Számos alkalommal előfordul, hogy egy politikai kurzus kimúlásával és egy másik lassú és nem zökkenőmentes berendezkedésével légüres térben találjuk magunkat. Ilyen légüres teret ábrázol Alejandro Amenábar spanyol rendező 2019-es történelmi filmdrámája, az Amíg a háború tart. A Francisco Franco tábornok és emberei a Spanyol Köztársaság elleni harcának kezdeteit végigkísérő film egyik jelenetében a tábornok, aki még nem vezér, kitalálja, hogy a köztársasági vörös–arany–lila zászlót a nagyobb hatás kedvéért a régi, királyi vörös–arany–vörösre kell cserélni. A látványra a katonák, akik addig névleg a köztársaság katonái voltak, menten rágyújtanak a régi spanyol királyi himnuszra, ami a ma is használt Marcha Real. Igen ám, csakhogy a spanyol himnusznak nincs egységesen elfogadott szövege: így ki a már átírt republikánus dalszöveget fújta hozzá, ki a nacionalista változatot, ki pedig dúdolta, fütyörészte a dallamot.
Az abszurd jelenet egyben metaforája a mai spanyol állam (ami immár alkotmányos királyság) keletkezésének, ambivalens jellegének és máig tartó identitászavarának.
Adam Curtis brit rendező 2022-es, monstre dokumentumgyűjteményben ábrázolta drámai erővel a Szovjetunió szétesését, majd az azt követő jelcini, kapitalista Oroszország súlyos kudarcát. A Putyin elnök megjelenéséig megrajzolt ív egyik fontos pontja és erős jelenete a szovjet himnuszt leváltani hivatott, új orosz himnusz megalkotására létrehozott bizottság munkája.
Mihail Glinka „Hazafias dala” szöveg nélkül 1991-re el is készült. Hogy a bizottság demokratikus elkötelezettségét bizonyítsa, az orosz lakosságot kérte fel, ők írjanak dalszöveget az új himnuszhoz, a beérkezett javaslatokból azután elvileg a bizottság választana majd. Összesen hatvanezer pályázat érkezett be.
A BBC archívumában fennmaradt későbbi riportban az egyik komponista gondterhelt arccal éppen a dallamra próbálja a beérkezett szövegeket felénekelni: egyik sem stimmel, a bárgyú szövegek csikorognak: „nem kell nekünk sem cár, sem diktátorok!” szól az egyik, de oroszul csak nem lehet szépen ráénekelni a kottára. „Nem éppen Shakespeare…” – kacsint ki ekkor a vélhetően brit riporter és operatőr felé a himnuszbizottság tagja, aki ezek után elárulta, volt rosszabb is: hiszen valaki a fasizmus felemelkedéséről írt szöveget akart a nemzeti himnusznak.
A végeredmény persze az volt, hogy a suta új himnusz az új Oroszországban is szöveg nélkül maradt: ha megszólalt, az emberek felálltak, a férfiak begombolták a zakóikat, és...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.