„– Emlékszel, mikor apádat megölte a bomba? Emlékszel, mit mondtál akkor? Azt mondtad, hogy apádat az éhség ölte meg. Te viszont mindent felemésztettél. Embert, tárgyat, mindent! Corleonét, Palermót, Szicíliát, méltóságot, becsületet... az életemet. És a sajátodat is. Mi maradt neked? Mi maradt, Totó?
– A tisztelet.
– A tisztelet? Mondd már, ki tisztel? A barátaid? Netán a családod? Most hol vannak a barátaid? A politikusok hol vannak? Mindent elvesztettél. Egyedül maradtál. Vagy nem is, mégsem. Csak én maradtam neked. Ezért hagytál életben, igaz? Mert rettegtél! Rettegtél, hogy egyedül maradsz.
– Én csak egy paraszt vagyok. Egy sáros lábú, mezítlábas. A dolog most így alakult. De semmi sem tart örökké, minden változik. Mindent helyre lehet hozni, és majd helyrehozom, hidd el.”
(A főnökök főnöke / Il capo dei capi – 2007)
Egy rendkívüli, és valóban történelmi főgonoszt idézett meg Magyar Péter, és most nem Orbán Viktorra gondolok. Felejtsük el A keresztapát! Az csak egy lányregény, jól idézhető mondatokkal, melankolikus hangulattal és olyan bűnözőkkel, akik még a családi ebédnél is operai méltósággal szeletelik a húst. Giovanni Falcone, a legendás olasz maffiaellenes bíró és felesége, Francesca Morvillo bíró halálát viszont nem egy szivarfüstös, bársonyos félhomályú, suttogásra kényszerítő irodából rendelték el. Salvatore „Toto” Riina 1992. május 23-án egy koszos konyhaasztalnál egy átlagos tévén nézte a Palermo közelében végrehajtott Capaci-merényletről szóló közvetítést, és várta a valódi maffia elleni harc valódi ellenfelének halálát.
Tényleg érdemes megnézni a 2007-es olasz tévésorozatot, A főnökök főnökét. A sorozat végigkíséri Riina felemelkedését a kilátástalan szicíliai nyomorból a csúcsig, amely az ő esetében a capo dei capi rangot jelentette, valamint azt, hogy egy bűnszervezet hogyan tud túszul ejteni egy uniós tagállamot, Olaszországot, miközben lelkiismeret nélkül gyilkol, és évtizedeken át szipolyozza a gazdaságot. A sorozatban az 1993. január 15-i letartóztatása után a börtönben meglátogatja őt az egyébként a filmesek által kitalált Biagio Schiro rendőrtiszt, és a fenti párbeszéd szerint azt kérdezi a bukott keresztapától, hogy mi maradt neki. Majd arra figyelmezteti, hogy egyedül maradt. Se barátok, se család, se politikusok nem állnak már mellette.
Tudom, áthallásos. De ez még csak a kezdet.
Mert
Buscetta, vagyis Don Masino végül nem azért lett történelmi alak, mert valaha a Cosa Nostra egyik fontos embere volt, hanem mert ő lett az első igazán nagy pentito. A belső ember, aki Giovanni Falconénak nemcsak neveket adott át, hanem segített rendszerként láttatni azt, amit az olasz állam sokáig csak egymástól elszigetelt bűncselekmények sorozataként kezelt. Buscetta vallomásai nélkül nehezebb lett volna megérteni, hogyan épül fel a szicíliai maffia, hogyan működik a családok, főnökök és bizottságok világa, és miként kapcsolódik össze a bűn, a politika, az üzlet és a társadalmi félelem.
Az árulás, vagy ha finomabban akarunk fogalmazni, a bűnbánat ára rettenetes volt. Több hozzátartozóját meggyilkolták, két fia eltűnt, ő pedig végül az Egyesült Államok tanúvédelmi programjában élt tovább, ahol 2000-ben rákban halt meg.
A Treccani meghatározása szerint a pentito eredetileg az újságírói nyelvből elterjedt kifejezés: olyan, korábban terrorista vagy szervezett bűnözői csoporthoz tartozó személyt jelöl, aki kész együttműködni az igazságszolgáltatással. Ez többnyire már letartóztatása vagy büntetőeljárása után történik, és érdemi együttműködés esetén büntetéscsökkentéssel, védelemmel vagy segítségnyújtással járhat.
Vagyis
Ha innen nézzük tehát, valóban furcsa, amikor a jelenlegi magyar miniszterelnök az elődjét egy olasz maffiavezérhez hasonlítja, akitől még a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal munkatársainak is tartaniuk kell. Azon viszont érdemes gondolkodni, hogy mekkora árat fizet egy ország, ha a társadalmi és gazdasági szövetét évtizedeken át fertőzi a maffialogika. Ennek Olaszországban kifejezetten széles, jól dokumentált és adatolt irodalma van.
Kiindulópontként rögzíthetjük: a Tisza-kormány szerint Magyarországon az elmúlt két évtizedben még konzervatív becslések alapján is 60 ezer milliárd forint vándorolt jogtalanul magánzsebekbe különböző állami forrásokból. Meglátjuk, hogy ebből mennyit hoz haza Magyar Péter.
Lehet mibe kapaszkodni, ugyanis A főnökök főnöke című sorozat is megmutatta, hogy az olasz maffia is előszeretettel vette el a közpénz közpénzjellegét. Van benne egy Magyarországon is könnyen értelmezhető mondat: „Róma 11-kor utalja a pénzt, és délre már semmi sincs belőle.”
Így épültek a sivatagi katedrálisok. A cattedrali nel deserto bevett olasz kifejezés a dél-olasz fejlesztéspolitikára: olyan nagy, drága, felülről odarakott ipari vagy infrastrukturális beruházásokat jelöl, amelyek nem illeszkedtek a helyi gazdaságba, kevés tovagyűrűző hatást hoztak, esetleg félbemaradtak. Voltak hozzájuk avatószalagok, politikai beszédek és közpénzből öntött betonhegyek, csak éppen élő gazdaság nem nőtt köréjük.
A maffia olaszországi túlélésének és gazdasági térnyerésének egyik kulcsa az állami forrásokhoz való szisztematikus hozzáférés, majd azok elcsatornázása volt. Ez nem egyszerűen közvetlen lopást jelentett. Sokkal inkább a helyi politikai elitekkel, közigazgatási tisztviselőkkel és gazdasági szereplőkkel kötött szövetségek rendszerét, vagyis azt a bizonyos szürke zónát, ahol már senki sem tudja pontosan, hol ér véget a vállalkozás, hol kezdődik a pártpolitika, és mikor lép be az ajtón egy szervezett bűnöző.
A második világháború után az olasz állam nagyszabású fejlesztési programot indított a déli régiók felzárkóztatására. Az 1950-ben létrehozott Cassa per il Mezzogiorno, vagyis a Déli Fejlesztési Alap célja az infrastruktúra, az agrárium és az ipar modernizálása volt. Ezek a gigantikus pénzügyi alapok azonban hamarosan a maffia elsődleges célpontjaivá váltak. A folyamat az 1950-es évek agrárreformjaival kezdődött, amelyek során a nagybirtokokat kisajátították és föld nélküli parasztok között osztották fel. A reformok azonban befejezetlenek maradtak, a nagybirtokosok ellenállása erős volt, a kiosztott parcellák pedig sokszor gazdaságilag életképtelen méretűek voltak. Ezt a strukturális gyengeséget használta ki a maffia, amely erőszakkal, hitelezési függőségekkel és helyi politikai kapcsolatokkal fokozatosan rátette a kezét a földekre, majd az ezekhez kapcsolódó állami támogatásokra is.
A maffia politikai integrációja a fejlesztési pénzek szétosztásában csúcsosodott ki. A háború után, amikor a Kereszténydemokrata Párt tömegpárttá igyekezett válni, a hagyományos déli elitek helyét sokszor maffiaközeli pártfunkcionáriusok vették át, hogy biztosítsák a kliensrendszerű támogatáselosztást. Ezen a politikai csatornán keresztül a maffia nemcsak választási támogatást nyújtott, hanem cserébe monopolizálta a közbeszerzéseket és az építési engedélyeket.
Ennek legkirívóbb példája Palermo kirablása, a Sacco di Palermo volt. Vito Ciancimino kereszténydemokrata politikus irányítása alatt az építési engedélyek jelentős részét maffia által ellenőrzött strómanok kapták meg. Piersanti Mattarella szicíliai régiós elnök 1980-as meggyilkolása is közvetlenül arra vezethető vissza, hogy reformokat próbált bevezetni az építőipari közbeszerzések átláthatóságára és a maffia kizárására. Mára odáig jutottunk, hogy olasz szervezett bűnözés, különösen a szicíliai Cosa Nostra, a calabriai ’Ndrangheta és a campaniai Camorra a 20. század második felében és a 21. században már mélyen beágyazódott Olaszország legális gazdasági és intézményi rendszerébe is.
Különösen szemléletesek azok az elemzések, amelyek a dél-olaszországi régiók, például Puglia és Basilicata fejlődését vizsgálták. Ezekben a térségekben a maffia jelenléte az 1970-es éveket követően, a belső maffiaháborúk terjedésével vált kritikussá. Az összehasonlító elemzések azt mutatják, hogy a maffia aktív jelenléte miatt az érintett régiók egy főre jutó GDP-je 16 és 20 százalék közötti mértékben maradhatott el attól a hipotetikus szinttől, amelyet a szervezett bűnözés hiányában érhettek volna el.
Ez persze sokkal kevésbé látványos, mint egy felrobbantott autópályaszakasz, de gazdasági értelemben legalább annyira pusztító.
Döbbenetes, de még a villamosenergia-fogyasztási adatok elemzései is arra utalnak, hogy nettó gazdasági kibocsátás-kiesés történik. Ennek egyik fő oka, hogy
Egyes becslések szerint a nem megfigyelt, vagyis rejtett gazdaság teljes volumene Olaszországban meghaladja a 200 milliárd eurót, ami a GDP 11,3 százalékát teszi ki. Ez önmagában is mutatja, mennyire nehéz pontosan szétszálazni a maffia, az adóelkerülés, a be nem jelentett munka és az illegális tevékenységek világát. A rejtett gazdaság közel felét az adóalanyok aluljelentése, több mint egyharmadát a szabálytalan munkavégzés, mintegy egytizedét pedig a közvetlen illegális tevékenységek adják.
A szervezett bűnözés bevételeinek belső megoszlása szintén sokat elárul a maffiacsoportok működéséről. A Transcrime korábbi adatai alapján a maffia éves bevételei a 2010-es években 8,3 és 13 milliárd euró között mozogtak, ami a teljes olasz illegális piac bevételeinek 32 és 51 százalék közötti részét tehette ki. Ezen belül a zsarolás, vagyis a védelmi pénzek rendszere volt a legfontosabb bevételi forrás, az összes maffiabevétel 45 százalékával. Ezt követte a kábítószer-kereskedelem 23 százalékkal, az uzsora 10 százalékkal, valamint a hamisítás és a szexuális kizsákmányolás 8-8 százalékkal. A bűnszervezetek közötti bevételmegoszlásban a Camorra és a ’Ndrangheta dominált, amelyek együttesen az olasz maffiabevételek közel 70 százalékát realizálták, míg a Cosa Nostra részesedése 18 százalék körül alakult.
A probléma ma is velünk él. Egy 2026. áprilisi kutatás, Marco Di Cataldo, Elena Renzullo és Andrés Rodríguez-Pose munkája arra világított rá, hogy a maffia és az állami szabályozás még mindig dinamikus kölcsönhatásban áll egymással. Szerintük a közhiedelemmel ellentétben a maffia jelenléte nem feltétlenül csökkenti szignifikánsan a településekre érkező EU-s források teljes összegét, de alapjaiban torzítja el azok felosztását.
Azokon a településeken, ahol a helyi adminisztráció bizonyítottan együttműködött a maffiával, amit a maffia-beszivárgás miatt feloszlatott önkormányzati tanácsok, vagyis a comuni sciolti per mafia adatai igazolnak, az önkormányzatok által közvetlenül kezelt projektekre jutó uniós támogatás átlagosan 93 százalékkal esett vissza a nem fertőzött településekhez képest. Ez nem egyszerűen abból fakadt, hogy a helyi közigazgatás gyenge, ügyetlen vagy adminisztratív értelemben alkalmatlan lett volna. A mechanizmus sokkal érdekesebb.
Az olasz maffiaellenes szabályozás értelmében ugyanis a 150 ezer eurót meghaladó, uniós forrásból finanszírozott projektek automatikusan szigorú maffiaellenes ellenőrzést és tanúsítást vonnak maguk után. A korrupt és maffia által befolyásolt önkormányzatok ezért tudatosan kerülik a nagy volumenű projekteket. Minek kockáztassunk? – ahogy az a Casino című filmben is elhangzik. Így a forrásokat apró, fragmentált, a 150 ezer eurós ellenőrzési küszöb alatt maradó, nehezen monitorozható, de folyamatos járadékot biztosító projektekbe csatornázzák. Ez a torzulás nem korlátozódik az építőiparra. Kiterjed a szociális szolgáltatásokra, a közlekedésre és a szélesebb közszolgáltatási rendszerre is, vagyis éppen azokra a területekre, amelyeknek hosszú távon növekedési potenciált kellene teremteniük.
Az olasz állam ugyanis az 1991-ben bevezetett 164-es törvény alapján radikális és kifejezetten eredeti eszközt alkalmaz. Ha bizonyítást nyer a maffia beszivárgása, a kormány feloszlatja a helyi képviselőtestületet, és mintegy két évre külső biztosokat nevez ki a település irányítására. Az elmúlt évtizedekben több mint 350 ilyen önkormányzati feloszlatás történt, átlagosan évi tíz esettel. A biztosok kinevezésével a korábbi közvetlen, átláthatatlan szerződéseket felváltják a korlátozott, zárt és szigorúan ellenőrzött közbeszerzési eljárások.
Hogy mindez vállalati szinten hogyan működik, azt egy 2022-es kutatás mutatta be részletesen. Mirenda, Mocetti és Rizzica elemzése szerint a maffia, különösen a ’Ndrangheta a közép- és észak-olasz régiókban célzottan vadászik a fiatal, sérülékeny, de potenciálisan hasznosítható vállalkozásokra. A bűnszervezeti behatolást követően ezek a vállalatok sajátos és rendkívül torz pénzügyi mintázatot mutatnak. Az árbevétel ugrásszerűen megnő. Ez azonban nem a hatékonyság vagy a valós piaci kereslet bővülésének eredménye, hanem a maffia által biztosított kényszerített piacoknak, a fiktív számlázásoknak és a pénzmosási tevékenységeknek köszönhető. Miközben a bevétel látványosan nő, a valós beruházási ráta stagnál vagy csökken, a foglalkoztatottak száma ugyan emelkedhet, gyakran a maffia barátainak elhelyezése miatt, de a cég likviditási és adóssághelyzete gyorsan romlik. Ezek a cégek rendkívül magas arányban mennek csődbe vagy lépnek ki a piacról rövid időn belül. A minta ragadozó bűnszervezeti magatartásra utal. A maffia a legális vállalatokat eszközként használja fel a készpénz tisztára mosására vagy a meglévő vagyontárgyak és járadékok kiszipolyozására. Az építőiparban az infiltráció, a beszivárgás jellemzően a járadékkisajátítás mintázatát követi, míg a nagy- és kiskereskedelemben dominánsan a pénzmosási funkció érvényesül.
Az EU-forrásokkal kapcsolatban a hivatalos európai auditok régóta jeleznek sérülékenységet Calabriában és Szicíliában. Az Európai Parlament 2008-as költségvetési ellenőrzési missziója szerint a 2000 és 2006 közötti ERDF-programok végrehajtását gyenge szabályozási keret, alacsony adminisztratív kapacitás, elégtelen monitoring és pénzügyi ellenőrzés, valamint csalási és szabálytalansági kitettség jellemezte. Az Európai Bizottság a 2000 és 2006 közötti operatív programoknál 34,25 millió euró Calabriához és 46,24 millió euró Szicíliához kapcsolódó gyanús csalási vagy szabálytalansági összeget említett. A 2021-es európai parlamenti országprofil szerint Olaszország 2015 és 2019 között 4415, az EU pénzügyi érdekeit sértő szabálytalanságot és csalási ügyet jelentett az ESIF- és KAP-források körében. 2014 és 2016 között az ERDF és ESF esetében 644 ügy szerepelt, míg a KAP területén a jogosulatlanul igényelt vagy eltulajdonított összegek 735,69 millió eurót értek el. Valószínűleg ezek az adatok nem mind klasszikus maffiaeredetűek. Ettől függetlenül a dokumentum kifejezetten rögzíti, hogy a közbeszerzés és a mezőgazdaság az olasz maffiaszervezetek fokozott érdeklődésének területe.
Az Európai Ügyészség 2023 és 2026 közötti ügyei többször is kimutatták, hogy a csalási sémák közös elemei a földtulajdonra és földhasználatra vonatkozó hamis nyilatkozatok, állami vagy regionális földek jogosulatlan használata, fiktív vállalkozások létrehozása és a KAP-jogosultságok manipulálásai voltak. A szicíliai Nebrodi-ügy ma az egyik legjobban dokumentált forráseltérítési minta. A hivatalos igazságügyi források szerint első fokon 2022-ben 91 vádlottat ítéltek el, miközben a bírósági jelentés több mint 10 millió euró olasz és közösségi forrás jogellenes megszerzését említette. Az Európai Ügyészség 2023-ban 56 embert és két céget vádolt meg rendszerszintű agrárfinanszírozási csalás, korrupció és bűnszövetség miatt, amely földhasználati és támogatási jogosultságok manipulálására épült. Ugyanebben az évben az EPPO egy külön ügyben 239 ezer euró értékben foglalt le vagyont egy olyan cégtől, amely hamis földhasználati nyilatkozatokkal, köztük 120 hektárnyi regionális állami földdel szerzett EU-s agrártámogatást. 2024-ben egy másik szicíliai ügyben 320 ezer euró körüli kárt valószínűsítettek, 2026-ban pedig egy bűnszervezetnél 1,4 millió eurós agrártámogatási kárt tártak fel fiktív cégek és a KAP Nemzeti Tartalékából kicsalt jogosultságok révén.
Rá kellett döbbenni, hogy Észak-Olaszországban már nem a klasszikus területi maffiauralmon van a hangsúly. Nem arról van szó, hogy valaki minden reggel megcsókolja a helyi keresztapa gyűrűjét, mielőtt beadja a számlát. A tét inkább a beruházható tiszta profit, a közbeszerzések, az intézményi rések és a sérülékeny vállalatok hálózata. A Banca d’Italia szerint a maffiacsaládok a magasabb egy főre jutó jövedelmű és közkiadásokra támaszkodó tartományok felé mozdultak. Egy 2025-ös, Covid-sokkal foglalkozó tanulmány pedig azt találta, hogy az új beszivárgás különösen azokon az északi területeken koncentrálódott, ahol már korábban is létezett valamilyen megalapozott maffiajelenlét. Ezt az irányt az Aemilia-típusú ügyek (a névadó a Processo Aemilia, az Emilia-Romagnában meggyökeresedett ’Ndrangheta elleni hatalmas büntetőeljárás, amelynek a végén, 2022-ben nagyjából 700 évnyi szabadságvesztést osztottak szét) és az ECB hitelpiaci eredményei is megerősítik.
És itt érünk vissza Magyarországhoz. Fürcht Pál, az azóta lemondott főügyész a 92 milliárdos MNB-ügy kapcsán beszélt május végén arról, hogy az áprilisi országgyűlési választások óta jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik együttműködnének a hatóságokkal. Szerinte már az ügyészségen is viccelődnek a hazai pentito-helyzettel: egymilliárd forint fölött balra, egymilliárd és százmillió között jobbra, százmillió forint alatt pedig írásban kérik a jelentkezést. Persze a tét komoly, a jegybank körüli ügyekben 5-15 év közötti börtönbüntetés járhat az elkövetőknek, ha az MNB-körüli pénzmosás bűnszervezetben történt meg, akkor akár 20 évet is ülhetnek a vétkesek.
Az olasz tapasztalat alapján a maffia nemcsak pénzt vesz ki, hanem intézményeket deformál, vállalatokat fertőz, beruházási döntéseket torzít, közbeszerzési piacokat zár le, és a fejlesztési forrásokat olyan projektekbe tereli, amelyek nem segítik a gazdasági növekedést. Lezárásként, újabb áthallással, álljon itt a sorozat utolsó párbeszéde az olasz rendőr és a letartóztatott maffiafőnök között:
„– Biancho! Ki volt a Júdás? Ki árult el?”
„– Előbb-utóbb így kellett lennie, Totó!”
Borítókép: Tommaso Buscetta vallomása közben a római Rebibbia börtönben, 1984. októberében / fotó: Bridgeman Images via AFP
Bejelentkezés