Jó az, ha megnézhetjük azt is, hol nyaral, hány gyereke van, mit eszik, hányszor fut egy héten, mit olvas, miből inspirálódik az alkotó?

Inkább hasonlít egy zeneműhöz, mint egy regényhez. Hagyni kell sodortatni magunkat, hogy megszülessen bennünk a szimfónia. Ha megbékülünk vele, hogy nincs történet, nincs karakterábrázolás, nincs leírás, nincs atmoszférakeltés, nincsenek klasszikusnak mondható regénytechnikai megoldások, cserébe valami olyasmit kapunk, ami teljesen letaglóz.

Talán az tenne jót a lelkemnek, ha mindenkinek adnék. A buszjegyre gyűjtőnek, a koldusnak, a cigányasszonynak, minden kisebb és nagyobb lapnak, és akkor már adnék a Hintalovonnak, a civil szervezeteknek, sőt a színházaknak is. Adjak egynek? Vagy kettőnek? Adjak egy kéregetőnek az utcán? Valakinek, aki szimpatikus? De milyen alapon? És a másiknak miért nem? Ez pofára megy?

Minden emberre legalább egy kutya, ez a szabály, de mint minden diktatúrában, az emberek túlteljesítik a feladatukat, és sokan két, sőt, három kutyát is tartanak, és licitálnak egymásra. A dolog odáig fajult, hogy egyesek még a gyerekeiket is pórázon vezetik, és mivel a szabály az szabály, a pórázon vezetett gyerek is pórázon vezet legalább egy kutyát.