Amikor Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István nevére kinyílnak a zsebekben a bicskák, és a NER-lovagok zsákmányszerzése a Louis Vuitton táskáktól kezdve a Balaton „elfoglalásáig” mindennapi politikai topik, akkor a korrupcióellenes harc egyébként is populáris üzenete könnyen válik a Tisza-kampány egyik legerősebb választási ígéretévé.
A Tisza-kormány most hozzálát az ígéret teljesítéséhez. A közvagyonnal szembeni visszaélések feltárását és orvoslását célzó, A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról („Hivatal”) szóló 2026. évi XXXIV. törvényt ugyanis alig több mint két hónappal az új Kormány megalakulását követően – július 28-án – elfogadta az Országgyűlés.
A Törvény lényegében egy második ügyészséget hoz létre a közvagyonnal kapcsolatos jogellenes cselekmények felderítése és szankcionálása érdekében, azzal, hogy a büntetőeljárásban szabályozott nyomozati és vádhatósági feladatokon túl olyan vizsgálati hatáskört is biztosít a Hivatal számára, amelyekre nem vonatkoznak a büntetőeljárás garanciái, és nem állítanak vele szemben „terhelti” jogokat sem.
De miért akadékoskodjunk, amikor elpumpolt közvagyonokról, pofátlan gazdagodásokról és finoman szólva is gyanús közbeszerzésekről van szó?
A Hivatal kifejezetten a közvagyon védelmére és visszaszerzésére rendelt szerv, ami majd végre valóságos elszámoltatást biztosít. Legalábbis így néz ki a dolog, ez a kommunikációja, és a kormánypártiak számára a megduplázott ügyészségre, jogorvoslati hiányosságokra hivatkozó ellenzéki érvek amolyan jogtechnikai és felelősség alóli kibújást célzó ellenvetéseknek tűnnek.
A Hivatal létrehozásának – a Törvény preambuluma szerinti – elsődleges célja a közbizalom helyreállítása, ugyanakkor amit az állam a Hivatal létrehozásával a közbizalom érdekében tehet, azt el is veszítheti, amikor nem bízik a saját, erre rendelt szerveiben, de még a Hivatal vezetőjében sem, akinek kizárja újraválaszthatóságát.
A Törvény mögötti koncepció tehát az, hogy ha az állami működés nem megfelelő, akkor nem a meglévő intézményeket kell javítani, átszervezni, hanem olyan szuperszervet kell létrehozni, amely átveszi a meglévők feladatait. De miért bízzon éppen ebben az állampolgár?
Hasonló, intézményeket nem tisztelő megoldást láttunk a köztársasági elnök eltávolításánál is, mivel az intézkedés üzenete az volt, hogy a közintézményekben nem lehet bízni, a közbizalmat csak a köztársasági elnök leválasztása állíthatja helyre, függetlenül attól, hogy törvényesen járt-e el hatáskörében.
A Hivatal a szélesen megfogalmazott közvagyonnal összefüggésben lát el jogellenes működést megelőző, feltáró, eljárást kezdeményező és visszaszerző feladatokat. Közvagyon lényegében minden dolog, jog, követelés, társasági részesedés, ami – akár gazdálkodó szervezeteken, ezek alapítványain keresztül is – visszavezethető állami vagy önkormányzati, költségvetési szerv tulajdonához, államháztartási forráshoz, állami pénzalapokhoz.
A Hivatal a közvagyonnal kapcsolatos bűncselekmények (pl. költségvetési csalás) gyanúja esetén nyomoz és közvádló is, de nem teljesen világos más szervek ugyanilyen hatásköreihez való viszonya.
A Törvény szerint, ha a Hivatal hatáskörébe tartozó ügyben bűncselekmény gyanúja állapítható meg, a Hivatal látja el a nyomozást. A Hivatal ugyanakkor feljelentést tesz, tehát nem folytatja le a nyomozást, ha „saját hatáskörben a büntetőeljárást nem indítja meg”.
Azt nem határozza meg a Törvény, hogy milyen ügyeket „passzolhat le” a Hivatal, vagyis milyen, egyébként a Törvény szerint hatáskörébe tartozó ügyekben dönthet úgy, hogy nem indítja meg a büntetőeljárást.
A nyomozásnak a Hivatal „saját hatáskörébe vonása” teljesen elvonatkoztatott döntés: nincs kötve sem eljárást indító cselekményhez, sem bejelentéshez vagy panaszhoz, így aztán nyomozó és ügyész legyen majd a talpán, aki olyan esetben, ahol közvagyon érintettsége (is) felmerül, tudja majd, hogy pontosan mit kell csinálnia.
Az ügyek passzolgatásának lehet – a bűnfelderítés szempontjából – olyan előnye, hogy a Hivatal esetleg a „gyors úton”, közvagyonvédelmi vizsgálat során már felderített ügyet engedi át a „rendes” szervek eljárásának. A Hivatalnak ez a büntetőeljáráshoz nem kötött eljárása ugyanis széles jogkört biztosít a Hivatalnak anélkül, hogy a vizsgálat alá vontnak jogorvoslati jogai, egyáltalán: jogai lennének.
A feladatok osztogatása a gyakorlatban így inkább tűnik majd olyannak, amit az aktuális célszerűség támaszt alá, mint olyannak, ami az állampolgárok számára érthető és átlátható. Itt visszatérünk oda, amiről az elején szó volt: a jogállamiság és az ennek részét képező jogbiztonság mit sem jelent, ha széthordott vagyonokat kell visszaszerezni.
A Hivatal, ha az ügyet saját hatáskörébe vonta, gyakorol minden előkészítő, nyomozati és vádemelési jogkört, és felügyeli a nyomozó hatóság felderítésének törvényességét, irányítja a vizsgálatot.
A büntetőeljárásról szóló törvény ugyanilyen jogokat biztosít az ügyészségnek. Azt már láttuk, hogy a Hivatal döntésétől függ, hogy ő folytatja-e le a büntetőeljárást, de továbbra is kérdés: ha nem a Hivatal nyomoz, akkor a Hivatal törvényességi felügyeleti jogköre hogyan viszonyul az ügyészség – szintén a nyomozás feletti – törvényességi felügyeletéhez?
Hatékony lehet viszont abban, talán túlságosan is – már ha ez értelmezhető a jelenlegi közhangulatban –,hogy a Hivatal komoly szerepet kap büntetőeljáráson kívül is, a közvagyonvédelmi vizsgálat és közvagyonvédelmi felügyelet során.
A Hivatal a közvagyonvédelmi vizsgálat keretében adatot, iratot, nyilatkozatot kérhet, helyszíni vizsgálatot folytathat, közhiteles nyilvántartásból adatot kérhet le, ezeket összekapcsolhatja, szakértőt alkalmazhat stb., amelyek egy büntetőeljárásban egyébként megszokott eszközök, de e vizsgálat lefolytatásához bűncselekmény elkövetésének halvány gyanúja sem szükséges, csak a kockázatok azonosítása.
Mindemellett a Törvény nem biztosít jogorvoslati lehetőséget a vizsgálati cselekményekkel szemben (ide nem értve a bírságot), és a büntetőeljárásról szóló törvényben biztosított jogok sem alkalmazhatóak, mert azt a Törvény nem rendeli automatikusan háttérjogszabálynak.
A vizsgálat alá vontat csak a közigazgatási hatósági eljárásban biztosított, nyelvhasználatra, kiskorú és fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó jogok illetik meg. Magyarán nem kérhet tájékoztatást, nem tekinthet be az iratokba, nem élhet kifogással az intézkedéssel, annak módjával vagy mértékével szemben, és így tovább.
A vizsgálat során együttműködni köteles szerv vagy személy annyi információt kap, amennyit a vizsgálati cselekményről hozott határozatból ki tud olvasni. A határozat – mivel nem megtámadható – a jogszabályhelyek megjelölésén túl indokolást sem kell, hogy tartalmazzon.
A Hivatal bármely természetes és jogi személyt vizsgálhat, aki releváns adattal, irattal, információval rendelkezhet. Jogorvoslati lehetőség hiányában abban lehet csak bízni – és újra itt vagyunk a közbizalom kérdésénél –, hogy a Hivatal eleget fog tenni annak a Törvényben foglalt elvnek, hogy a vizsgálat során csak a vizsgálat céljához szükséges és azzal arányos cselekményeket fogja megtenni.
De még az elvek betartása esetén is fennáll a „meghurcolás” veszélye még azelőtt, hogy bármilyen érdemi döntés született volna. A vizsgálatot lezáró, határozatnak nem minősülő jelentést ugyanis a Hivatal nyilvánossá teheti (35. § (3) bekezdés) akkor is, ha a jelentés alapján nem indítanak büntetőeljárást vagy nem alkalmaznak közvagyonvédelmi felügyeletet, vagy később ezeket a döntéseket a bíróság megsemmisítette.
Ez olyan, mintha nyomozati iratokat hoznának nyilvánosságra, mert „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”. A jóhírnév esetleges sérelmét a Hivatal nem reparálja.
Csak a tényleges vagyoni kárnak megfelelő kártalanítás jár (elmaradt hasznot nem kártalanít) akkor, ha a vizsgálat alapján közvagyonvédelmi felügyeleti eljárást indítottak, de a Hivatal határozatát a bíróság megsemmisítette.
A célhoz szükséges és azzal arányos eljárás elve ott sem nyújt vigaszt, ahol valaki EU-s vagy államháztartási forrásból ingyenesen kapott juttatást, mert az ő esetében a Hivatal nemcsak a juttatás felhasználását, hanem a gazdálkodás egészét vizsgálhatja.
Itt merül fel az a kérdés, hogy – a közvagyon védelmén túl – akkor pontosan milyen esetben is léphet fel a Hivatal, vagyis minek a védelme érdekében folytatja kiterjedt vizsgálódását?
A közvagyonvédelmi vizsgálat célja nemcsak a büntetőeljárás megalapozása lehet; a vizsgálat eredményeként a Hivatal „eljárásindítási jogkörét gyakorolhatja” vagy „más szerv eljárását kezdeményezheti”.
Gondolhatunk itt értelemszerűen az adóhatóságra, az Állami Számvevőszékre, a Magyar Nemzeti Bankra vagy a Közbeszerzési Döntőbizottságra (amelyeknek a Hivatallal való hatásköri összeütközése megérne egy külön fejezetet), mint olyan szervekre, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a közvagyonvédelemhez, de nemcsak ezekről van szó. A Törvény szerint bármely, nem nevesített szerv eljárása is kezdeményezhető.
A Hivatal a hatásköri rendelkezések (1-7. §) szerint ugyan a közvagyonnal kapcsolatos „manipulációkat” vizsgálja, de a Törvény 56-57. §-a lazán a Hivatal hatáskörébe dobja azokat a feladatokat is, amelyeket a „rendes” ügyészség közérdekvédelmi feladatkörében lát el. Ezek büntetőjogon kívüli, akár polgári eljárások kezdeményezését, közigazgatási hatósági döntések törvényességi ellenőrzését, kiskorúak vagy a fogyatékossággal élők jogainak védelmét is jelenthetik.
A Törvény szerint az ilyen közérdekvédelmi feladatok is csak a „közvagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok megsértésére” vonatkoznak, ez esetben azonban kérdés, hogy ingyenes vagyoni juttatás esetén miért kell az adott gazdálkodó szervezetnek a közvagyoni juttatással össze nem függő gazdálkodását is vizsgálni?
Mit jelent a gyakorlatban a közérdekvédelem keretében kapott törvényességi ellenőrzési jogkör az emlegetett állami szervek esetében, különösen ott, ahol szintén csak az Országgyűlésnek alárendelt, független szervről van szó? Mit jelent ugyanez a „bármely más szerv” esetében? Az az egy §, amire itt a Törvény utal az ügyészségről szóló törvényből, nem fogja kielégíteni a kíváncsiságunkat.
A Törvény szerint ugyanis a felügyelet nélkül maradt gyermeket a Hivatal is elhelyezheti ideiglenesen (103. §). Úgy érthetjük ezt, hogy ha egy óvoda ingyenesen használhat egy ingatlant az önkormányzat jóvoltából, akkor a Hivatal az óvoda teljes gazdálkodását megvizsgálhatja, és adott esetben a közvagyonhoz nem köthető intézkedést is hozhat?
A Hivatal egészségügyi adatot is kérhet (104. §), de nem világos, hogyan függ össze ez a közvagyonkezeléssel. Úgy tűnik, hogy a Hivatalnak lehet szerepe kartelljogsértés megállapításában is (101. §). Kérhet adatot szociális ellátások nyilvántartásaiból (76. §), környezetvédelmi feladatokat ellátó szervektől (87. §). Ez csak példálózó felsorolás, mert a jogalkotó minden jogszabályba, ahol az „ügyész” vagy „bűnüldözés” kifejezés szerepelt, beletette a Hivatalt is, függetlenül attól, hogy mit szabályoz a Törvény.
Ilyen jogalkotási gyöngyszemeket a Fidesz-kormányzás idején eleget láttunk. Elképzelhető, hogy ezek törvényalkotási hibák, ugyanakkor a jogalkalmazók (Hivatal, más szervek) nem feltételezhetik, hogy a jogalkotó tévedett, és „igazából nem is úgy akarta”. Hány, e Törvénynek megfelelő, mégiscsak alapjogellenes adatkezelés és vizsgálat származhat ezekből a rendelkezésekből?
A Hivatal olyan messze és olyan mélyre mehet, hogy a jogaiban sértett szervezet vagy állampolgár bogarászhatja majd a jogorvoslati lehetőségeket, már ha vannak, vagy kiolvashatja más törvények e Törvénnyel ütköző rendelkezéseiből ott, ahol ez még egy jogásznak sem egyszerű.
Jogalkotási csemege az is, ahogy a Törvény a fogalmakkal operál: az egyébként jól körülírt „közvagyon” fogalma mellett egyes rendelkezésekben az egyébként külön törvényben szabályozott „nemzeti vagyon” kezelése a tárgyi hatály, de van itt „köztulajdon”, „közpénz” is. Arra a kérdésre itt nem térek ki, hogy egyébként a Törvény hogyan fog viszonyulni a nemzeti vagyonról és az állami tulajdonról szóló törvényhez.
Az állampolgárok mindaddig örülhetnek, amíg a Hivatal nem vizsgálja meg, hogy milyen egészségügyi problémára vagy szociális helyzetre tekintettel kaptak meg egy önkormányzati támogatást vagy önkormányzati bérlakást. Amíg nem egy civil szervezethez szállnak ki, mert kaptak pár millió forintot az államtól vagy az önkormányzattól, vagy egyéni vállalkozóhoz, aki „túlárazottan” tartott foglalkozásokat gyereknapon, és így tovább.
Vagy amikor az önkormányzat mindig ugyanazt a takarító- vagy dekorcéget bízza meg, mert megszokták, megszerették, és a Hivatal vizsgálatot indít, pusztán a közvagyoni érintettség miatt, és viseli annak minden következményét, a vizsgálati jelentés nyilvánosságra hozásával együtt.
Az egyszeri cégvezető meglepődhet akkor is, amikor a közvagyonvédelmi felügyelő a felszámolóhoz hasonló jogköröket fog a cégében gyakorolni, pusztán azért, mert megalapozottan feltehető, hogy büntetőeljárás megindításának lehet helye; majd a közvagyonvédelmi felügyelet keretében elkezdi ellenőrizni és ellenjegyezni a szerződéseket, meghozni az egyébként legfőbb döntéshozó szerv hatáskörébe tartozó döntéseket.
Némi rosszmájúsággal azt is meg lehet említeni, hogy az indokolatlanul magas költségtérítéseket, béreket és végkielégítéseket is emlegető Kormány mennyiért fog felhúzni egy teljesen új szervezetet, ingatlanostul, a hivatalvezető – a bírói illetményalap hétszeresének megfelelő – illetményével együtt, amikor már van egy ügyészi szervezet, és van egy ugyanilyen javadalmazású legfőbb ügyész.
Azt még nem tudjuk, hogy cserébe mekkora összegeket fog „visszaszerezni” a Hivatal, hiszen bűncselekménybe ütközést vagy jogellenességet kell bizonyítani, és az eddigi elszámoltatási ígéretek is nagyrészt azon buktak meg, hogy a törvénysértés nem volt bizonyítható.
Mondhatnánk, hogy biztosan nem kisebb ügyekre jött létre a Hivatal, hanem éppen az emlegetett Mészáros- és Tiborcz-féle cégbirodalmak miatt, így nem az egyszeri cégvezetőnek kell félnie, de az eddigi vizsgálódások nem ezt támasztják alá. Vannak itt feljelentett egyházi és sportközösségek, közösségépítő egyesületek, „fideszes celebek” is. Szisztematikusan ásnak elő mindenkit, akivel eredményt demonstrálhatnak a választók felé. Nem tudjuk, hogy a cél érdekében hány szervezetet fognak átvilágítani, jelenteni, úgy, hogy a meghurcolás után nem bizonyosodik be bűncselekmény elkövetése. Azok a cégek, amelyeket korrupcióval, „túlárazással” összefüggésben jelentettek fel, innentől már „gyanúsak”.
Ismétlem: vesszenek a közvagyonból élő cégek és tulajdonosok, ha tisztességes eljárásban bebizonyosodik, hogy a közvagyonnal összefüggésben bűncselekményt követtek el.
Ugyanakkor
Borítókép: A Tisza Párt képviselői a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról szóló törvényjavaslat elfogadásáról szóló szavazás után az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. július 28-án / fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Bejelentkezés