A magyar közéleti újságírás dolgát igencsak megnehezíti az a tény, hogy mára már végképp nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett közéletről. Ami úgynevezett történés az országban, az nem mindenki által ugyanúgy megélt vagy megfigyelt valóság – és még az interpretáció sem azonos. Nincs közös alap.
Ha atomizálva volt a társadalom eddig is – mely állapotban minden egyén és család egymástól elkülönülve létezett, hogy egymással csak akkor érintkezzenek, ha „dolguk van” (akár a munkában, akár a kikapcsolódásban: ha összejöttünk termeltünk vagy fogyasztottunk) –, azt legalább valamennyire egységbe fonta a tömegmédia ereje.
A közösen megélt élet helyett ott volt a közösen fogyasztott és megélt média: a televízió, a sorozatok, az ismerős tévébemondók, az óriásplakátok és a reklámok tengere, amelyek elregélték az életet, és láthattuk a sztárokat, akik az életünket élték helyettünk.
Mindebből mára semmi sem maradt, csak a kesernyés nosztalgia: filmsorozat Zámbó Jimmyről és Koviról, retrospektív közönségtalálkozó a Barátok Közt alkotóival, VHS-legenda filmvetítések a moziban, Y2K-divat-elvágyódás egy meg nem élt korba.
A kaleidoszkóp diadalát talán a legjobban a most lezárult labdarúgó-világbajnokságon lehet tetten érni. A valaha volt egységes, nagy médiaeseményt minden eddiginél többen követték ugyan, de mindez sok esetben már nem a közös szurkolásba csatornázódott, hanem a meccsekből készült millió apró snitt magányos végigpörgetésén alapult. Az éppen zajló mérkőzés kommentárján még mindig lehet nevetni, de akik a futballt követik, azok most már inkább reelsek és shortok kreatív kivágásait, vagy az egyes jelenetek kommentárjait fogyasztják. S míg az előző világbajnokságon Argentína és Messi megdicsőültek, addig a mostaniról kvázi közellenségként távoztak, miután végtelenítve vetítve feszült ki az összes kétes húzásuk a háborgásra éhes közönség előtt.
Már az idei Cannes Lions reklámipari konferenciáról is úgy írtak a szaklapok, hogy a sztárok immár az influenszerek, hiszen náluk vannak – őket követik – azok a hosszú évek munkájával felépített közönségcsoportok, amelyekre a hirdetőknek veszettül szükségük van. Az új médiumnak ezek a szereplők az új urai, ők adnak milliónyi fiatal életéhez irány- és útmutatást, ők a modellek, akiknek a példáját a kortárs tömegkultúra kínálja.
Idézem Pap-Váry Árpád Ferenc, a Budapesti Metropolitan Egyetem dékánja 2020-ben megjelent vonatkozó gyakorlati áttekintését (Az Influencer Marketing alapjai):
„Sas István, a hazai reklámszakma nemrégiben elhunyt nagyágyúja 2018-ban publikált könyvében a példaképek, így az influencerek követését is az alábbiakra vezette vissza:
– Testimony/Tanúságtétel – Ha Ő ilyen, akkor én is ilyen szeretnék lenni!
– Idol-választás – Ha neki jó, akkor nekem is jó kell, hogy legyen!
– Utánzás – Ha neki tetszik, akkor nekem is ez tetszik!
– Elfogadás – Ha Ő így gondolja, akkor én is úgy gondolom!
– Rajongás – Ha bármit tesz is, én azt imádom!
– Behódolás – Ha Ő erre biztat, akkor megyek utána!
Végül, de nem utolsósorban érdemes azt is megnézni, hogy kire hatnak leginkább az influencerek. Nos, nem meglepő módon a Z-generációra. Egy hazai felmérés alapján »az online véleményvezérek saját bevallásuk szerint a 17-18 évesekre (72,4%) vannak a leginkább hatással, őket követik a 14-16 évesek (69%) és a 19-23 évesek (62,1%).
Ezek a fiatalok azért kedvelik az influencereket, mert hitelesek, ugyanolyan hétköznapi fiatalok, akik ugyanazokkal a problémákkal néznek szembe, mint a követőik. Az influencerekre felnéznek rajongóik, titkuk pedig a közvetlenségben, a személyességben és az egyediségben rejlik, ugyanakkor az sem árt, ha az általuk előállított tartalom vicces, szórakoztató.« (TanTrend, 2018)”
Bár korábban is voltak befolyásos és tekintélyes emberek – ki-ki a maga szakterületén –, a tömegmédia által felemelt celebritások, ám az influenszer (vagy újabban: a tartalomkészítő, az alkotó) csak ott tud előbújni, ahol már egy háztartáson belül sem feltétlenül létezik egy közösen megélt valóság. Ha van is egy közös képernyő a nappaliban, ami a háztartást összefogja, azt is mobillal a fél kezünkben nézzük: az együtt-levést felváltotta a magányos képernyő.
A szociális viszonyokat felbontják a paraszociális viszonyok, alkotóink pedig életüket egyfajta humoros tévéműsorrá változtatják a követőik kedvéért,
és az emberi kapcsolat maga válik fogyasztási termékké.
Az idei parlamenti választás rekordrészvételét és a kiütéses Tisza-győzelmet láthatóan azok az apolitikus fiatalok hozták össze, akiket a Tisza mögött felsorakozott beszélőfej-hadtest mobilizált. Kezdődött mindez az „Odakinn szörnyek járnak” elnevezésű influenszertüntetéssel, majd a véghajrában már műkörmösök és szépségápolási-tippeket megosztók is a szavazásra buzdítottak.
Utóbbiakról nemrég a 444 azt írta, hogy „az elmúlt másfél-két évben nem megvásárolt influenszerként, hanem egyszerű állampolgárként álltak ki a Tisza Párt mellett”. A választás óta pedig szépen-lassan mind levonul a politikai pástról, nemrégiben pl. Radics Peti jelentette be, hogy befejezi a politizálást és visszatér a kaptafához mezei szórakoztató tartalmakat előállítani.
Talán tényleg nem volt ez más, mint egyszerre fellángoló, szinkronizált hazafias buzgalom. A politika iránt érdeklődők számára mindenesetre furcsa lehet, hogy valakit csak és kizárólag a cél eléréséig (a kormányváltásig) érdekeljen a közélet mint téma – különösen egy olyan országban, ahol a nyilvános politikai kiállás korábban egyirányú jegyet jelentett, ahonnan nem könnyű visszatérni a „semleges” piacra. (Nálunk az „Éljen meg a piacból!” burkoltan azt fejezi ki, hogy az illető dögöljön éhen.)
A reklámipar mindenesetre úgy számol, hogy a figyelemgazdaság korában most már nemcsak kísérletezni lehet az influenszer-kampányokkal, hanem komolyan építeni is kell rájuk mint hosszútávú partnerekre, akik egy-egy brand jó hírét a maguk módján el tudják juttatni a máshogy elérhetetlen célközönségekhez.
Ha innen nézem, akkor úgy is lehet értelmezni a levonulást, hogy
Átmenetileg megoldják az Országházon belül.
Borítókép: Az influenszertüntetés 2024. február 16-án a budapesti Hősök terén / fotó: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Bejelentkezés