A bosszú politikája mindig népszerű műfaj. A megalázottak, kifosztottak, semmibe vett emberek természetes emberi reflexe, hogy elégtételt akarnak. Nem igazságot — az jóval bonyolultabb, fárasztóbb és sokszor kiábrándítóbb vállalkozás volna —, hanem látványos elégtételt. Egy nyilvános visszakézből adott pofont. Egy fintort. Egy megalázó gesztust. Valamit, amit végre azoknak kell elszenvedniük, akik tizenhat éven át osztották a sallereket, úgy, hogy elképzelni sem tudták, hogy a tenyér rossz oldalára is kerülhetnek. Hát, most ott vannak. És piszkosul nehéz sajnálni őket. Nem is kell. Nem őket kell féltenünk – hanem az általuk másfél évtizeden át kitartóan pusztított magyar politikai kultúra és alkotmányosság maradványait. Nehogy a revanshév elsodorja azt is, ami még ezekből mutatóba megmaradt.
Sokan tapsolnak most sokan annak, hogy az új miniszterelnök nem engedte közös fotóra az új kabinet tagjait a köztársasági elnökkel. Sokan csattannak fel, hogy „na végre”, amikor Magyar Péter a Kövér Lászlót idéző, fölényes, rendreutasító stílusban szól oda az immár ellenzéki padsorokba szorult fideszes képviselőknek. És ezért nem különösebben zavar tömegeket az sem, hogy az új miniszterjelöltek parlamenti bizottsági meghallgatásain az ellenzéki honatyáknak és honanyáknak mindössze négy perc jut kérdezni. Négy perc. Ennyi idő alatt egy valamire való felszólalás első mondatai sem szoktak még rendesen megérkezni. Ez sehogyan sincs, sehogyan sem tud rendben lenni.
Sulyok Tamás egy olyan rendszer lojális kiszolgálója volt, amely ezeket a pozíciókat régóta nem az alkotmányos egyensúly részeként, hanem politikai harcálláspontként kezeli, ahová hosszú évekre beáshatja saját hűséges zsoldosait, akik egy hatalomváltás esetén tovább szolgáló partizánokként szabotálhatják az új kormányzat munkáját. Kevés ember vált ki kevesebb spontán együttérzést ma Magyarországon, mint az államfő. De egy hetvenéves ember nyilvános megszégyenítése akkor is kegyetlen és visszatetsző gesztus.
Mert ez a hatalmi pozícióból való leszólogatás akkor is az Országgyűlés tekintélyének rombolása, ha olyanokról beszélünk, akik cinkosai voltak az előző rezsimnek a parlament üres szavazógéppé alacsonyításában. A bizottságokban szűkített időkerettel belefojtani a szót a képviselőkbe akkor is a törvényhozás kormány feletti ellenőrző szerepének súlyos csorbítása, ha...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
