Hallgasd meg!Debbie Kramer volt a legjobb csaj az intézetben. Magasan. Lehet, hogy nem az egész egyetemen, mert nagy egyetem volt, és lehet, hogy nem New Yorkban, mert az meg nagy város, de az intézetben tuti, hogy ő volt a legjobb.
Álmodni jöttek ide a matekosok. Atyásan otthagyták a kezüket a vállán. A bátrabbak még át is ölelték, hogy jobban láthassák a képernyőt. Apám regélte hajdanán, hogyan lógtak a hosszú nyári estéken a cseresznyefáról Szamoskéren a Menyhárt lányok ablaka előtt.
Ilyenszerű dolog volt ez is, lógtak hosszasan, javítgatták a kéziratokat itt is ott is. Még ha nem is kellett. Bár sok fa nőtt az intézet előtt is, majdnem biztos voltam abban, hogy egyik sem volt cseresznye.
Matek-gépírónő volt Oxfordshire-ból, az ezzel együtt járó utánozhatatlan akcentussal. Nagyon keresett képzettség volt ez azokban az időkben. Nem volt még modern WYSIWYG-leképezés (what you see is what you get, azt kapod, amit látsz), mint manapság. Hosszú algoritmusok sorát kellett betáplálni a gépbe, hogy eljussunk egy matematikai képlet vizuális ábrázolásához. Ilyen Linux-leképező szoftver volt például a troff vagy a LaTex. Én is azt használtam diákként. A matek mellett ezzel írtam a nagy amerikai regényemet. Így kezdődött.
.pp
.po+0.25i
.ad l
.pl-0.25i
.m3+3v
.bp
.sp 2i
.(l c
King Orange, Amsterdam Blue
.(x
King Orange, Amsterdam Blue
.)x _
.sp
by
.sp
Joseph Hargitai
.)l
.bp
.pp
.sz 11
.vs 9
.hx
.bp
.fo ''\f2\s13%\f1\s11''
.sp 2i
.(b
.lp
.sz 13
.b "Book One, Budapest"
.pp
.)b
.(x
Book One, Budapest
.)x _
És jött is át a nyomtatón, igazi gyönyörűség.
Nyár volt. Mondhatni, hosszú, forró nyár. Olyan Raymond Chandler-es. Aszfaltgőz, szmog, taxizajos esték, amikből nem lehetett menekülni.
Debbie túlórázott. Valami fontos kiadványon dolgozott, gondolom valami nagy profnak. Égett a villany a tizenkettedik emeleti irodájában. Néha elsuhant az ablak előtt vállára omló gyönyörű göndör hajával.
És ekkor jött a telefon. Elromlott a terminálja. Meghülyült, ez volt a pontos leírás.
Nem volt ez szokatlan akkoriban. A VT100-terminálok, amiket a DEC VMS és a korai Linux gépek elején használtunk, gyakran meghülyültek. Zavaros betűkkel töltötték meg a képernyőt, sípoltak, elszálltak.
Én is túlóráztam. Papírmunkára voltam ítélve éppen. Ami azt jelentette, hogy a nyomtatóteremben összeszedtem a nyomtatókról lecsorgó papírokat, és elhelyeztem őket a neveknek megfelelő irodai mappákban, amikből később a matekosok ki tudták halászni a dolgaikat. Ez ment éjjel-nappal. Mindenki nyomtatott.
A meghülyült terminálokat a Help Center kezelte, ahogy itt mondtuk, the Datadudes.
Az ügyeletes a kezével eltakarja a telefonkagylót, és suttog nekünk, Debbie Kramer.
Akúrvaélet.
Hirtelen mindenki elfoglalt. Rohanunk. Az egyik a Broadway-re egy kávéért, a másik cigarettaszünetet tart, valaki meg leszalad a raktárba kartonpapírért. Bármi, csak nem Debbie.
Mert nincs olyan kínai kínzás, mint a tizenkettedik emelet. Az egész Guoanbu és a Khmer Rouge kisinasnak jöhetne ide. Lehetne ebből egy gonosz forgatókönyv: Debbie, az oxfordshire-i kínzómester.
Ül az íróasztalnál. Mezítláb, fehér ing, selyem, átlátszó nyári szoknya.
Kitolja magát a gurulós széken, hogy helyet adjon ezzel az íróasztal alatti drótozáshoz.
És felszól a munkaerő az asztal alól.
Jó most?
Debbie odagurul.
Nem. Még mindig hülye.
Most?
Nem.
Elgurul, odagurul. Elgurul. Közben nyomja a lábával a ritmust egy akkor nagyon menő Al Green-kazettára.
És ha akkoriban lett volna okostelefon, hívtunk volna segítséget. Küldtünk volna egy utolsó jelentést az utókornak. Bajtársak, én, hatodik datadude, az intézetért áldoztam életemet, fiatalságomat.
Én húztam a rövidet.
Józsika, kösz, hogy feljöttél. Meghülyült a gép.
Matatok a dróttal az asztal alatt.
Jó?
Nem.
Matatok. Ő elgurul.
Hallom, csukódik az irodaajtó. Végre csend. Azt hiszem, kiment valahová. Dolgozhatok békében. De nem. Lejön mellém az asztal alá. Szia Józsika!
***
Így ment egész nyáron, az asztal alatt, a könyvtárban, a gépteremben, a zenei tanszék hangszigetelt zongoraszobáiban. De nem miattam túlórázott. Nagy halra ment. És egy nap bejött neki. Becserkészett egy nagy professzort. Komoly, elismert embert. A Broadway-en találkoztunk. Ott mondta a hírt. Mennek Londonba egy pár évre. Házasodnak meg minden. Ott tanít majd a férje. Ő meg majd fotózgat. Mutatja az új Nikon-gépét a nyakában. Ajándék a professzortól.
***
Jó pár év után találkoztunk az intézet bejáratánál. Látogatóba jöttek. Két gyönyörű göndör hajú kislánnyal a hóna alatt. Megpörgette őket, mint a ringlispíl.
Józsika, milyen kellemes meglepetés! És mosolygott a British Commonwealth összes akcentusával: such a blaaaast from the paaaast!
Bejelentkezés