Hallgasd meg!
Késő este van már, sötét. Ülök a menekültekkel teli buszon. A zirndorfi táborból indultunk kora reggel. Sok a megálló. Itt-ott letesz a busz pár családot és felvesz másokat. Százszázalékos a helykihasználás. Precízen rendezi valaki az útitervet.
Nincs még iPhone, nincsenek kütyük, GPS-térképek. Csak, amit látunk az ablakból, falutáblák az út mentén. Nehéz így tájékozódni, különösen a Németországot nem ismerő földönfutóknak. Amit tudunk, Nürnberg, Frankfurt és Koblenz már mögöttünk van, és ha igaz, észak felé haladunk. A sofőr nem beszédes. De az az érzés, hogy valahol Hamburg közelében lesz a végállomás.
Nordhorn központjában tesz le a busz. Parányi német-holland határváros. Az itteniek inkább németalföldinek érzik magukat, Plattdeutsch, ahogy itt mondják. Nem volt semmi közünk a háborúhoz, tiltakoznak, azt délen kezdték, Bavaria, mondják megvetően.
A Kolpinghaus egy katolikus hálózat része. Van több ilyen Németországban. Öt-hatemeletes épületek – menedékhely, YMCA, munkásszálló. Kétágyas szobák. Kicsit kórházias, de tiszta.
A hatodik emeletre küldenek. Itt laknak a németek – a nyugatnémet csodagazdaságról lepattant németek, akiknek nem jött be a rendszer, vagy csak másképpen képzelték el az életüket. Munkásszállás-hangulat, bár sokan nem dolgoznak. Günther és Jan az első kettő, akit megismerek. Az első éjszakát Günther szobájában töltöm. Középkorú, semmilyen kis német, a kevesek közé tartozik, akinek van állandó munkája. Taxizik, és valami viharos váláson megy éppen keresztül. Fogadkozik, hogy hamar visszatér az élet a megszokott medrébe, de most kisiklott. Van egy papagája, annak is Günther a neve.
Reggel nyolckor eligazítás – konyha, ebédlő, tornaterem, kézilabdapálya. A raktárteremben nagy rakás használtruha, abból lehet válogatni. Meglepetésre vannak százával stoplis focicsukák. Talán ide küldik az áruházak a felesleget. Az éles pengét hordozó albánok uralják a cipőipart. Kicsavarják a kicsavarható stoplikat, és simára bicskázzák az egybe fröccsöntötteket. Kolpinghaus-sikk a levágott stoplis Adidas csuka. Adnak nekem is két párat, kérnek három márkát értük.
Nemcsak Brazíliában szent a foci, de itt is. Csóró kis hely, jól szervezett délutáni meccs. Van bíró, partjelző, és precízen vonalazzák a salakpályát. Időre játszunk. A németek a világ ellen. A „világ” változatos csapatot jelent, afgánok, törökök, albánok, néhány afrikai és én.
Munkabíró középpályásként sok gólt hozok össze elöl. Álmomban Esterházy Marci vagyok. Nagy gólokat vágok...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.