Egy régi szovjet viccben festménypályázatot írnak ki Puskin halálnak századik évfordulójára. A harmadik helyezett kép címe: „Lenin Puskint olvas”. A bírálóbizottság döntése alapján „A kép történetileg pontos, de ideológiai szempontból reakciós”. A második helyezett: „Puskin Lenint olvas”. A bizottság véleménye: „A kép történetileg kifogásolható, de ideológiai mondanivalója progresszív”. Az első díjat természetesen a „Lenin Lenint olvas” című festmény nyeri el – az minden szempontból tökéletes.
De hogy maradjunk a szovjet éránál, van egy kedves képem: boldog nyenyecek görögdinnyét vásárolnak a szövetkezeti boltban, 1952 telén. Ilyen volt (a képek szerint) egy kontinensnyi birodalom belső világpiaca: a szocialista fogyasztói társadalom örömünnepe. (Giles Dauvé írja, hogy „a szupermarket csupán a mennyországa annak a világnak, amelynek Auschwitz a pokla”, szóval itt egy olyan világ mennyországát látjuk, amelynek a gulág volt a pokla.) Mondhatnánk vidám képnek is, bár én inkább elgondolkodtatónak érzem. Egy kvázivalóság részének, hiszen mindenki tudta – azok is, akik a Pravdában megtekintették a képet, mikor megjelent –, hogy egyáltalán nem kapni dinnyét a nyenyeceknél. Dinnyét Szamarkandban lehetett leginkább kapni, ott még túl sok is volt, sokezer hektár, rájuk rohadt mindig, nem baj, később elszámolták KGST-exportra, vittek cserébe Vlagyivosztokba magyar pörköltkonzervet meg kubai szójaszószt, amit az élelmes vlagyivosztoki proletárok vodkára cseréltek, mert ott is kurva hideg volt, a pörköltkonzervből kukacok kandikáltak, mint a Patyomkin-páncélos ebédjelenetében, a szójaszószban pedig nem volt alkohol (rum és szivar is érkezett Kubából, meg pálinka és gyulai kolbász Magyarországról, de azok csak Moszkváig, ott is csak bizonyos kerületekig, és ott is csak egyes házakig jutottak). Lényeg: a képeken és a Pravdában jutott görögdinnye a nyenyeceknek. Talán megpróbálkoztak olyan képpel is a Pravdában, hogy „vidám üzbég elvtársak örülnek a tundráról érkezett medvehájnak”, csak a medveháj rohadtul nem látványos, nem olyan szép, gömbölyű dolog, mint a görögdinnye.
Nyilván nem véletlen, hogy éppen az olvasás (ki olvas kit?), illetve a dinnye jutott az eszembe, mikor először elnéztem Magyar Péter minapi „spontán” fényképét, ahogy egy dinnye társaságában Boris Johnson Churchillről szóló könyvét olvassa (kronológiailag lehetséges, ideológiailag duplán előremutató, és még dinnye is van benne, bólogathatna a bizottság), utána elolvastam itt az ÖT-ön Krasznahorkai Emma frappáns mű- és valóságelemzését ezzel...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.