Népmese
volt egyszer egy
s annak három
a legnagyobb
és a középső
hááát
ám a legkisebb
na az igen
elindultak világot látni
szembetalálkoztak vele
öreganyámnak szólították
nem jött be
mindazonáltal
még ma is élnek
ha meg nem
de meg
Dilem, bökke
A jövő
Enigma
Dilem tegnap
Dilem ma
Kéne egy
Taliz mán
A nagy Ővel
Taliznám
Vadger fel
Vadger le
Turbék nélkül
Éljek-e
Tűzhelyen
Hezi tál
Benne sül a
Vészmadár
Reme én
Reme te
Együtt vajon
Lehet-e
Pajzsomon
Nő a rés
Nászvonatban
Nős ülés
Ga kacsa
Ga liba
Házaspárná-
Mon ciha
Jaj, feke-
Te rolók
Szobám falán
Nekro lóg:
„Itten élt
Nagy Benő
Szerelemben
Szenvedő
Lám, az é-
Let merő
Bökke férfi
Bökke nő”
Hans von Regenkurt
Szerenád
dallamát
súgja fülembe a nád.
Dúdolja szellő a tavon,
de még arab is a tevén.
Hangolá a húrt
Hans von Regenkurt.
Nappalom,
éjszakám
senyvedés. Nincs irgalom.
Ha az ember minnesänger,
sír a lant, borong a zongor.
Pengeté a húrt
Hans von Regenkurt.
Nem birom
már tovább,
hogy csak vágyamat irom!
Erkély-leső, rímes maszlag.
Felmegyek, és jól megnézlek!
Szakítá a húrt
Hans von Regenkurt.
Pillanatnyilag végleges helyzet
felhők ülnek égi polcon
nyilall tőlük minden porcom
derekamba áll a csúz
s pohár alján
szomorún savanyg a juice
nem t’om, van-e itthon még tej
fészkereg bennem a métely
lelkem csupa kelevény
s asszem, nem lesz
már nő, kinek kell e vén
kesergető
ma a kávé
életem dallama kábé
monoton gregorián
szikkadok csak
az idő fregoliján
Szilveszter
búcsúzik
egy szélszagu délután
a Nap még
csöppet ácsorog Budán
torkot köszörül
s felhőt koszorul
fejére csak úgy lazán
szálling le
a szellemszín múlt pora
rám prüszköl
tőle az ég tűzlova
hátára felül
bátortalanul
a jövő a tétova
Dunába
pottyan partról a kavics
utána-
úszom mint hal magam is
sziklán matató
márnát etető
sodrás végül hazavisz
Borítókép: Dunapart, Budapest / fotó: Dilara Irem Sancar / ANADOLU / Anadolu via AFP
Bejelentkezés