Egy mítosszal kevesebb és egy tapasztalattal több. De nem csak ezt vettem észre a március 15-én, a Békemenet ellen és a kormányváltásért hömpölygő tömegben.
Régi hobbim vagy mániám, hogy felettébb szeretek olyan tömegekben elvegyülni, ahol nem sok mindennel vagyok képes azonosulni a résztvevőkkel. Ez az egész még 14 éves koromban kezdődött, amikor az Orbán Viktor és Medgyessy Péter közötti, mindent és az ország sorsát is eldöntő második forduló előtt kinéztem bámészkodni Orbán Viktor nagygyűlésére a szegedi Klauzál térre (akkor még a város is fideszes vezetés alatt állt). Máig is megvan az emlék, Orbán beszéde az estébe nyúlt, az engem körbevevő, akkor még éppen nem polgári körös nénik csillogó szemmel nézték, hogy több fiatal – köztük én, egészen fiatal – is kint van. Talán még tűzijáték is volt.
A valóság az volt, hogy a környezetemben inkább csak rosszakat hallottam a fideszesekről: lopnak, csalnak, hazudnak, ezt elnézik nekik, kisajátítják a nemzeti lobogót és a kokárdát, elnyomják a szabad véleményt, fasisztákkal trafikálnak, ránk hoznák még talán a dögvészt is, ha 2002 tavasza után is maradnának. Én meg valahogy kíváncsi lettem, és persze a dolog végére kiderült, eksztatikusnak ugyan eksztatikusak, rajongónak ugyan rajongók, de alapvetően ugyanúgy emberből vannak, mint a szüleim, vagy éppen a nagyszüleim.
Hasonló okokból vettem vasárnap részt a Tisza Párt Nemzeti Menetén. Szakmai okokból úgy alakult, hogy az elmúlt két évben ez volt az első ilyen alkalom. Megfordultam Szegeden és Hódmezővásárhelyen is egy-egy Tisza-gyűlésen, de ezeken Magyar Péter „Ricsi” becenevű jellegzetes kisteherautója platójáról vagy kisszínpadról kampányolt. Riporteri tevékenységem viszont a nemzeti ünnepeken és május 1-jéken rendszeresen a Mi Hazánk gyűlésekre vont el, ezekről írtam jó pár beszámolót is.
Talán kevés dologról beszélnek az elmúlt hónapokban annyit, mint a Tisza vezetőjéről, szavazóiról, híveiről. Sok szó van arról, kik ők, mit gondolnak, mit akarnak, a március 15-i menetről is rengeteg ilyen nyilatkoztatós, utca embere-videó forog már a neten. Én így inkább szabadnapos kirándulásnak vettem ezt a vonulást, és egyszerűen csak benyomásokat gyűjtöttem.
Veterán ellenzéki, millás, rabszolgatörvényes és ki tudja még milyen tömegtüntetések tudósítójaként az első és leginkább feltűnő dolog a tömeg különbözősége volt.
Talán a szervezők is nyomatékosan figyeltek erre, de a meneten a különböző magyar falvak, kisvárosok táblái és a nemzeti zászlók domináltak. Volt itt minden: Sajó-völgyi falvak, Felsőzsolca, a Zala megyei Nagypáli, Üllés a Homokhátságról külön magyar zászlót is hozott, nincs kétségem afelől, hogy ez nem csalás és ámítás, nem Újpesten nyomtatott egyentáblákról van szó, amiket aztán hamukából kiosztottak az átállt momentumosok, DK-sok és MSZP-sek között.
Itt valóban a vidék egy fontos része is felvonult a fővárosi résztvevők mellett, méghozzá nem is kis számban.
Ez az a középosztály, amely Orbán 16 éves kormányzásának és az uniós források stratégiai újraelosztásának (családtámogatás, kisvállalkozás-támogatások, helyi megrendelések, egyáltalán stabil munka a munkanélküliség helyett) eredménye. Most, hogy az uniós források nagy része csak nem akar jönni (hogy ez mennyire jogos vagy szabályos, arról Schiffer András szokott beszélni), ez a középosztály új vezetők irányítása alatt kívánja visszanyerni a kezdeményezést.
Lehet tehát latte avokádózni, de a helyzet az, hogy ez itt az Európai Unió: latte és avokádó, kézműves kenyér, organikus piac réges-régen van már Debrecenben, Békéscsabán, Soltvadkerten, Pécsen, Pápán és Kőszegen, hovatovább: Rigától Kisinyovig is minden nagyobb városban. Nem kell ehhez a kultúrához, világhoz, politikai nézetrendszerhez feltétlenül a Madách téren lógni minden pénteken este. Ahogy a tavalyi „betiltott” Budapest Pride-ra sem kizárólag Budapestről jöttek el, sőt tömegek jelentek meg az ugyancsak „betiltott” pécsi Pride-on is ősszel.
No, de milyen is az ő pártjuk, világuk, menetük? Valóban úgy tűnik, hogy a Tisza nem csupán erősödik, hanem egyenesen uralomra tör, bizakodó, sőt, derűlátó április 12-ét illetően. Odafelé, a buszon már feltűnően olyan fiatalok álltak mellettem, akikkel ugyanarra a rendezvényre tartottunk. A huszonévesek épp a Békemenetről a liberális médiában megjelenő tartalmakat pörgették le telefonon, az egyikük hangosan felolvasta azt a 444-es anyagot, ami a fideszes Patrióta munkatársainak véletlenül rögzített beszélgetését publikálta, és amelyben Bohár Dániel azt találta mondani: „úgysincs semmi értelme” arra buzdítani az embereket, hogy Orbánra szavazzanak. A társaság hatalmas derűvel fogadta a rögtönzött felolvasást, látszik, mindezt annak egyértelmű bizonyítékaként vették, hogy már a Fidesz leginkább prominens megmondóemberei is letargiába süllyedtek, a diadal tehát egyre közelebb van.
Ez látszik annak az elemnek, ami Magyar Pétert többé tette, mint sikertelen elődeit, Márki-Zay Péter 2022-es miniszterelnökjelöltet, vagy még régebben Vona Gábor Jobbik-elnököt. Magyar egyre több támogatója elhiszi, hogy a Tisza vezetője valóban ismeri a Fidesz belső működését, logikáját, a kormánypártiak által felrótt „durva” odamondogatásával pedig sikeresen demoralizálja egykori párttársait és barátait. Márpedig a választás csak félig szól a saját embereid mozgósításáról, a munka másik fele az, hogy az ellenfél táborából lehetőleg minél többen még csak felkelni se akarjanak reggel a szavazás napján.
De az, ami a Fideszből nézve megbocsáthatatlan erkölcstelenség, a Tisza táborában hősiesség, hiszen a szemükben ő az egyetlen, akinek a töretlen NER-es önbizalmat sikerült valóban megtörnie.
Hogy ez valóban így van-e, vagy a taktika, hogy egy belsős borzolja egykori közössége idegeit, súlyosan visszaüt, még a jövő kérdése.
Magán a meneten ezt az újonnan támadt és növekvő önbizalmat próbálták a rendezvényszervezés eszközeivel is felerősíteni. A Deák tér és a Hősök tere közötti, 2,8 kilométeren húzódó Andrássy úton és a mellékutcákban sem volt olyan sarok, ahonnan a folyamatosan, hangosan áradó, buzdító zenét ne lehetett volna hallani. Szólt a Tavaszi szél instrumentális, körülbelül Iphone-bemutatókra vagy újprotestáns nagymisékre illő feldolgozása, a Rákóczi-induló, a Mi vagyunk a grund a Pál utcai fiúkból. A szemlélődőnek a hangulathoz már tényleg csak a Two Steps From Hell filmzene-szerű, harsogó indulói hiányoztak a tökéletes összhanghoz.
A folyamatosan dübörgő zenét hasonló, tolakodóan erős vizuális hatások koronázták meg. Mint október 23-án, itt is történelmi témájú színészi játékok várták a Magyar Péterrel, Kapitány Istvánnal, Nagy Ervinnel az élen vonulókat a különböző stációknál: a téma most természetesen 1848 volt, tehát lovaskocsik, korhű ruhába öltözött, ismert színészek teremtették meg a hangulatot. Rengeteg helyen volt kivetítő is, ami a vonulást mutatta, a nagy képernyőket keretező nemzeti színű szalagon pedig olyan, a témához illő mondatok virítottak, mint a már jól ismert: „Azért a víz az úr.”
A Békemenetek vizuálisan mindig nagyon erősek. De olyasmit tényleg csak ritkán látok, amikor nem csupán egy fővárosi köztér, hanem egy több kilométeres szakaszon kis túlzással egy fél kerület válik egyetlen politikai üzenet (a rendszerváltásnak nevezett kormányváltás) kiszolgálójává, teljes művészeti egységben.
És az emberek tényleg nagyon sokan voltak: a Múzeumtól az Astoriáig egy teljesen felbolydult várossal találkoztam vasárnap. A délelőtti Békemenet még éppen tartott, a tömegnek az a része kora délután már statikus volt. A másik részük gyülekezője viszont egy-egy fontosabb válogatott labdarúgómeccs napjára emlékeztetett, amikor a Keleti körüli kocsmáktól az Astoria lelkét alkotó Ördögsarokig az összes teraszon nemzeti színű zászlóba burkolt emberek üldögélnek még a sörük mellett, hogy utána tovább induljanak. Most csak annyi volt különbség, hogy ezeknek az embereknek tiszás zászlóik, pulóvereik, tábláik is voltak. A nem kifejezetten pesties jellegre az is utalt, hogy az utcán számosan – olyanok, akik feltűnően a menetre jöttek – megállók és utcanevek után kérdezősködtek, láthatóan nem igazodtak el túl jól Budapest belvárosában.
A középosztályi jelleget mutatta, hogy az átlagos nemzeti menetelő azért kissé drágább ruhákat és kiegészítőket viselt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kissé szerényebben élők ne képviseltették volna magukat. Sőt! Még egy valódi legendával is sikerült összefutnom: ő volt a kiábrándult fideszes. Azután elegyedtünk szóba a nemzeti színű, válogatott melegítőt viselő úriemberrel, hogy lefotóztam őt két táblájával. Az egyiken annyi szerepelt, hogy „Tisza”, a másikon pedig, hogy „Konyec, Fidesz!”
Nem készültem interjúra, ő viszont magától szóba állt velem. Kiderült, hogy 1981 óta lakik a VI. kerületben, és a 2006-os őszödi beszéd kiváltotta tüntetések idején lett a Fidesz aktivistája. Segített Illés Zoltán egykori államtitkár és képviselő kampányaiban is. A volt fideszességét bizonyítva még azt is megemlítette, az Illéstől a sikeres kopogtatásért és szórólapozásért kapott, narancssárga szalaggal díszített boros palackja még mindig megvan neki otthon.
Akkor mit keres most a Tiszánál? – kérdeztem, mire válaszul egy valamelyest ismerős történettel szembesültem.
Most azonban már tiszás. Mint elmondta, ennek az a magyarázata, hogy úgy látja, „Toroczkai valójában fideszes, hiába mondanak mást. Nem támogatok egy fideszes társaságot.” Most tehát maradt Magyar Péter és a Tisza. A választásról elmondta, szerinte az ellenzék biztos befutó, de ha netán Orbán Viktor mégis nyerne április 12-én, akkor sem omlik szerinte össze a világ. „A kétharmadnak már biztosan annyi, ami azt jelenti, hogy Magyar Péter és társai a parlamentben el tudják mondani az igazságot, leomlanak a díszletek, ráadásul a kétharmados törvényeket meg is tudják akadályozni. Ha most nem, akkor ezt követően Orbánnak valóban vége.”
Kiábrándult fideszesek tehát valóban vannak a Tiszában, de nem úgy, ahogyan a legtöbben azt gondolják. Az egykor kormánypárti, de 2017–18 óta Orbán-ellenes szavazók egy jól mérhető és igen népes tábora eddig csupán nem talált olyan politikai formációra, ami a volt jobbikosokat és a ballibeket valami értelmezhető keretben integrálta volna. 2018-ban a Fidesz csupán 45 százalékot ért el, de az ellenzéke szétszavazott megannyi irányba. 2022-ben az előválasztásos, Márki-Zay-féle próbálkozás idején éppen az elhúzódó, nyílt sisakos ellenzéki küzdelem és az óbaloldal színen maradása miatt sodródott el ez a nyakas nacionalista tábor máshoz: főként Toroczkaihoz és kisebb részben Orbánhoz.
Mi lesz most? Magyar Péter Wass Albert- és Radnóti-idézetei, a vonuláson feltűnő EU-s, szivárványos és árpádsávos zászlók, a „Ruszkik haza!” és az „Út a börtönbe-program” jelszava (ami egyrészt egy DK-átvétel, másrészt pedig, Magyar önbevallása szerint „pár emoji” csupán) tényleg idilli karénekben és stabil proteszt-pártidentitásban forrnak végül össze idén? Ez hamarosan kiderül. Egy biztos: az interjúalanyom és a hozzá hasonlók eddig még sohasem szavaztak olyan pártra, ahol a balliberális oldal volt hívei is gyülekeztek, de most, négy héttel a voksolás előtt éppen erre készülnek, mégpedig a Fidesz és annak politikája miatt.
A beszédekről már sokan írtak. Az óriási színpad előtt, a menet megérkezése után a hangulat a tetőfokára hágott. A hangszórókból felcsendülő dalokra megindult az „áradás”. A hatás nem maradt el: voltak idősebb résztvevők, akiknek a könnye is eleredt, mások csukott szemmel adták át magukat a hangulatnak – a mise és a politikai gyűlés szinte teljes és a populista vezetők számára oly kívánatos elegyében. Azután a Kossuth-nóta hangjaira bocskaiban megjelent maga Magyar Péter is, hogy egy órán keresztül a polgári Magyarország helyreállításáról, az oroszokról és ügynökeikről, valamint a párt szociális programjáról szónokoljon.
A beszéd szokás szerint hosszúra nyúlt, de ami még ennél is figyelemreméltóbb volt: egy tetőfokára hágó, eksztatikus befutót sikerült kemény munkával egy napirend előtti parlamenti felszólalás szintjére letornásznia. Így a rendezvény végén már annyira taszigálni sem kellett a tömeget, hogy a térről megtérjen a vasárnapi vacsorához, a telefonok, laptopok elé.
Jelent ez bármi mást azon kívül, amit már tudunk, nevezetesen, hogy a Tisza úgynevezett szakértői és populista arculata állandóan jelen van és folyton összeveszik egymással? Lehet, hogy nem. A másik visszatérő fideszes vád, mely szerint a Tisza lényegében nem más, mint Magyar Péter-kultusz, itt ugyancsak nem bizonyosodott be.
A kérdés az: jó eszköznek bizonyul-e, és ha igen, meddig néznek majd rá így a szavazói.
Borítókép: A Nemzeti Menet a Hősök terén / fotó: Tóth Csaba Tibor
Bejelentkezés