Zima néni nem hisz a hőkupolában. Szerinte ez a hatalmas meleg a Magyar Péterék műve. Azért, hogy lezárhassák a Paksi Atomerőművet. Amit biztosan nem fognak újraindítani. Megmondta a Báró is, akinek valami víz-és energiaügyi szakember volt az apja, hogy nem fogják. Gondoljon csak bele, mennyi pénzbe kerülne az újraindítás. Amúgy is, ha egy ilyen erőművet leállítanak, azt az isten sem tudja felébreszteni. Ezt már a lelkész prédikálta, aki hetente kétszer jön a telepre. Olyan szép hangja van annak az embernek. Bársony. Ő már előre látta, nagy baj lesz ebből. Hogy Brüsszelből fogják lekapcsolni Paksot. Van ott egy gomb, és úgy. Meg egy potméter is. Azzal meg feltekerik a meleget. Bocsánat, a hőt. Piros figyelmeztetés. Ugye nem gondolja senki, hogy nincsen vize az országnak. Szinte kiabálja az a bársony. Egyszerűen kiszivattyúzták a Dunából. Éjszakánként. Hogy ne lássa a nép. Ugyanezt követték el a Velencei-tóval is. Aztán meg eladták az ukránoknak. Titkos földalatti csatornarendszeren keresztül folyatták oda.

Zima néni tényleg nem hisz a hőkupolában. Az utcában, a romházak között díszelegnek a színes műanyag medencék. Rákötve a közkútra a slag, azzal töltik fel. Egész nap fürdenek a családok. Van, ahol szigorú beosztás szerint. Délelőtt a felnőttek, plusz Danika. Délután a lányok. Csak az önkormányzattól ki ne jöjjenek, hogy hová folyik el az a sok víz. Tavaly is megbírságoltak három családot a nagy fürdőzések miatt. Még mindig fizetik a részleteket. De most bele kell dögleni a forróságba. Az Anna néni, Báró unokatestvére bele is halt a múlt héten. Pár nap múlva lesz a virrasztás. Vagyis virrasztalás, ahogy itt mondják. Itt rengeteg dolgot másképp mondanak. Bátyja, nénje helyett: bátyája, nénjéje például. Kap helyett: kapi. Ad helyett: adi. Nem ipszilonnal.

Irénke, a szociális munkás fel is írt egy csomó szófordulatot a füzetébe. Ha nyugdíjba megy, majd rendszerezi. Csinál belőle szótárt. Szótárat. Irénke aggódik, hány ember fog meghalni a telepen, most, hogy egy nagy fedő alatt fő az ország. Fő vagy fől? Mindig téveszti ezt. A romházakban nincsenek légkondicionáló berendezések. Vagyis ritka. Szóltak neki, hogy jelentse, ha medencéznek a cigányok. A kútról. Mit képzelnek? Elment az eszük? Nehogy már ezen a két kúton múljon a...