, a helyi legendák szerint a környék tele volt kígyókkal; a mai Vama Veche elnevezés pedig a román–bolgár határ változásához kapcsolódik, konkrétan „régi határ” a jelentése. A huszadik század közepére azonban egészen más okból vált érdekessé: a kommunizmus alatt a nagy üdülőhelyek helyett egyre inkább az olyan félreeső, kevésbé ellenőrzött tengerparti települések vonzották a fiatalokat és az értelmiségieket, ahol sátorban vagy a homokra terített hálózsákban lehetett aludni, gitározni, beszélgetni, inni, fürödni és – ami akkoriban különösen fontos volt – egy kicsit szabadabban élni. Vama Veche így fokozatosan egy ilyen kis szabadságszigetté vált, ahol nem az számított, milyen szállodában lakik az ember.
A hely történetéhez szorosan kapcsolódik a bukaresti Vama Veche mevű együttes is, amely a kilencvenes években alakult, és zenéjével, illetve erről az életérzésről szóló dalaival tovább erősítette azt a kulturális jelentést, amely addigra már amúgy is kialakult a név körül. A zenekar 2006-ban feloszlott, illetve átalakult (az eredetileg színművész Tudor Chirila nemcsak szövegíró és énekes, hanem Románia egyik legfontosabb értelmiségi influenszere is), ma Vama néven működik, de a neve és dalai máig összefonódnak a román tengerpart egyik legismertebb alternatív életérzésével.
Talán ezért is érdekes, hogy ma, amikor már sokkal több turista érkezik, amikor panziók, bárok és nagyobb rendezvények jelentek meg, még mindig van valami abból a régi hangulatból, amely miatt ezt a helyet annak idején felfedezték. Van egy olyan kemping is, a La Rulote, ahol állandóan ott álló, rózsákkal és más növényekkel körbefuttatott, kiszuperált lakókocsik a szállások, elképesztően nyugis hely, ráadásul erdélyi magyarok a működtetői. Amúgy az utcán, kocsmákban, éttermekben igen gyakran hallani magyar beszédet, de angolul nagyjából mindenki tud errefelé.
Már a nagy autók is megérkeztek
Persze ma már hiba lenne Vama Vechét úgy elképzelni, mint egy érintetlen hippikolóniát, mert hétvégén megjelennek a nagy autók is, Bukarestből érkező tehetősebb fiatalokkal (és igen, ötvenes-hatvanasokkal is!), akik ugyanúgy szeretnének részesedni a Vama Veche-élményből, mint a hátizsákos, sátras, egész éjszaka a parton ülő egyetemisták. Ez az egyik legérdekesebb ellentmondása a mai Vamának: a hely egyszerre tud egyszerű és drága, bohém és üzleties, kissé lepukkant és Instagram-kompatibilis lenni. A különbségek azonban hajnalban valamelyest eltűnnek, mert a tengerparton ugyanazt a napfelkeltét nézi a drága autóval a homokra beérkező bukaresti, a sátrazó egyetemista, a tegnap esti koncert zenésze és az is, aki életében először jár Vama Vechén.
A hajnal, amiért érdemes fennmaradni
Hajnali öt óra körül a hangosabb bulik lassan elcsendesednek, a part viszont újra megtelik: azok érkeznek, akik egész éjszaka táncoltak, és azok is, akik egyszerűen nem akarnak még aludni, miközben a tenger felől lassú fény kezd érkezni, a homok lehűl, a levegő sós és nedves lesz, és az ember egy idő után már nem is érzi, hogy egész éjszaka talpon volt. A napfelkelte Vama Veche-n nem különleges látványosság abban az értelemben, ahogy egy nagyvárosi turistaattrakció az, és éppen ezért működik: a vöröses-arany napkorong alig pár perc alatt egyszerűen kiemelkedik a Fekete-tengerből, végigfut a fény a hullámokon, a parton pedig egy pillanatra mindenki ugyanabba az irányba néz. Aki egyszer végigcsinálta a Vama Veche-i éjszakát, az ilyenkor talán megérti, miért alakult ki a napfelkelte körül ekkora kultusz, és miért lett ez a helyi identitás egyik fontos része: az éjszaka és a nappal valahogy összefolyik, a hajnal pedig nem a buli vége, hanem a következő nap kezdete.
Nem mindenkinek való vidék
Vama Veche nem azért érdekes, mert itt vannak Románia legszebb strandjai, a legjobb éttermek vagy a legkényelmesebb szállodák, hanem azért, mert néhány utcában és egy hosszú tengerparti sávban összekeveredik a nyaralás, a fesztivál, a koncert, a kocsmai élet és az a sajátos szabadságérzet, amelyet a hely több generáción keresztül magával vitt. Aki tökéletesen rendezett, csendes, elegáns és kiszámítható tengerparti nyaralást keres, annak valószínűleg mást ajánlanék, mert ez a hely néha hangos, néha zsúfolt, a mellékutcákban nem mindig makulátlan, és hétvégén a nagy tömeg miatt már nyoma sincs annak az eldugott kis tengerparti falunak, amelyet egykor a szabadságot kereső fiatalok felfedeztek.
Aki viszont szeretne úgy nyaralni, hogy nappal mezítláb jár a homokban, este koncertre vagy buliba keveredik, hajnalban pedig a tengerparton ülve várja a napfelkeltét, annak Vama Veche még mindig tud valami olyat ajánlani, amit nehéz máshol megtalálni. Én pedig azt mondanám, hogy ha már egyszer eljöttünk idáig, ne próbáljuk túlságosan megfejteni. Napközben menjünk le a tengerhez, délután maradjunk a parton addig, amíg le nem megy a nap, este induljunk el valamelyik kocsma felé, aztán hagyjuk, hogy a zene döntsön helyettünk, és ha egyszer csak azt vesszük észre, hogy már világosodik, ne menjünk aludni, hanem sétáljunk ki a partra.
Ott, a homokban ülve, miközben a tenger fölött lassan megjelenik a vöröses-arany napkorong, talán mi is megértjük, hogy a hely varázsa végül nem abban van, hogy tökéletes, hanem abban, hogy mire felkel a nap, még mindig nem akarunk hazamenni.
Borítókép: Vama Veche, tengerpart / fotó: Katona Zoltán
Bejelentkezés