Egyetlen korábbi magyar politikus férfiassága sem vált olyan mértékben vitatott kérdéssé, mint Magyar Péteré: rengeteg, különösen női rajongója számára filmsztárként imádott hőssé vált, míg szintén szépszámú kritikusa számára a férfiasság nevetséges megcsúfolását testesíti meg. Ez a téma túlmutat a személyes karakter és stílus kérdéskörén: a modern férfiasság és vele a modern államférfi ideáljának erodálódása elválaszthatatlan a politika alapvető kérdéseitől, hiszen az ezekkel kapcsolatos elképzelések egymás viszonylatában formálódtak a modernitás kezdeteitől fogva. Mindennek tehát nem az a tétje, hogy ki-ki ízlésének milyen karakterű politikus felel meg, hanem elsősorban a modern politikai demokrácia válsága. A férfiasság eszményének megváltozását vagy gátoltságát nem célom normatív alapállásból értékelni, ehelyett az azt kiváltó nagyobb ívű folyamatokra és annak politikai következményeire óhajtok rávilágítani.
Áradó indulatok: a férfivá érés kudarca
A Magyar Péter politikai tevékenységét érintő kritikákban olyannyira gyakran kerülnek elő a kudarcos vagy elégtelen férfiasság toposzai, hogy nem kell a politikai tartalmakkal akár csak időnként találkozó olvasóknak bemutatni ezeket. Az is könnyen észrevehető, hogy e kritikáknak nemmel és korral kapcsolatos összetevői is vannak, hiszen a miniszterelnök jellemét és viselkedését nem a férfiasnak, hanem a nőiesnek tartott, illetve nem a felnőttekre, hanem a gyerekekre (sőt, a neveletlen, kezelhetetlen gyerekekre) jellemző vonásokkal írják le. Természetesen nemcsak a közösségi médiában keringő mémek tömkelegére gondolok, amelyeken Magyar Péter például tomboló óvodásként vagy Ursula von der Leyen által pelenkázott csecsemőként, ritkábban női ruhában jelenik meg, hiszen a politikai megszólalásokban és elemzésekben is rendre előkerül az a bírálat, hogy a miniszterelnök nem felel meg az érett férfiaktól elvárt normáknak, legkevésbé az államférfiúi ideálnak.
Hogy a férfiasság és férfiatlanság ezen kérdései szorosan kapcsolódnak a politikai közbeszéd sokak által kritizált le- vagy továbbromlásával, ami az elmúlt hetek parlamenti közvetítéseiben csúcsosodott ki, szintén szembeötlő. A miniszterelnök viselkedésében sokak által hiányolt önuralom, kiegyensúlyozottság és indulatkezelési képesség a modernitással formálódó férfiasságeszmény legfőbb alapjellegzetességei, habár ez sok fiatal számára talán meglepő lehet – utóbbi kérdésre a későbbiekben térek vissza.
Ez a férfiasságeszmény a modern polgári társadalom kialakulásával jelent meg, amikor is a piac, a politika és a nyilvánosság új követelményeket támasztott a formálódó polgári réteg férfijai számára. A vezetői alkalmasság legfőbb záloga a sziklaszilárd önuralom és az érzelmi kiegyensúlyozottság lett, amely elutasította a labilis, „hisztérikus” reakciókat a külső támadások ellenében is. Ez a karakter az arisztokrácia dekadens elpuhultsága és az alsóbb osztályok nyers durvasága közötti polgári egyensúlyt és a civilizáltságot szimbolizálta. Ezért a belső egyensúly elveszítése, legyen szó egy nyilvános botrányról vagy egy hirtelen dührohamról, a modern férfiasságkép értelmében egyet jelent a fejletlen, férfiatlan állapotba való visszaeséssel. A kontrollvesztéshez kapcsolt férfiatlanság jellegzetesen olyan alakokhoz kapcsolódott és kapcsolódik, akiket a polgári modernitás a rendezetlenség, az ösztönösség vagy az alacsonyabb civilizációs fok szimbólumaiként állított szembe önmagával: az alsóbb osztályokkal, a gyarmatosított népekkel vagy a nőkkel és a nőiesnek tekintett viselkedésformákkal.
Mindent átható teatralitás: az abszolút filmszínház sérült férfiképe
A Magyar Péter által gyakran emlegetett, szállóigévé vált „abszolút filmszínház” a miniszterelnök politikájának sajátosságát és újszerűségét értelmezők számára fontos referenciaponttá vált. A Magyar Péter-féle politika lényeges sarokkövét adó működésmódnak magja a facebookozás: a mémesítés, az önreprezentáció, a lájkvadászat, és az érzelmeket kifejező reakciógombok impulzusaiból kialakuló tömeges érzelmi sodr(ód)ás.
Az abszolút filmszínház tényleg abszolút: minden a látszatról, a virtuális valóság megteremtéséről, a kontextusából kiragadott, mémesíthető tartalomgyártásról szól. Mindemellett totális is. Bár a parlamenti vitákat sokan értékelték úgy, hogy a miniszterelnök útszéli kocsmává vagy zártosztállyá züllesztette a Parlamentet, szerintem ez téves hasonlat, a nevezett helyektől ugyanis legalább nem teljesen idegen az őszinteség és személyes jelenlét. Ennél rosszabb a helyzet: Magyar valójában élő facebookos felületté, annak is a legsötétebb szegleteivé változtatta a Parlamentet és a politikai életet. A miniszterelnök az utóbbi hetekben a szadisztikus Facebook-trollkodás élőszereplős változatát vitte színre a Parlamentben: a személyeskedő hergelésre, gúnyolásra, provokálásra, a politikai ellenfél indulatainak felkorbácsolására játszik, hogy utóbbi is veszítse el önuralmát.
Még Magyar kedvenc facebookos reakciógombját is eljátsszák a hűséges frakciótagok. Minthogy a röhögős reakciók a kampány során a politikai ellenfél kigúnyolásának és delegitimálásának fontos eszközévé váltak, ezeket a röhögős reakciógombokat nyilván a tudatos rendezés részeként különösképpen a Magyar Péter körül ülő tiszás képviselők keltik életre, akik az ellenzéki felszólalók szinte minden mondatán gúnyosan röhögnek, méghozzá úgy, hogy az a közvetítésen is jól látható legyen. Ez a közönség (véletlenül sem állampolgárok) zsigeri szintű befolyásolására irányul, akiknek megspórolják az intellektuális munkát és az érzelmek szabályozását, hasonlatosan ahhoz, ahogy a sitcomokban előre felvett nevetéssel spórolják meg nekünk a nevetést.
Van ugyanakkor egy hátránya a Facebook valós térben történő színrevitelének: az érzelmek manipulálására szegődött társulat színészi játékának hitelessége megkérdőjeleződhet. Amikor a miniszterelnök eljátssza a facebookos röhögő fejet az ellenzéki képviselők megszólalásai alatt, az embernek óhatatlanul eszébe jut az a mém, amelyiken a röhögős reakció maszkja mögött egy vicsorogva zokogó troll alakja sejlik fel. A közösségi média által (tovább)gerjesztett önreprezentációs kényszer, nárcisztikus lájkvadászat, szadisztikus trollkodás és gúnyos káröröm mögött ugyanis gyakran a meg nem felelés okozta negatív érzések állnak. Magyar Péter viselkedésére (a közösségi médiában és a valós térben egyaránt) pedig éppen ezek a mintázatok jellemzők leginkább.
Mindez nem független a közösségi média és tágabban a teatralitás nemi aspektusaitól. A közösséhi médiát a közvélekedés jellemzően nőies tevékenységnek tartja, amellyel elsősorban nők gyűjtik be a lájkokat énképük javítására. Mindez egy régebbi, szintén a modernitással formálódó elképzelésben gyökerezik, amely a szerepjátszást, a színházat, a látványt és a külső tekintetnek való megfelelési vágyat a belső tartással, az autonómiával és a természetességgel szemben álló jelenségként értelmezte. Emlékezhetünk Rousseau klasszikusára, amely szerint a színész és a szerepet játszó egyén a külső tekintet kedvéért eltávolodik valódi énjétől és erkölcsi karakterétől. A színház felszítja a romlott szenvedélyeket és teret ad az álszenteskedésnek, a komédiák továbbá az erkölcsösség kigúnyolásának is Rousseau szerint.
Mindezek a jellegzetességek az ekkoriban formálódó férfieszménnyel szemben értelmeződtek: a hiúság, a tetszeni akarás és a csábítás képessége a nőiesség szintén ekkoriban átalakuló értelmezéseihez kapcsolódott, miközben az ideális férfiasságot a visszafogottság, az önuralom és a belső szilárdság mentén kezdték el felfogni. Nem véletlen, hogy a színházzal kapcsolatos negatív toposzok rendkívüli hasonlóságot mutatnak a prostitúcióval kapcsolatos elképzelésekkel: az ember mindkét esetben a látszatból él, saját énjét és érzéseit alárendeli a külső igényeknek, vagyis saját énje válik áruvá. Más szóval: a külső hatás fontosabbá válik a belső értéknél, a mások tekintetének való megfelelés pedig az erkölcsi autonómia elvesztésével kapcsolódik össze.
Habár manapság a színházi színészek kapcsán nem ilyen erőteljesen fogalmaznánk meg ezeket a klasszikus toposzokat, a közösségi médiával kapcsolatban ugyanezeket a kritikákat fogalmazzák meg rengetegen nap mint nap. A miniszterelnök abszolút filmszínháza a modern férfiasság és az államférfi totális ellenpontját testesíti meg, és ennek nem az a tétje, hogy egyesek ízlését sérti, hogy Magyar Pétert férfiatlan vagy nőies karakterű politikusként érzékelik, hanem hogy a politikai élet azon jellegzetességeknek a maradványait számolja fel, amelyeken a modern politikai reprezentáció nyugszik.
Tömeghatás: egyéni határok és nemzeti határok a globális áramlások korában
A Magyar-féle Facebook-politika erejét az általa is (tovább)gerjesztett, az egyénen túlmutató érzelem- és indulatözönből nyeri, ami az individuum, az egyéni határok és a modern politikai szubjektum feloldódását is jelenti. A tömeggel kapcsolatos félelmek persze végigkísérték a modernitást: a folyékonysága és manipulálhatósága miatt szintén nőiesnek tartott képzetekkel is felruházott „csőcselék” kifejezés is ezeket a félelmeket testesíti meg. Ezért bár az individualitást felszámoló tömeghatás nem új jelenség, a Tisza által gerjesztett jelenlegi kiterjedése mindenképpen az.
A tömeghatásban kiemelkedő szerepet játszanak a felkorbácsolt érzelmek, elsősorban azok, amelyek alapvetően „ragályos”, „fertőző” jellegűek, azaz feloldják az individuumok közti határokat: elsősorban a ressentiment érzésvilága. Ez a tehetetlen indulat azért képes futótűzként terjedni, mert a közösként értelmezett sérelmek mentén felmenti az egyént a saját kudarcai alól, és a szégyent deindividualizált dühhé formálja. A rejtett feszültség így egy „közös” ellenség elleni, egyéneken túllépő indulattá formálódik. Magyar Péter pedig a NER-ellenes tábor ideológiapótlékává vált ressentiment-érzésvilág megtestesítőjeként hozott új korszakot a magyar politikai életben.
A Tisza igen találó nevet és szlogent kapott, ami éppen ezt fejezi ki: a folyékonyságot, a mindent magával sodró áradást. A Magyar Péter által több kulcsfontosságú eseményen idézett Petőfi-versrészlet ebben a kontextusban és átértelmezésben azt fejezi ki, hogy az egyén számára a hatalomgyakorlás módja a határok nélküli árban való feloldódás: „Habár fölűl a gálya,/ S alúl a víznek árja,/ Azért a víz az úr!” Tökéletesen illeszkedik (vagy inkább folyik) a Zygmunt Bauman által folyékony modernitásnak nevezett korunk áramlatába.
Az egyén határainak felbomlása szimbolikus értelemben kapcsolatban van a politikai közösség határainak felbomlásával is. A zárt határokkal rendelkező férfitest, a férfiszubjektum és a szuverén állam elképzelései szintén szorosan összekapcsolódtak a klasszikus modernitásban (miközben az egyéni test és a közösség „teste” közti asszociációk jóval megelőzik a modern kort): mindhárom egy olyan zárt, autonóm entitásként jelenik meg, amelynek világos belső magja és külső határai vannak, és amely képes megvédeni önmagát a külső fenyegetésekkel szemben. Ennek megfelelően a határok védelme szimbolikusan is összekapcsolja a férfiasság és az államiság modern elképzeléseit.
A nemzeti szuverenitás kérdéseinek ez a szimbolikus dimenziója összekapcsolódik a nemzeti autonómiát és határvédelmet érintő konkrét materiális kérdésekkel, amelyek kapcsán számos szuverenista kritika és kétely fogalmazódott meg a Tisza-kormány gyanítható terveiről. Nem véletlen, hogy a Magyar Péter körül kialakult képi világban újra és újra előkerülnek a határvesztés motívumai: a testi és érzelmi folyamatok kontrollálásának hiányára, a test határainak bizonytalanságára utaló képek és a politikai közösség határainak megnyitása mind a szilárd férfiasság hiányával kapcsolódnak össze. Nemzetállami szuverenitást gyengítő politikát persze nem feltétlenül a Magyarhoz hasonló karakterű politikus folytathat (ahogy láthattunk erre számos példát), azonban kétségkívül ő a legszervesebb része, testet öltött lényege annak az áramlásokból szerveződő térnek, amelyben a szuverenitás klasszikus zártsága helyett a határokon átívelő mozgások és rugalmas hálózatok határozzák meg a politikát.
A modern politikai kultúra előfeltételeinek felszámolódása
A miniszterelnök politikai brandjéből sokak által hiányolt modern polgári férfiasság persze nem pusztán kulturális ideálként jött létre, hanem egy konkrét gazdasági és társadalmi berendezkedéshez kötődött. A politikai szférában való részvétel számos feltételen nyugodott: az akkoriban a polgári férfiak számára elérhető politizálás előfeltétele a materiális javak munkások általi megtermelése és a háztartási munka és gyereknevelés feleségeik és cselédeik, háztartási alkalmazottaik általi elvégzése. A nyilvános és privát szféra modernitásbeli szétválasztása továbbá nem egyszerűen praktikus szerveződés volt, hanem a politikai hatalom megalapozása is: a férfiak magánszférában gyakorolt autoritása, például a háztartás és a családi rend szabályozása, a politikai kompetencia analógiájaként jelent meg.
Habár a közügyekben résztvevő egyén ideálját a fentiekből következően a kezdetektől a lakosságnak csak egy része tudta megközelíteni, és bár a szavazati jog kiterjesztésével az alsóbb rétegeket és a nőket is ambivalens módon bevonták a nyilvános szférába, különféle gazdasági-társadalmi átalakulások elkezdték kikezdeni a modern férfiasság és a közügyekben résztvevő tudatos állampolgár alapjait. A 20. század második felétől a nyugati országokban a női munkavállalás tömegessé válása átalakította a férfiak és nők közti viszonyokat, megkérdőjelezte a férfi kenyérkereső-családfői szerepét. A 20. század utolsó évtizedeinek gazdasági folyamatai, a középosztály egyre jelentősebb részét is elérő anyagi bizonytalanság tovább erodálta a klasszikus modernitás polgári családi szerepeit. Az utóbbi évtizedekben a nők házasságkötési és szülési hajlandóságának csökkenése pedig azt eredményezte, hogy egyre több férfi marad egyedülálló és gyermektelen. A közösségi média azt a modern nyilvánosságot számolja éppen fel, ami a férfiasság korábbi alapjainak szintén egyik kulcseleme volt.
A modern férfiasság alapfeltételei így egyre inkább leomlanak, miközben a férfiassággal kapcsolatos elvárások tovább élnek. Ezek az ellentmondások természetesen elégedetlenséget, frusztrációt, rosszabb esetben ressentiment érzést eredményeznek, amely idővel a dühödt férfiak manoszférának nevezett szubkultúráit is életre hívta. A hazai manoszféra jelentős hányada nem véletlenül hangolódott rá Magyar Péter személyére és kampányára, amiben persze jelentős szerepet játszott a manoszféra régi véleményvezérének, Puzsér Róbertnek a közvetítése is.
A férfiasság válságát ezért nem elégséges, sőt politikai távlatból nem megfelelő pszichológiai szempontból vizsgálni. A modern férfiasságeszményt nagyhatású pszichológiai irányzatok a férfiak univerzális pszichés fejlődésének egészséges felnőtt végpontjaként írták le, miközben, ahogy láttuk, az konkrét gazdasági-társadalmi feltételekhez kötött. Habár Magyar Péter esetében is gyakran előkerülnek a pszichologizáló magyarázatok, azok nem tudnak választ adni azokra a nagyívű folyamatokra, amelyeknek a miniszterelnök csupán része.
Férfiasság és politikai reprezentáció a 21. században
Minthogy a férfiassággal kapcsolatos elképzelések ennek következtében jelentős változásokon mentek át, nem meglepő, hogy Magyar Péter viselkedésének érzékelésében és értékelésében jelentős szerepet játszik a generációs aspektus. Ezt az is sejteti, hogy viselkedési sajátosságait nemcsak az ellenzéki pártokhoz kötődő szereplők tették szóvá, hanem többek közt olyan régebbi vágású korábbi pártpolitikusok is, mint Tölgyessy Péter, Hack Péter vagy Fodor Gábor. Mindemellett a nagy múltra visszatekintő, mérvadó német Spiegel hetilap is megdöbbenéssel számolt be Magyar Péter „érzelmi kitöréséről” és „dühös nekilendüléséről” a német kancellárral tartott közös berlini sajtótájékoztatóján. A modern államférfi ideáljára emlékezők számára a miniszterelnök viselkedése döbbenetes és teljességgel elfogadhatatlan.
Azonban a modern férfiasság már olyan régóta éli mély válságát, hogy a fiatalabb generáció egy jelentős része talán soha nem is látott személyes életében olyan férfimintát, ami akár csak közelítene ehhez az ideálhoz. A frusztrált férfiasságból létrejövő egyik torzult férfiasságkép az uralkodásra, a megalázásra, a kigúnyolásra épül, ahogy ez a tiszás tábor a választások után megjelent „kulturális” alkotásaiból is kiviláglik. (Ebben a fentiek mellett számos más tényező is szerepet játszik, például a pornóipar, de ez a kérdés messzire vezetne.) Számukra Orbán Viktor egyre inkább nagypapás imidzsével és eposzi jelzőkkel illetett (nagyapu)testével szemben Magyar Péter nyilvánvalóan egy fiatalosabb férfiképet nyújtott annak frusztrációi, torzulásai ellenére. Elvégre miért tenné ki a neve mögé a „The Man” alternatív nevet, ha nem valamilyen mély frusztrációból?
A fentebb leírt folyamatok nemcsak a modern férfiasság normáját, hanem vele a politikai érdekérvényesítés logikáját is egyre jobban aláássák. A politikai részvétel univerzális elérhetősége persze mindig is merő illúzió volt, mindig meghatározott társadalmi-gazdasági feltételek, normák és hatalmi relációk mentén alakult. Illúzió az is, hogy bármilyen történelmi körülmények közt a társadalom egészére vagy akár csak nagy részére kiterjeszthető lenne a homo politicus ideálja. A férfiasság például nem külsődleges kulturális ideálként kapcsolódott a politikai szférához, azok egymást hozták létre: a politikai cselekvés normái a férfi életlehetőségek és életút tapasztalatai mentén formálódtak, a férfiasság modern normájának pedig a politikai részvétel követelményei kulcsfontosságú részét képezték. A jelenlegi válságjelenség nem pusztán kulturális probléma, hanem gazdasági, társadalmi és technológiai kérdés is. Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, a modern politika autonóm egyének részvételére és közös érdekképviseletre épülő formája tartósan biztosan nem fog visszatérni, miközben nem körvonalazódik helyette egy hasonlóan stabil alternatív politikai logika. A politikai reprezentáció és a férfiasság kettős válsága tehát nem a modernitás merevsége alóli felszabadulást hozza el, hanem veszélyes politikai átalakulást, amelyet csak az azt okozó nagyívű folyamatokhoz hasonló léptékű, ellenirányú átalakulás tudna mérsékelni.
Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök a Kármán András pénzügyminiszterrel és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszterrel, az Eurócsoport elnökével tartott közös sajtónyilatkozaton a Pénzügyminisztériumban 2026. június 26-án (MTI / Hegedüs Róbert).
Bejelentkezés