Ratko Mladić neve a volt Jugoszlávia (és Szerbia) történetének egyik legsötétebb korszakával forrt össze. A boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka nem egyszerűen a véres délszláv háború egyik katonai vezetője volt.
A hágai Nemzetközi Törvényszék bizonyítékok alapján megállapította, hogy meghatározó szerepet játszott a boszniai háború alatt elkövetett legvérfagyasztóbb bűncselekményekben, köztük a srebrenicai népirtásban, Szarajevó civil lakosságának terrorizálásában, valamint az ENSZ személyzetének túszul ejtésében.
2017-ben népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús jog megsértése miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, az ítéletet pedig 2021-ben jogerősen helybenhagyták.
Miből lesz a tömeggyilkos?
Mladić 1942-ben született a kelet-hercegovinai Božanovićiban. (Sajnos) a katonai pályát választotta. A Jugoszláv Néphadsereg hivatásos tisztjeként fokozatosan emelkedett a ranglétrán. Az egységes jugó állam széthullása után azonban az addig kommunista állami hadseregben szolgáló tisztből hírhedt szélsőnacionalista katonai vezetővé változott át. 1991-ben a horvátországi háborúban már magas rangú parancsnoki funkciót töltött be, majd 1992. május 12-én kinevezték a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregének főparancsnokává. Ezt a tisztséget 1996 novemberéig töltötte be.
Ettől kezdve Mladić neve összefonódott azzal a katonai hadjárattal, amelynek célja a boszniai területek etnikai átalakítása volt. A boszniai szerb vezetés olyan területeket akart ellenőrzése alá vonni, amelyeken jelentős bosnyák és horvát lakosság élt. A civil lakosság elűzése, a fogva tartás, a gyilkosságok, a kínzások, a terror és a lakóhelyek megsemmisítése a háború eszközeivé váltak. A hágai bíróság később Mladićot többek között gyilkosságok, deportálások és erőszakos áttelepítések miatt is bűnösnek találta.
A 2017-es hágai ítélet összefoglalója szerint a vádirat két népirtási vádpontot, öt emberiesség elleni bűncselekményt és négy, a háború törvényeinek és szokásainak megsértésével kapcsolatos vádpontot tartalmazott. Ez önmagában is érzékelteti, milyen súlyú bűncselekményekkel állt szemben a vádlott.
„Nagy-Szerbia” megteremtésének útján az emberi élet láthatóan csupán akadály volt. Azok, akik nem illettek bele az elképzelt, etnikailag homogén területek képébe, ellenséggé váltak. Mladić még véletlenül sem valamiféle távoli, irodából irányító parancsnok volt. A háborús hódítások során személyesen pöffeszkedett a frontokon, katonái társaságában. Számos olyan felvétel maradt róla, amelyeken saját győzelmeként ünnepli a területek elfoglalását.
A szarajevói vérfürdő
A boszniai háború egyik legmegrendítőbb fejezete Szarajevó ostroma volt. A várost a boszniai szerb erők 1992-től kezdve csaknem négy éven át tartották ostrom alatt. A környező magaslatokról tüzérséggel, aknavetőkkel, tankokkal és mesterlövészekkel lőtték a város lakóit. Nem csupán katonai célpontokat támadtak: az utcákon közlekedő emberek, a piacra tartó civilek, gyermekek és a mindennapi életüket élő szarajevóiak is célponttá váltak.
A hágai bíróság bizonyítottnak látta, hogy a civil lakosság terrorizálása tudatos hadjárat része volt. A hágai törvényszék ítéletének hivatalos összefoglalója szerint Mladićot többek között a Szarajevó lakossága elleni terrorhadjáratban játszott szerepéért is elítélték.
Szarajevó ostroma alatt emberek ezrei haltak meg. A város lakói hónapokon, éveken át úgy próbáltak életben maradni, hogy közben bármikor becsapódhatott egy gránát, vagy egy mesterlövész lövedéke találhatta el őket. A gyermekeknek meg kellett tanulniuk, mikor és hogyan szabad átfutni egy utcán. A vízért, kenyérért vagy éppen temetésre induló emberek is életüket kockáztatták. A város lakosságát állandó rettegésben tartották.
A civil lakosság szenvedése nem egyszerűen egy háború „járulékos vesztesége” volt. A hágai bíróság megállapítása szerint a szarajevói civilek sanyargatása egyértelműen a katonai és politikai célokat szolgáló hadjárat része volt.
Mladić brutalitásának egyik különösen cinikus példája az ENSZ-békefenntartók túszul ejtése volt. 1995 májusában, amikor a NATO egyre nagyobb nyomást gyakorolt a boszniai szerb erőkre, Mladić katonái több száz ENSZ-alkalmazottat és békefenntartót fogtak el. A foglyokat katonai létesítményekben, illetve olyan helyeken tartották, amelyeket NATO-csapás érhetett volna. Ily módon akarták visszatartani a nemzetközi erőket a légitámadásoktól. A hágai bíróság ezt túszejtésként értékelte. A történet különösen megalázó volt az ENSZ számára, hiszen a békefenntartók elvileg a civilek védelmére érkeztek. Mladić azonban megmutatta, hogy semmibe veszi a nemzetközi szervezet tekintélyét, és embereket képes saját katonai céljaira pajzsként felhasználni.
Néhány héttel később pedig bekövetkezett a boszniai háború legtraumatikusabb eseménye, legsúlyosabb tragédiája.
Srebrenica mészárosa
1995 nyarára Srebrenica már az ENSZ által kijelölt biztonságos övezet volt. A területre menekültek ezrei zsúfolódtak össze abban a reményben, hogy a „kék sisakosok” jelenléte megvédi őket a boszniai szerb erőktől.
Sajnos nem védte meg őket.
1995 júliusában Mladić csapatai elfoglalták Srebrenicát. A hágai törvényszék akkori közleménye szerint a boszniai szerb erők a nemzetközileg kijelölt biztonságos övezetben a bosnyák lakosság ellen olyan atrocitásokat követtek el, amelyek miatt Mladićot közvetlen felelősség terhelte.
Mladić személyesen is megjelent az elfoglalt városban. A kamerák előtt diadalittasan beszélt Srebrenica bevételéről, miközben a település bosnyák lakossága számára már megkezdődött a pokol. A későbbi felvételeken jól látható az a magabiztos katonai vezető, aki győzelemként ünnepelte a város elfoglalását, miközben emberek ezrei már életveszélyben voltak.
A következő napokban a nők, gyermekek és idősek egy részét buszokra terelték és elűzték a térségből. A férfiakat és fiúkat elkülönítették. Több mint nyolcezer bosnyák férfi és fiú vesztette életét a következő napokban. Sokukat őrizetbe vették, elszállították őket, majd előre kijelölt kivégzőhelyeken agyonlőtték. A holttesteket tömegsírokba dobálták.
Az öldöklés nem csupán néhány fékevesztett katona „spontán vérengzése” volt. A bírósági bizonyítékok alapján előre megszervezett, összehangolt akció zajlott. A foglyok összegyűjtése, elszállítása, őrzése, kivégzése és a holttestek eltemetése katonai szervezettséget és parancsnoki irányítást igényelt. A nemzetközi igazságszolgáltatás ezért nem „egyszerű” háborús bűncselekményként értékelte a történteket. Srebrenicán bizony népirtás történt. A nemzetközi bíróságok több ügyben is megállapították a genocídium tényét.
A mészárlás elkövetői később megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat. Az áldozatok tömegsírjait részben kiásták, majd a holttesteket úgynevezett másodlagos tömegsírokba szállították. A cél az volt, hogy megnehezítsék a borzalmas vérfürdő feltárását és az áldozatok azonosítását.
A Srebrenica elleni támadás és az azt követő népirtás egyik legfájdalmasabb fejezete a holland ENSZ-békefenntartókhoz, a Dutchbathoz kötődik. A katonák az ENSZ által kijelölt biztonságos övezet védelmére érkeztek, de a boszniai szerb támadás során olyan helyzetbe kerültek, amelyben sem elegendő fegyverzettel, sem megfelelő létszámmal, sem a szükséges politikai támogatással nem rendelkeztek ahhoz, hogy megállítsák Mladić erőit.
A tragédia azonban nem csupán az ENSZ tehetetlenségének története. A boszniai szerb erők tudatosan kihasználták a békefenntartók kiszolgáltatottságát. A holland katonák képtelenek voltak megakadályozni, hogy az általuk védett biztonságos övezetben a férfiakat és fiúkat elválasszák családjuktól, majd tömegesen likvidálják őket.
A népirtás arca
Srebrenica után Mladić neve már nem egyszerűen a boszniai szerb hadsereg parancsnokát jelentette. A világ számára ő lett a boszniai háború egyik legiszonyatosabb arca.
A háború befejezése után története nem ért véget. A hágai Nemzetközi Törvényszék már 1995 júliusában vádat emelt ellene népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök miatt. Mladić azonban eltűnt a hatóságok szeme elől. Nem egy távoli országban, nem valahol a világ másik végén bujkált, hanem éveken keresztül Szerbiában lapult.
Az igazságszolgáltatás elől menekülő háborús bűnösből lassan „nemzeti mítosz” lett, miközben az állami és katonai tényezők egy része mindent megtett azért, hogy a körözött tábornok ne kerüljön a hágai bírák elé. Mladićot 1995-ben vádolták meg, de csak 2011. május 26-án sikerült elfogni. Ez azt jelenti, hogy közel 16 éven át tudta elkerülni a felelősségre vonást.
A bujkálás évei alatt Mladić nem valamiféle nyomorúságos száműzöttként élt. A későbbi beszámolók szerint a szerb hadsereg és a biztonsági struktúrák környezetében is számíthatott támogatásra. Hosszú időn át olyan körülmények között élt, amelyek lehetővé tették számára, hogy elkerülje a letartóztatást. A hágai ügyészség éveken keresztül azt hangoztatta, hogy a szerb hatóságoknak tudniuk kell, hol rejtőzködik.
Hajtóvadászat indult ellene, s végül 2011. május 26-án elkapták. A szerb rendőrség Délvidéken, a Nagybecskerek közelében fekvő Lázárföld faluban fogta el. A ház, amelyben rátaláltak, egyik rokonáé volt. Elfogásakor két pisztoly volt nála, de már nem tudta használni ezeket. Így bukott le a „balkáni mészáros” ragadványnévre hallgató srebrenicai és szarajevói hóhér.
A hágai törvényszék május 31-én átvette Mladićot.
A szerb hatóságok számára az elfogás nemcsak rendőrségi akció volt, hanem komoly politikai próbatétel is. Szerbiának bizonyítania kellett, hogy hajlandó együttműködni a hágai igazságszolgáltatással. Az Európai Unióhoz való közeledés szempontjából is döntő jelentősége volt annak, hogy Belgrád végre átadta Mladićot.
A hágai bíróság 2017. november 22-én hozta meg elsőfokú ítéletét. Mladićot a 11 vádpontból 10-ben bűnösnek találták, s életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A bíróság bizonyítottnak látta felelősségét a srebrenicai népirtásban, a szarajevói civil lakosság terrorizálásában, az ENSZ személyzetének túszul ejtésében, a boszniai szerb erők által végrehajtott gyilkosságokban és deportálásokban.
Mladić azonban az ítélet után sem változott meg. Nem kért bocsánatot az áldozatoktól, nem ismerte el bűnösségét, és a hágai bíróságot következetesen ellenséges, politikai indíttatású intézményként kezelte. A tárgyalások alatt is többször tanúsított agresszív magatartást. A vádlottak padján nem egy, a tetteit megbánó idős ember ült, hanem egy olyan személy, aki élete végéig ragaszkodott ahhoz a narratívához, amely szerint csak a saját népét védte.
Mladić fellebbezett az ítélet ellen. 2021. június 8-án azonban a törvényszék helybenhagyta az életfogytiglani szabadságvesztést. A fellebbviteli tanács ezzel lezárta az ügyet: Ratko Mladić jogerősen elítélt háborús bűnös és népirtásban felelős személy lett. Ezzel a jog történelmi ítéletet mondott fölötte.
Mészárosból nemzeti hős
Szerbiában Mladić társadalmi megítélése azonban korántsem követte automatikusan a hágai döntést.
Mladić elfogásakor is voltak olyan szerb nacionalista csoportok, amelyek hősként ünnepelték. A Szerb Radikális Párt tüntetéseket szervezett, zászlókkal és Mladić arcképét ábrázoló transzparensekkel vonultak az utcákra. Árulásként értékelték, hogy Szerbia kiadja a tábornokot Hágának. A háborús bűnös így bizonyos (mélyszerb) politikai körökben nem a civilek gyilkosa, hanem a „saját népének védelmezője” lett. Ez a mítosz azóta sem halványodott. Különösen kínos, hogy Aleksandar Vučić mostani szerb elnök neve is kapcsolódik ehhez a hátborzongató történethez.
2007-ben Vučić még a Szerb Radikális Párt egyik vezető politikusa, konkrétan főtitkára volt. Abban az évben a radikálisok és támogatóik Belgrádban demonstrációt szerveztek, amelynek során Vučić kihelyezte egy sugárútra a „Ratko Mladić” nevét viselő táblát. A Reuters archív felvételén hallható, amint kijelenti: azért jöttek, hogy Mladić nevét hordozó táblákat helyezzenek ki, ezzel is jelezve, hogy „szeretik Szerbiát”, és „a helyes ügyért harcolnak”. Vučić azóta ugyan „átvedlett politikailag”, de a Mladić iránti rajongásból nem gyógyult ki. Szerbia államfőjeként nemrég maga is kérte a hágai hatóságokat, hogy a súlyosan beteg, életének utolsó szakaszában lévő Mladićot engedjék Szerbiába, hogy hazájában halhasson meg.
Mladić ezt végül nem érhette meg, ugyanis augusztus 27-én, 84 éves korában meghalt a hágai börtönben, miközben életfogytiglani büntetését töltötte. Halálhírét először a szerb média jelentette, majd a Reuters is megerősítette ENSZ-forrásokra és ügyvédjére hivatkozva. A halálával azonban nem ért véget a Mladić körüli politikai és erkölcsi vita. Éppen ellenkezőleg: azonnal megmutatkozott, hogy a szerb társadalom egy részében milyen mélyen gyökerezik a háborús bűnös tábornok beteges kultusza.
Erre aligha lehetne szemléletesebb példát találni, mint a rezsimet fanatikusan kiszolgáló Informer tegnapi megemlékezését. A lap egyik cikkjének címe így hangzik: „Generale, pozdravi nam svoju nebesku vojsku!”, vagyis: „Tábornok, üdvözöld az égi seregedet!” A cikkben a lap olyan közösségi médiás megnyilvánulásokat idéz, amelyek Mladićot „népét védő tábornokként” és „az egyik legnagyobb szerb hősként” ünneplik. Az egyik idézett bejegyzés szerint Mladićot „szerb árulók adták ki a törvényszéknek”, akit „hágai inkvizítorok kínozták”.
A cikk nem tesz említest a srebrenicai áldozatokról, a meggyilkolt szarajevói civilekről vagy az ENSZ túszul ejtett békefenntartóiról, hanem csak a háborús bűnösként jogerősen elítélt tábornok szenvedéseit helyezi a középpontba.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság vezetője az Informernek nyilatkozva odáig ment, hogy Mladić halálát „gyilkosságnak” nevezte, majd hozzáfűzte, hogy „a szabadságért küzdő szerb nép hadseregének” parancsnoka halt meg Hágában.
A történelem egyik legnagyobb veszélye az, amikor a gyilkosból legenda, a háborús bűnösből hős, az áldozatból pedig „kellemetlen lábjegyzet” lesz.
Borítókép: Ratko Mladić (a kép közepén) 1993. augusztus 10-én a szarajevói repülőtéren / fotó: GABRIEL BOUYS / AFP
Bejelentkezés