A hétvégi voksolást követő vihar után Szász-Anhaltban komplikált kormányalakítási huzavona kezdődik. Mint ismeretes, a szeptember 6-ai tartományi parlamenti választáson az Alternatíva Németországért (AfD) 43,8%-os eredménye teljes politikai káoszt okozott, s gyökeresen megváltoztatta a német politika dinamikáját. Friedrich Merz (CDU) kancellár körül pedig rohamosan fogy a levegő.
Az AfD látványos előretörésének nagyon sok oka van, a választói motiváció ugyan széles, de különböző mérésekben a szász-anhalti választópolgárok többsége egyértelműen jelezte: a szövetségi politika volt az első számú téma, azon belül is a szövetségi kormány rossz megítélése és egyben Friedrich Merz kancellár munkájának elítélése. Míg egész Németországban 15% ítéli meg jónak a kormány által felmutatott eredményeket, Szász-Anhaltban ez a számarány csak 9%. Ez viszont csupán a jéghegy csúcsa, a választási eredmény megértéséhez fontos történelmi, társadalmi, kulturális és politikai törésvonalakat is figyelembe venni. Ezek értékelése elvezethet minket a további szcenáriók megértéséhez.
Miért mások a keletnémetek?
A keletnémet polgárok az utóbbi években élesebben reagáltak a politikai változásokra és krízisekre. Szinte egy szeizmográf pontosságával jelezték előre a politikai tendenciákat.
Errefelé az emberek pénzügyi tartaléka jelentősen kisebb, mint a hosszú és gazdag időszakra visszatekintő nyugatiaké. De nemcsak ezért érződnek hatványozottan a gazdasági strukturális és konjunkturális kérdések, hanem a – saját bevallásuk szerint – gyakran tapasztalt lekicsinylő, becsmérlő, felsőbbrendű nyugati bánásmódot is megelégelték a keletnémet választópolgárok. Korábban ezt az életérzést a PDS, később a Balpárt tudta meglovagolni, mára már azonban egyértelműen az AfD (és sokkal kisebb mértékben a BSW) ennek az attitűdnek a szószólója.
A most tapasztalt politikai földrengés már régóta benne volt a levegőben. A hosszú távú társadalmi és kulturális körülmények egy különös kölcsönhatást alkottak a jelenleg tapasztalható gazdasági és politikai fejleményekkel. Mindezt tetőzte az aktuális német kormányzat kimagaslóan rossz megítélése, kiváltképp Kelet-Németországban. Ennek következtében született az a történelmi eredmény, mellyel a szász-anhalti AfD sikeresen tudta magát az elégedetlenség megtestesítőjeként pozicionálni és így begyűjteni a szavazatok 43,8%-át. Az már csak hab a tortán, hogy a választási részvétel minden rekordot megdöntött (77,8%), ami egyértelműen jelzésértékű: a választópolgároknak egyszerűen elegük lett az eddigi kormányzati és politikai elitből, s verdiktet mondtak. Ráadásul az erősen rendszerkritikus BSW megszerezte a szavazatok 5,3%-át, óriási meglepetést okozva ezzel.
Mi következik mindebből?
A magdeburgi törvényhozásban most
Az AfD frakciója lett a legnagyobb: 39 politikus foglal helyet benne, köztük 38 választókerületi győztes, s csupán egy képviselő került be listáról. Az informálisan „tűzfal-kooperációnak” leírt négyesfogat (CDU, SPD, Zöldek, Balpárt) szintúgy 39 képviselővel rendelkezik (CDU: 15, a többi 8-8-8), míg a BSW öt mandátumot tudhat a magáénak. A miniszterelnököt – mint Magyarországon is – formális parlamenti szavazáson kell megválasztani, ehhez pedig az összes képviselő abszolút többségére van szükség. Ha az első két fordulóban egyik jelöltnek sincsen abszolút többsége, akkor egy harmadik fordulóban elegendő az egyszerű többség, vagyis az nyer, aki a legtöbb szavazatot tudja megszerezni. Korábban a BSW jelezte, hogy akár tartózkodhatnak is a szavazástól, ezzel elősegítve a legnagyobb politikai formáció sikerét. Ez a forgatókönyv egy kisebbségben lévő AfD számára egészen addig lett volna járható út, amíg több képviselője van, mint az ellenfélnek. A patthelyzetben viszont nagyon reális az a helyzet, amikor a formális miniszterelnök-választás során Ulrich Siegmund (AfD) 39 igen és 39 nem szavazatot kap. A szász-anhalti alkotmány erre az esetre sem rendelkezik előrehozott választás kiírásáról, hanem időben korlátlan lehetőséget biztosít egy új kormányfő megválasztására a parlamentben. Addig is Sven Schulze (CDU) jelenlegi miniszterelnök ügyvezető miniszterelnökként hivatalban marad.
Szcenáriók
Jelen esetben több szcenárió jön szóba:
Korábban már nagy morgás volt a szász-anhalti CDU-ban a „tűzfal” miatt, de korántsem biztos, hogy a meggyengült, 15 fős CDU-képviselőcsoportból lesz három „áruló”. Fontos ismérv továbbá, hogy az AfD tarolása miatt már nincsen közvetlenül megválasztott CDU-s, hanem mindegyik képviselő listás. Ismeretes, hogy az egyéni mandátummal rendelkező képviselők több önállósággal és autonómiával rendelkeztek, s egyesek bár burkoltan, de nyitottak voltak az AfD e téren történő támogatására. Ennek most vége.
Némileg árnyalja a képet, hogy időközben a CDU-nál belső hatalmi harc tört ki. Sven Schulze bukott miniszterelnök még ügyvezető miniszterelnökként nem túl elegáns módon elhappolta a frakcióvezetői pozíciót egy 8:7 szavazatarányt eredményező konfrontatív szavazással, ezzel fura közjogi helyzetbe hozta magát.
Ennek első ránézésre ellentmondani látszik a BSW azon kijelentése, hogy bár témák és policyk szerinti együttműködést ajánlottak az AfD-nek és nem tartják jónak a „tűzfalat”, ebből mégse következik automatikusan Ulrich Siegmund megválasztása. Sokkal inkább egy párton felüli személyben gondolkodnak, s erre gyűjtenek támogatókat. A Zöldek nagy meglepetésre nyitottak erre az opcióra. Ha az összes többi pártnak – kivéve az AfD-t – megtetszik ez az ötlet, a BSW tényleg királycsináló lehetne, de persze nem úgy, hogy megszavazzák Siegmundot, hanem úgy, hogy dominálják a politikai teret és legkisebb pártként érvényesítik akaratukat. Viszont a kormányzás már nehezebb lenne, s nem biztos, hogy egy ilyen párton felüli miniszterelnök elfogadna egy AfD-s miniszterekből álló kormányt – vagy fordítva.
Tűzfal 2.0
Ha tényleg Ulrich Siegmund kerülne ki ebből a csatából győztesként, egyáltalán nem lenne biztos, hogy békés vizekre evezne a kis tartomány. Baloldali szervezetek már előre jelezték, hogy a beiktatás napján hajlandóak megrohamozni a magdeburgi parlamentet, tüntetéseket szervezni és akár erőszakkal beavatkozni. A német közállapotok így egyre inkább weimarizálódhatnak. De közjogilag is számos lehetőség nehezítheti Siegmund életét: a német Alaptörvény 37. cikkelyében a föderális rendszerből kifolyólag a „szövetségi kényszer” eszközrendszere állna rendelkezésre az esetlegesen szövetségi törvényeket be nem tartó Szász-Anhalt tartomány megregulázására. Friedrich Merz kancellár ezt már szeptember 7-én kilátásba is helyezte arra az esetre, ha egyes kisebbségi csoportok jogai csorbát szenvednének. Ez konkréten azt jelenti, hogy a szövetségi kormány a szövetségi tanáccsal együttesen kényszerintézkedéseket, kényszerigazgatást vezethetne be a tartományban. Szélsőséges esetben akár a szász-anhalti kormány felfüggesztése is szóba jöhet.
Hatások a szövetségi politika szintjén
A választás utáni napokban előkerült a már jól ismert bunkósbot, az AfD betiltásával kapcsolatos eljárás belengetése is. Hendrik Wüst (CDU) észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, aki inkább a párt centrista irányzatát képviseli, épp egy ilyen eljárást javasolt az AfD-re nézve. Ennek támogatói leginkább az északi tartományokból származnak, míg a dél- és főleg keletnémet CDU-sok ezt egy kifejezetten rossz ötletnek tartják. Kiváltképp Markus Söder (CSU) bajor miniszterelnök nem támogatja. Így az AfD esetleges betiltása körül erős törésvonal látszik kialakulni a CDU/CSU-pártszövetségen belül, s hosszú távon nem kizárt a párt szakadása sem éppen e kérdés mentén. Elképzelhető tehát, hogy nem is az AfD-vel való együttműködés kérdése, hanem inkább a pártnak a betiltási ügye lehet az utolsó szög az egyre inkább széthúzó CDU koporsójában.
Friedrich Merz személyes megítélése még fatálisabb: csak 15% tartja jónak a munkásságát. Mecklenburg-Elő-Pomerániában pedig, ahol szeptember 20-án lesz választás, még rosszabb a helyzet: ott csak 5%-on áll. Ilyen adatok és ilyen eredmények fényében már csak idő kérdése Friedrich Merz bukása vagy akár megbuktatása. A hogyan tovább kérdéskör viszont egy Wüst–Söder párbajban derülhet ki, ami akár pártszakadáshoz is vezethet. Egy mindenkinek megfelelő kompromisszumos jelölt a jelen helyzetben pedig aligha bukkan fel a láthatáron.
A szerző Németország-szakértő, a Magyar-Német Intézet igazgatója. Számos cikk és monográfia szerzője, és rendszeresen publikál olyan jelentős német folyóiratokban, mint a Cicero vagy a Tichys Einblick.
Borítókép: Ulrich Siegmund tartományi miniszterelnökjelölt, valamint Tino Chrupalla és Alice Weidel az AfD társelnökei 2026. szeptember 7-én / fotó: BERND VON JUTRCZENKA / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Bejelentkezés