Magyar Péter kormányának mindössze pár hónap kellett ahhoz, amire elődjének még évek: az átláthatóság jegyében célkeresztet rakott az összeomlott NER legkisebb, leggyengébb építőköveire, velük együtt pedig azokra is, akiknek semmi közük nem volt az előző rendszerhez. A Tisza-kormány látszólag elszámoltat, holott valójában a lényegről igyekszik elvinni a fókuszt: az évi pár százezer, pár millió forinttal kistafírozott helyi Fidesz-közeli szervezetek – és velük együtt a több ezer független civil – pellengérre állítása a türelmetlenül (el)várt lényegi elszámoltatás hiányát igyekszik pótolni: mivel a kormányzati struktúra akadozva áll fel, a felelősségre vonás sem halad a miniszterelnök (és a tábor) által elvárt tempóban. Az igazán jelentős (vagy azoknak tartott) játékosokhoz nem értek el, marad a magyar politikai elit örök B terve: az ellenségképzés.
A múlt héten jelent meg egy kormányzati oldalon „az elmúlt öt év civil támogatásait” bemutató interaktív térkép, amely eddig is nyilvános és elérhető, ám széttagolt adatbázisokat gyúr egyetlen könnyen kereshető, átlátható platformmá.
A céllal még vitatkozni sem lehet: „a tiszta viszonyok megteremtése, a politikai és anyagi motivációk kiszűrése” – írják az oldalon. Ám az ördög mindig a keretezésben rejlik, legalábbis a magyar közéletben biztosan.
Magyar Péter drámai hangvételű és modorosan feszült videójában ugyanis automatikusan kerülnek egyetlen közös listára a jól körülhatárolható, elszámoltatható, egyértelműen fideszes kifizetőhelyek több tízmilliárdos szervezetei és a helyi kulturális, közéleti szféra képviselői. És hiába mondja el a miniszterelnök a következőket: „(…) nem állítjuk azt, hogy minden, az adatbázisban szereplő civil szervezet visszaélt volna a támogatásokkal. Sőt, a civil szervezetek túlnyomó többsége tisztességes, fontos és nélkülözhetetlen munkát végez”. Ez a NER A ligás játékosaival egy listára került énekkarost, néptánctanárt, kézműves- és horgászklub vezetőjét már cseppet sem fogja vigasztalni, különösen akkor, amikor az utcán lebérencezi őt a szomszédja.
Térképpel listázás mint politikai termék
A civileknek juttatott állami támogatások ilyen módon történő keretezése, listázása nem több egy politikai terméknél, valódi elszámoltatásra, sőt, szembenézésre teljeséggel alkalmatlan. Nem is erre szánták.
A valódi cél a sorok újrarendezése. A civil és települési politikai tevékenységet – nagyon is – folytató szervezetek fölötti diszponálás ugyanis egyet jelent a helyi közélet feletti uralommal: a korábbi kormányhoz lojális szervezetek eltakarítása, de legalábbis inaktívvá tétele egyértelmű cél a miniszterelnök számára, aki a Fideszben tanult politikai kultúrát.
E racionális és érthető politikai cél mellett azonban az újbóli feketelistázás tökéletesen alkalmas a civil társadalom bomlasztására, a kistelepülési és térségi szervezetek egymásnak ugrasztására is. Vagy épp arra, hogy a civil munkához és a támogatásokhoz, a szigorú pályázati elszámolásokhoz egyáltalán nem értő, de a Fidesz-éra korrupciójának, visszaéléseinek, prominens és valóban fajsúlyos szereplőinek számonkérésére joggal oly éhes szélesebb rétegek célpontjává tegyék ezeket.
Ahogy tette azt a Fidesz pár éve, a mostani miniszterelnökkel a soraiban: emlékezzünk vissza, hogy tisztán politikai célok mentén hogyan vágta el az akkori kormánypárt a civil forrásokat, mondván, azokat az LMP-hez köthető Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium osztja szét. A politikai cél és a módszer gyakorlatilag ugyanaz. És persze feketelista akkor is készült.
A felfoghatatlan mennyiségű pénzzel felpumpált nemzeti oligarchia jól ismert figuráinak vezetőszárra fűzése helyett a pár millió forinttal busásan kitömött helyi horgász egyesület, a helyi Fidesz-elnök felesége által vezetett énekkar, vagy épp az exkormány-közeli polgárőr egyesület által nyert krőzusi százezrek kerülnek a helyi közélet fókuszába. Annál is inkább, mert a kis kormányzati szégyenfalon nemcsak a civil szervezetek nevei szerepelnek, hanem azok vezetői is, természetesen címmel.
Ugyanis a mondásból ismert kacsa után Magyar Péter listája is pontosan úgy hápog, totyog és néz ki, mint egy lista. És fekete.
Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. augusztus 28-án / fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Bejelentkezés