Kedves Jóérzésű és Független Magyar Értelmiség!
Remélem, egyetértünk abban (mert egyébként mindig egyet szoktunk, és ezt Mi nagyon szeretjük is Bennünk!), hogy döbbenetes és arcpirító az a mód, ahogyan Herendi Gábor filmjét, a Futni mentemet 800 milliós támogatásban részesítette a Nemzeti Filmintézet nevű NER-es kifizetőszerv, miközben a Hogyan tudnék élni nélküled? című, a maga műfajában remek és szórakoztató, zenés filmalkotást, amelyre eddig több mint 600 ezer ember váltott jegyet – megközelítve ezzel a rendszerváltás óta legnézettebb filmet, a Miniszter félrelépet is! –, ugyanez a cég egyetlen fillérrel sem támogatta!
Ez az év a magyar filmipar fekete éve.
Ez az az év, amikor a Nemzet filmintézete nem a nemzetért dolgozott, hanem a hatalomban levők kénye-kedvére a saját csókosainak inkompetens „művészi” törekvéseit támogatta.
Pedig azért a vak is látta a különbséget a két film között.
F**ni mentem
Herendi Gábor filmje többször megnevettetett. Hogy ezt leginkább a hitetlenkedés szülte? És nem vele, hanem rajta? Na de akkor is! Ez a film annyira rossz, hogy az már jó.
Elmondjam belőle a kedvenc poénomat?
Amikor a Hevér Gábor által játszott ügyvéd így szól a főnökéről:
– Tudod, hogy hívja a gyerekeit? Ballépés Egy, Ballépés Kettő, Ballépés Három!
A cseh filmen (mert ez egy remake, az remélem, világos mindenkinek) alapuló romkom minden elemében egy 2000-es évek környéki tévéfilmre hasonlít. A film sajnos meg sem próbálja kifordítani magából a jól ismert romkom-karaktertípusokat, ezért aztán olyan érzése támad az embernek, hogy egy kelet-európai pénzből kelet-európai embereknek készült amerikai reklámfilmet néz.
Ráadásul a casting során valószínűleg valaki nagyon beleszeretett a borostás, állandóan vizes hajú Ember Márk arcába profilból, mert mintha nettó húsz perc csak abból áll a filmben, hogy a színész hol nagyon bájosan, hol nagyon szexin, de általában csak zavarba ejtően kínosan néz mélyen valaki szemébe.
Divinyi Réka és szerzőtársa sablonszövegeket ír, így hát a legnagyobb jóindulattal sem lehet mást mondani erre a filmre, mint hogy egyszerűen rettentő kínos, súlytalan limonádé, és sem a cseh eredetit nem emeli eggyel magasabb szintre, sem azokat az alapvetően tehetséges színészeket, akik játszanak benne.
Sajtból van a Hold
Megnéztük az utóbbi hét legmagasabb nézőszámait produkáló magyar...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.

Hallgasd meg!