Amerikai Sztahanov | 14. rész: City Of Angels, Kék asszony

Üres a magyarok nélkül az uszoda. Nincs itt Faragó, Szívós, Horkai, nincs itt Wladár Sanyi, nincs hajrá magyarok. Kurvára egyedül érzem magam itt. A vízzel nőttem fel. Margitszigeti uszoda, Nagyerdei strand, a Szamos. Hátúszás, tempó, nagy izmok. Hiába gyönyörű a Pepperdine egyetem uszodája és mögötte a Csendes-óceán, nem jó ez így. Négy éve a menekülttáborban is egy csonka olimpiát néztünk, és most ez van itt. Utálatos dolog a politika.

És nem hagy el az érzés, hogy ez valahogy megmarad hosszútávra is. Los Angeles volt számomra a legmagányosabb város. Itt hallottam meg a szomorú hírt is, hogy lelőtték Barta Tamást. Nagyon fájt. Harminchárom éves, rengeteg ideje volt még. Egyszerűen csak fájt ez a semmilyen, szar halál. Csak úgy, mellbe lőtték háromszor. Az ember ilyenkor belerúgna valamibe. És pontosan ilyen érzés volt nekem Los Angeles. 

Volt három csajom. Cheryl, Viki és Judy Nee. Cherylt szerettem. Volt valami melegség benne. Szerettem ahogy dédelgetett. Olasz volt, legalábbis így mutatkozott be. És gondoltam, innen jöttek ezek a forró anyás hullámok. Az apja vett neki egy új BMW-t. Csillogó fekete volt, mint a haja. 

Torrance-ban lakott az egész család. Bemutatott a nővérének. Ikrek voltak, de nagyon figyeltek arra, hogy önálló legyen a stílusuk. A nővére például szőkére festette a haját, olasz kocsikat vezetett és diszkózott. De ugyanolyan anyás és meleg volt. Ha találkoztunk, mindig hozott valami kis mementót. A kedvence a friss füge volt. És ezzel nem is volt probléma. 

Cheryl egybeszabott, gyöngyökkel kirakott miniruhát viselt, mindig feketét. Nem hordott tűsarkút, ami ehhez a ruhához ment volna itt Hollywoodban, inkább élvezte, hogy alacsony. Eggyel kisebb szandálokat hordott, azt mondta, szereti, ha kilógnak a lábujjai. Menekülnek, nevetett, mindig előttem rohannak.

Fotózott. Csodálatos volt a technikája. Az akkor nagyon híres Brooks Institute of Photography iskolában végzett, a nyakában egy drága Hasselblad gép lógott. Azt is az apja vette neki. Úgy tűnt, nem nélkülöz a család. 

Kaliforniai tájképeket és a tengert ábrázoló fotókat készített. Nem az Ansel Adams- és Edward Weston-féle klasszikus, szuperéles dolgokra ment, inkább a laza, ködös hajnali pillanatokat szerette. Az elmosódott világokat. És átvitte ezeket a látványokat a festészetébe. Az akkor még nem divatos álomkép-irányzatot űzte. Azt mondta, így látja a világot. Híres lett később, nagy pénzekért mentek el a képei.

Amikor bementünk egy étterembe vagy egy bárba, a csajok engem mértek végig. Ennek a pillanatnak élt. Bámulnak, kuncogott ilyenkor. És mindig jó dolgok történtek az autóban ilyen vacsorák után. Igazi akrobata volt. Mindent megcsinált a sötétített ablakok mögött, amit egy kocsiban meg lehet csinálni. 

De aztán – ahogy mondják – történtek dolgok. Meghívott a születésnapjukra a Torrance Beach-i hatalmas házukba. 

Egy jó óra tengerparti vezetés után befordulok a nagykapun a lerobbant háromszáz dolláros Chevy Novámmal. Nézi hosszasan az inas, de végül elveszi a kulcsot, és hátraviszi a kocsit. Gondolom, vigyáz, nehogy belekoccanjon a tökéletesre fényesített csodajárgányokba.

A kocsikból ítélve van legalább kétszáz vendég. Sokan a tengerparton beszélgetnek, mezítláb vagy szandálban, és ami különös, arab kaftánokban.

Gondoltam, ez volt a parti témája. Kaliforniai szokás. Az ezeregyéjszaka meséi. 

De másról szólt a történet.

Egy jóképű ember fogott karon. Körbevitt a házban. Perzsaszőnyegek, festmények, és sok fekete-fehér fotó. Bemutat egy csomó kaftános alakot. Mindegyik családtag. Aztán kivisz az erkélyre, ahonnan lenézünk a tengerpartra. Cheryl integet.

Gondolom, a feleségem barátja vagy, mondja, és visszaint neki, sokat beszél rólad. Fiatal még, szeret játszani. A maga módján szeret is téged. Mindenesetre köszönöm, hogy eljöttél. Érezd jól magad! És itt a szájára teszi az ujját, vettem nekik egy csodálatos ajándékot. Ott horgonyoz a kikötőben. Még nem látták. 

Aleppóból jöttek, gazdag olajcsalád. Több felesége volt, közöttük az ikrek.

Néztem Cherylt az erkélyről. Shīri volt a szír neve. Anyás, meleg, és mint kiderült, nem igazmondó. De borzasztóan szerettem. Ha valaha elképzeltem a feleségemet, ő láttam magam előtt. Ilyen az élet, ahogy diákként mondtuk a gimiben, sze lá zsiznyá. És olyankor feltettük a Kék asszonyt, és hallgattuk Barta Tamás gyönyörű gitárszólóját. 

Egy csomó korszakos zene ment 1984-ben. Akkor jött föl a Red Hot Chili Peppers Los Angelesben, egy pinceklubból indultak. Táncolt a sok kaftános, rázták magukat. Buckle Down, ez ment a tengerparton kazettáról.