A délvidéki magyarok legnagyobb részét sokkolta a magyarországi választás eredménye. Talán még a legfanatikusabb magyarországi fideszeseknél is biztosabbak voltak Orbánék győzelmében. Ez egy olyan szociológiai fenomén, amely beható elemzést, sőt talán vaskos tanulmányt is igényelne.
Nem minden magyarázható a nyomasztó médiasötétséggel, sem a derék és szorgalmas, de a politikától viszolygó, kilátástalanságba belefáradt átlagos délvidéki magyar szavazó rezignáltságával. A jelenség okai ennél nyilván mélyebbek és összetettebbek.
Akárhogy is, a Fidesz választási kudarca félelmetes földrengésként rázta meg az itteni közvéleményt. Ehhez képest még a minap átélt, Richter-skála szerinti 4,1-es erősségű zombori talajmozgás is amolyan relaxáló lebegés volt.
Az átlagszavazók valahogy mégiscsak feldolgozzák ezt a traumát. A leggazdagabb délvidéki magyar párt vezetősége számára viszont súlyosabb, akár pszichoszomatikus tüneteket is produkálhat a magyarországi kormányváltás. Főleg, ha majd tudatosodik bennük, mi is történt április 12-én. Egyelőre úgy tűnik, hogy még mindig nem fogták fel teljesen.
A VMSZ azonosult a Fidesszel; a sorsuk is azonos lesz?
A párt vezetői rendszeresen vettek részt magyarországi (vagyis fideszes) kampányrendezvényeken, a délvidéki magyar nyilvánosságot pedig olyan mértékben uralta a Fidesz-közeli narratíva, hogy a tájékoztatás terén a pluralizmus nyomát sem lehetett felfedezni.
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT), amelynek összetételét évek óta a VMSZ dominálja, a fősodratú délvidéki magyar médiumok, a Magyar Szó, a Pannon RTV, a Szabadkai Magyar Rádió és a Hét Nap alapítója. Ezek a sajtóorgánumok a VMSZ és a Fidesz kommunikációs hátországává, vagy ha úgy tetszik, propagandahusángjává váltak. A választási kampány idején ez különösen látványos volt. Magyar Péter is felhívta a figyelmet arra, hogy például a magyarországi támogatásokban is részesülő Pannon RTV a választást megelőző két év alatt mindössze kétszer említette meg a Tisza Párt nevét.
És ha már a támogatásoknál tartunk, a Prosperitati Alapítványon és a Bethlen Gábor Alapon keresztül az elmúlt években jelentős összegek érkeztek Délvidékre. Ezek az összegek persze nemcsak a (VMSZ-es) média, hanem nagy- és kisvállalkozók és a gazdák számára is segítséget jelentettek, a szisztéma ugyanakkor politikai függőségeket is kialakított.
A Prosperitati által érkező pénzek elosztását Juhász Bálint, VMSZ-es tisztségviselő és a Tartományi Képviselőház elnöke intézte és irányította. Lehet, hogy ez a tény kimeríti az összeférhetetlenség fogalmát? Nyílt titok, hogy a támogatások odaítélése nem egyszerűen gazdaságfejlesztési, hanem politikai lojalitási kérdéssé is vált. Aligha vitás, hogy az apolitikus gazdáknak is csurrant-cseppent egy kis lé, ami részben fedezte például egy-egy traktor vagy pótkocsi árát.
Most úgy tűnik, van rá esély, hogy ezen a téren fordulat következzen be. „Alapvető változásokat várunk el az anyaországi források felhasználásának átláthatósága és hatékonysága terén, és nem fogjuk elfogadni, hogy az anyaországi támogatásból működő, a VMSZ által kontrollált vajdasági magyar média egy az egyben Fidesz-propagandát közvetítsen”, jelentette ki Magyar Péter a VMSZ elnökével, Pásztor Bálinttal való találkozó során.
Délvidéki Dagobert bácsik
A Tisza Párt győzelme tehát Délvidéken nem pusztán mindent elsöprő magyarországi belpolitikai változásként jelent meg, hanem olyan fejleményként is, amely alapjaiban szabhatja át az itteni magyar politikai erőviszonyokat és főleg a támogatási rendszert.
A választás után Pásztor Bálint, aki pártjával együtt rossz narancssárga lóra tett, nagyvonalúan „felkínálta” lemondását a Vajdasági Magyar Szövetség éléről – majd ugyanazzal a lendülettel a párt vezetése gyorsan vissza is utasította azt.
Pásztor Bálint április végén találkozott Magyar Péterrel. A találkozóról szóló beszámolók szerint a légkör „feszült, de udvarias” volt. A VMSZ számára alighanem nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi automatikus politikai kapcsolatrendszer megszűnik. Pásztor azt nyilatkozta, hogy „nulláról indul az együttműködés” Magyar Péterrel. Ez a kijelentés jól érzékeltette a helyzet drámaiságát. A VMSZ hosszú éveken át nem egyszerűen partnerként tekintett a Fideszre, hanem saját politikai túlélésének garanciájaként.
A magyarországi pénzek kérdése a választások után azonnal a délvidéki közélet központi témájává vált. Az ellenzéki és civil szereplők szerint az elmúlt években a támogatások jelentős része egy szűk politikai-gazdasági kör ellenőrzése alatt állt. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és más szervezetek több alkalommal is azt követelték, hogy az illetékesek vizsgálják ki a VMSZ-hez köthető pénzmozgásokat és alapítványi struktúrákat.
A VMDK egyebek között egy „Agenda” nevű polgári egyesület esetére hívta fel a szerbiai és a magyarországi illetékes intézmények figyelmét. A párt tudomására jutott állítások szerint a szóban forgó egyesület, amely azonos címen található, mint a VMSZ székháza, a választási időszakban jelentősebb külföldi forrásokhoz jutott, amelyet terepi aktivisták készpénzes kifizetésére használt fel. Ez nem minden esetben jelent meg a hivatalos pénzügyi jelentésekben.
A magyar állam a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül három hónap leforgása alatt 660 ezer eurót, vagyis 240 millió forintot utalt az „Agendának”.
Egyébként az említett Alapkezelőn keresztül a VMSZ-es Magyar Nemzeti Tanács összesen 721,5 millió forint összegű támogatáshoz jutott, ami 1,99 millió eurónak felel meg, de ezzel csak a harmadik helyet foglalja el a rangsorban. Az élen a Topolyai Sport Club (TSC) áll 900 millió forinttal, az ezüstérmes pedig a 854 millió forintot kapó Pannónia Alapítvány, a Pannon Rádió és Televíziót, valamint a Szabadkai Magyar Rádiót működtető szervezet.
Az Európa Kollégium 350 millió forintot (963 ezer euró) kapott, a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény 300 millió forinttal (826 ezer euró) gazdálkodhat, míg a Magyar Szó Lapkiadó Kft. támogatása 200 millió forint (550 ezer euró). A levélszavazati csomagok kézbesítését végző CMH sem járt rosszul a 195 millió forintos (537 ezer euró) támogatással.
A VMDK felszólította a korrupcióellenes ügynökséget, hogy vizsgálja ki „a VMSZ-közeli pénzeső ügyét”.
A vita epicentruma a széfben volt
A VMDK jóval kisebb politikai súllyal bír(t), mint a múlt század kilencvenes éveiben és a kétezres évek elején, de legalább közlemények szintjén igyekszik küzdeni a mindent bedaráló vagy eltaposó VMSZ ellen. Következetesen bírálja a dúsgazdag VMSZ, a Fidesz és a Szerb Haladó Párt közötti politikai és üzleti összefonódásokat.
A viszonylag ismeretlen tagokból álló Vajdasági Magyar Plénum a szerbiai egyetemista mozgalommal és a Tisza Párttal szimpatizál, s ennélfogva értelemszerűen a VMSZ, a Fidesz és a Szerb Haladó Párt opponense szeretne lenni. Ami kissé furcsának minősíthető: már a kezdet kezdetén együttműködési megállapodást írt alá a belgrádi Zöld-Baloldali Fronttal.
Egyúttal létrejött a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnevezésű szervezet, amelyet a már említett Vajdasági Magyar Plénum, a zömében volt VMSZ-esekből álló és a tevékenységét korábban befagyasztott Magyar Mozgalom, valamint a teljesen ismeretlen Vajdasági Tisza Szigetek Közösségi Tér alkotja.
Az ellenzéki tömörülések megalakulása üdvözlendő, főleg ha kiderül, hogy tényleg a délvidéki magyarság érdekeit szolgálják, de egyelőre a VMDK is stabilabb képződmény benyomását kelti, mint ezek a civil szervezetek, ami persze még változhat.
A médiapluralizmust nem a VMSZ-es sajtószervek, hanem a Vajdasági RTV kezdte el alkalmazni, amely eddig szintén nem jeleskedett ezen a téren. A Napjaink című műsor vendégei Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke és Surányi Zoltán, a Vajdasági Magyar Plénum vezetője voltak. A vita epicentruma persze a támogatási rendszer volt, amely Surányi szerint „csak névleg szolgálja a vajdasági magyarság érdekeit.” Ezt az állítását többek között a TSC fociklub példájával támasztotta alá.
„Amikor 12 millióból 2,5 milliót kap egy olyan futballklub, ahol nem játszik egyetlen vajdasági magyar fiatal sem, akkor nem tudom, hogyan képviseli ez a magyarság érdekeit” – vetette fel Surányi, majd feltett még egy jogos kérdést: „Miért kapott a DLC Kft., amely Tomislav Karadžić tulajdona, 15 millió eurót?“
Valóban elgondolkodtató, hogy az említett szerb üzletember, akinek semmi köze a délvidéki magyarsághoz, miért kapott magyarországi támogatást, főleg ekkorát. A beszélgetés végén Pásztor felajánlotta, hogy a különbségek ellenére működjenek együtt a vajdasági magyarok érdekében.
Surányi erre azt válaszolta: „együttműködnénk, de csak akkor, ha a VMSZ felmondaná a koalíciót a Szerb Haladó Párttal és felszabadítaná a sajtót”, mire Pásztor azt mondta, hogy ne szabjanak egymásnak feltételeket.
A Vajdasági Magyar Plénum elnöke azt is a Pásztor szemére vetette, hogy „picsogókórusnak” nevezte őket. A VMSZ vezetője tagadta, hogy ő ilyet mondott volna, de azt nem cáfolta, hogy valamelyik párttársától származik ez a minősítés.
Ki osztja majd a pénzt? Lesz-e közvetítő?
A fentiek után felmerül a kérdés:
Az egyik ismerősöm szerint, ha ez ügyben neki kellene döntenie, úgy érezné magát, mint Buridan szamara. Ismert filozófiai paradoxonról van szó: egy éhes szamár két, tőle pontosan azonos távolságra lévő, teljesen egyforma szénakazal között nem tud dönteni, ezért a határozatlanság miatt éhen hal.
Ez esetben három vagy négy „szénakazalról” van szó, amelyek ugyan nem egyformák, de nehéz lenne kiválasztani közülük a megfelelőt.
Ami a VMDK-t illeti, nem lehet tudni, hány aktív tagja van, valamint rendelkezik-e pénzkezelésre alkalmas és megbízható szakemberrel. A Vajdasági Magyar Plénumról és a Vajdasági Magyar Újrakezdésről túl keveset tudunk. Nem világos, mire képesek és mi a szándékuk: a délvidéki magyarság őszinte képviselete, vagy politikai tőkét kovácsolni a Tisza hullámain lovagolva.
A VMSZ esetében a helyzet elég egyértelmű.
Az elmúlt tíz évben mintegy 70 ezer magyar hagyta el Délvidéket. Az itteni emberek jelentős része nagyon rosszul él, sokan a szegénységi küszöbön csúszkálnak vagy már alá kerültek. Különösen rossz a helyzet a zömében magyarlakta városokban és falvakban.
A szerbiai költségvetés mindössze hét százaléka jut Délvidéknek. Pedig a tartományi kormány tele van VMSZ-es káderekkel, mi több, a Vajdasági Képviselőház elnöke Juhász Bálint.
A magyar nyelv hivatalos használata terén sem sikerült elérni előrehaladást. A szabadkai Városháza Ügyfélkapcsolati Központjában például csak egy dolgozó beszél magyarul, a postáról és más hivatalos intézményekről nem is szólva. Pedig Szabadka elvileg a délvidéki magyarok szellemi központja. De Magyarkanizsán sem jobb a helyzet.
Csak az elmúlt hónapokban átfestették Szőreg és Beodra helységnévtábláinak magyar feliratait. Palicson, a Nagyterasz közelében napvilágot látott a „Halál a magyarokra” falfirka, a szabadkai Szent Teréz Székesegyház válaszfalára pedig a „Magyar p...k” graffitit pingálták a vandálok. És még lehetne sorolni.
A VMSZ-re a legutóbbi, 2023-as tartományi választáson a 182 ezer délvidéki magyar közül 63 ezren szavaztak. Figyelembe kell venni, hogy a pártnak nem volt igazi riválisa. Az általa irányított komplett délvidéki magyar fősodratú média megtette a hatását, csakúgy, mint a munkahely elvesztésétől való félelem, ami szintén „erős motiváció” volt a szavazók egy része számára. A fentiek tükrében a VMSZ ezen a téren sem lehet büszke magára, és nem állíthatja, hogy élvezi a teljes délvidéki magyarság bizalmát, sőt.
Ami tehát biztos: 119 ezer délvidéki magyar nem szeretné, ha a jövőben is a VMSZ kezelné és osztaná szét a magyarországi támogatásokat. Ők valószínűleg azt szeretnék, ha ezt a magyar állam által megbízott intézmény közvetlenül tenné meg, a VMSZ (vagy bármelyik más délvidéki szervezet) közvetítése nélkül, ha az technikailag kivitelezhető.
Borítókép: Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédet mond Orbán Viktor országjárásának székesfehérvári állomásán, a Városház téren 2026. április 10-én / fotó: MTI/Máthé Zoltán
Bejelentkezés