Futok a Margit-szigeten, szedem a lábam, tavasz van. A Duna felől még fagyos a levegő, hullámokban érkezik. Jönnek a kolostorromok, Margitra gondolok, ahogy a kútból kiszedik egy apácatársnőjét a legendában, aztán ahogy tetvesen, agyonhordott rongyaiban visszatartja az árvizet. Menti a társait. Van benne lemondás, áldozat, szegénység.

Nagyhét van, ilyenkor nem evett, nem aludt, nem szólt.

Futok tovább. Sokáig nem tudtam, mi a húsvét. Szocialista iskolába jártam, úttörőnyakkendőt hordtunk, kisdobos síppal járkáltak az alsós tanárok.

Nincs Isten, ezt mondta az irodalomtanár. Akkor mi van? Semmi. A boldog jövőről beszélt, az ötéves tervről.

Futok tovább. Volt egy hittankönyvem, emlékszem, Krisztust rajzolva láttam először. Kisded volt, a következő oldalon sovány férfi Jeruzsálemben, szamárháton, aztán csont és vér.

Futok tovább. Szögek hevernek a futókörön. Kövek.

Kisgyerekkoromban voltam először templomban, ott járt Isten, de ijesztő volt. Egy vidéki kisváros kápolnájában láttam Krisztust szögekkel. Sárga, penészes falai voltak, állt benne egy váza. Kőváza volt, egy rózsa állt ki belőle. A falon poros női szentek lógtak, megrepedt kerámiaszobrok, dagadt csecsemők, József, Szűzmária. A tanító nagymamámtól kaptam az első hittankönyvet. Neki már nem kellett, nem volt az iskolájában akkoriban már hittan. A könyv rongyos lett, lekváros és kávéfoltos. A betűk kopottak, őskori, így mondta a mami. Ilyen régi dolog volt a Margit-legenda. Egy rongyokkal borított női alak története, benne önkínzás, önlefokozás, kilépés a világból, szerelem, szenvedély, és sok gyönyör. Ragaszkodás, csökönyösség. És ami a legfontosabb, bocsánatkérések, földre zuhanás.

Futok tovább, elérem a kolostor romjait. Liliomok vázában a sírja mellett. Itt élt Margit a Nyulak szigetén.

Futok, fáj a vádlim, a tüdőm, nem szabad gyalogolni, futni kell és célba érni.

Hideg szél fúj a Dunáról. Futok, nem állok meg.

Az apácaság örömeit és gyötrelmeit gyerekkoromban képekről ismertem meg. Közel mégsem kerültem hozzá, igazán közel, úgy értem, margiti értelemben, hogy teljesen átéljem, napokon, heteken át, szemlélődve kövessem, a teljes csendben rátaláljak. Aztán mégis sikerült.

Futok megint, tovább. Minden lépés szenvedés.

Sípol a tüdőm, mögöttem angolok futnak.

Nem félek. Vágyom rá, hozzá akarok érni a sebeihez. Megtapintani, ölelni. Felboncolni és a szívébe látni. Óvatossággal, sőt, néha ragaszkodó szenvedéllyel szeretni. Pedig taszíthatna. Hányingerem lehetne tőle.

Futok, és kiköpöm a belem, nem szabad feladni, menni kell tovább, felállni, futni.

Nem féltem, mert tudtam, hogy Margit a legjobb irodalom. Mai, friss, köznapi, emberi és fokozhatatlan. Szakadékok vannak benne, szenvedés, drogok. Egy modern női szent, aki itt él velünk.

Futok, addig futok, amíg élek, megtalálom, mormolom a legendát:

Aszkézis Nem beszélt, nem nevetett, nem kérkedett, nem aludt.

Keresztfa A keresztfát mindig megsiratta. Boldogan lángolt ima után az arca.

Tűz Ima közben lángra kapott a feje.

Ima Soha Margit a dormitóriumon kívül nem akart lenni, az ágya mellett is folyton imádkozott.

Munka Ebéd után takarított, szótlanul, némán dolgozott, a legalantasabb munkát.

Böjt E szűz nagyon kívánta a szerelmes böjtöt. Erején felül, a regula szerint való keménységét, szenvedetességét, böjtjét, erőlködött megtartani. Csontsoványra fogyott.

Gyöngyök Tetves, koszos, szakadt ruhája gyöngyözött.

Felmosás Hányást és moslékot takarít, szeretettel, mosolyogva.

Titkos kar Valamikor a Szent Kereszt oltára előtti karban imádkozott, máskor az ő titkos imádkozó helyén a karban; máskor pedig az ablaknál állva, nézi Krisztusnak szent meztelen testét nagy ájtatossággal és nagy siralmakkal.

Passió A szentséges szűz Iudica vasárnaptól fogva nagyszombatig mindennapon felolvastatja a passiót, Krisztus kínját, és hallgatja nagy ájtatossággal és siralommal lábon állva. Annyira gyötri magát húsvét előtt a két hétben, olyan nagy alázattal, hogy az Úristen a feszületnek ő képében megjelenik neki.

Lábmosás Nagycsütörtökön megmossa az apácák lábát igen nagy alázatossággal. Mind a hetvenet, akik a klastromban vannak. És nemcsak a szororok lábait mossa meg, a szolgálóknak is megmossa a lábukat nagy alázatossággal és ájtatossággal és nagy siralommal. Térden állva megy egyik szoror lábától a másik szoror lábához. Megmossa a talpakat és megtörli a fejkendőjével, aztán mindet megcsókolja, utána ezt a fejkendőt viseli. Margit minden évben mosni akarja a lábakat, a priorissza, az elöljáró örömmel hagyja neki ezt a tevékenységet.

Boldog Mindig lángol az arca és mosolyog a Krisztus keresztnél imádkozás után.

Meglesik, kiközösítik Mindig hallgatják a szororok, amikor Margit hangosan imádkozik. Jelentik a priorisszának.

Öltöztetik Hangosan, visítva imádkozik, és mikor az apácák ezt látják, hitetlenkednek. Margit feje úgy kihül, olyan hideg lesz a hangos imától, hogy több ruhával fedi majd be a fejét. Ima után ájultan fekszik órákon át.

Tanít Másokat is tanít sikoltva imádkozni. Hangosan, átlényegülve.

Kritikus Meginti a szororokat a fráter, hogy éljenek az evangélium szerint. Margit a példakép.

Szaros Fekáliás és hányásos, tetves ruháját a Dunába mossa.

Seper Takarít, megmossa a betegeket, leprásokat gyógyít, közönséges szegényeket etet, mikor sok a betegség, hányásokat mos fel. A maradékot feleszi a földről.

Jóságos Tökéletes, sose haragszik apácatársaira, az elöljáró utasításait mindenkor betartja és elsőként tartja be.

Futok, megállok, vége a távnak, lefekszem a fűbe, nem kapok levegőt, lángol a fejem, sípol a tüdőm, tűz a nap, ezer szög szúrja az oldalam, meghalok… Aztán lesz feltámadás is.