Visszhangkamra

A Visszhangkamra friss adásában Gavra Gábor és Kóczián Péter a napokban a fővárosi önkormányzat és a kerületi polgármester között kirobbant vitáról beszélgetnek, de szóba kerül Karácsony Gergely személyisége és politikája, foglalkoznak Vitézy Dávid szerepével, a budapesti kerületek jövőjével, valamint a kormány és Budapest viszonyával is.

A beszélgetés a héten lezajlott Karácsony Gergely kontra belkerületi polgármesterek-jelenet (és vita) ismertetésétől indul. Egy kiszivárgott megállapodás szerint a Fővároshoz kerülnek a budapesti belső kerületek (Zugló, Ferencváros, Józsefváros, Terézváros és Erzsébetváros) parkolási pénzei, amit az érintett polgármesterek intenzíven kértek számon a főpolgármesteren. Gavra ezt a fejleményt „biztatónak” nevezi, továbbá azt is, hogy a napokban lezajlott történések nyomán úgy látszik, „valamiféle konstruktív szándék” van mind a kormány, mind a Főváros részéről, hogy rendezzék viszonyukat.

Vitézy Dávid fontos szerepet játszik ebben a történetben és Gavra szerint ez a jövőben is így lesz: arra számít, ő lesz a következő főpolgármester, de legalábbis, hogy elindul a következő főpolgármester-választáson. Kóczián megjegyzi, Karácsony és Vitézy „hatalmi törekvései találkoztak, közös ellenségük a kerület”. Arra is emlékeztet, hogy a főpolgármester „légüres térben van”, mivel a főpolgármesternek kevés konkrét döntésre van közvetlen ráhatása – a „valódi politikusi” feladata az volna, hogy megszervezze, a 23 kerület együtt alkosson egy lobbicsoportot, amely a mindenkori hatalmi tényezőknél képviselje Budapest érdekeit. Hozzáteszi, nagyon érdekes, hogy Karácsony Gergelyt „egyáltalán nem zavarja” az egyre kevesebb feladat, miközben most Budapest „jelentős mozgásteret kapott” a „kerületek kontra Főváros meccsben”.

Gavra részletesen végigveszi, milyen információkat tudunk a parkolási helyzetről, és ennek kapcsán beszél arról is, hogyan született „kétszintű közigazgatási rendszer” Budapesten. Ami az utóbbit illeti: Kóczián jelenleg két lehetséges irányt lát: a kerületi polgármesterek döntési jog nélküli elöljárókká válnak vagy teljesen megszűnnek a kerületi önkormányzatok. Felmerül a beszélgetők között az is, hogy érdemes volna-e átrajzolni a kerületeket, akár a régi Budapest határaiból kiindulva.

Kóczián azzal folytatja, hogy ha lenne egy „Budapest-adó”, aminek egy része a kerületeknél maradna, akkor más lenne tárgyalni a parkolási pénzekről is, a szolidaritási adóról is – hiszen azért ragaszkodnak ennyire a parkolásból befolyó összeghez a kerületek, mert ebből van pénzük a saját működésükre, viszont azt nem tartja valószínűnek, hogy a kormány valódi pénzügyi autonómiát adjon az önkormányzatoknak. Gavra hozzáteszi, az összevonást akadályozza az is, hogy egyes kerületek lakóinak nagyon erős „kerületi identitásuk” van, ugyanakkor megkülönbözteti a külső kerületek különálló identitásait és a belső kerületek „belvárosi identitását”.

Kóczián idézi a Tisza által sokszor emlegetett „autonómia, önszerveződés, állampolgári beleszólás és egyebeket”, amik szerinte ebben a „budapesti átrendezésben” nem jelennek meg. Nem látja a „közösségi működés újjászervezésének az igényét” a kormányban. Vitézy Dávidot is inkább „majd én felülről megmondom” típusként jellemzi. Gavra ennek kapcsán kiemeli Karácsony „hatalmas politikai, de nem városvezetési teljesítményét”, amit Kóczián annak tud be, hogy Karácsony Gergely személyes jelenléte „olyan békés, mint egy berni pásztorkutyáé”.

Kóczián úgy fogalmaz, minden bizonnyal Karácsony Gergely kompromisszumkészsége az, ami túlélővé, sikeres politikussá teszi, mert úgy tűnik, adott helyzetben „még mindig ő a tárgyalóképesebb”, és nem csak arról van szó, hogy „bárgyú embert” játszik. Gavra úgy fogalmaz, Karácsony „ahhoz ért, hogy a potenciális ellenfelei valamiért egymást jobban utálják, mint őt”.