A Péter & Gábor friss adásában – az előző műsor folytatásaként – a kelet-közép-európai 1968-ról beszélget Konok Péter és Balogh Gábor, valamint a műsorvezető, Karafiáth Orsolya. Érintik a csehszlovák, a jugoszláv és természetesen a magyar ‘68-at is – de Kínára is kitekintenek.
Konok Péternek a keleti ‘68-ról Csehszlovákia és a prágai bevonulás jut először eszébe.
Balogh úgy látja, hogy „egymás inverzei a két ‘68”, Nyugaton a fogyasztói társadalom elutasítása van a központben, de Kelet-Európában nincsenek elutasítható javak. Vállalva a leegyszerűsítést,
Konok vitatkozna, szerinte nem erről van szó, hanem az unalmas rendszer elleni lázadásként látja a keleti történéseket.
A prágai tavasz eseményeiről szólva Balogh azt emeli ki, hogy Dubčekék (Alexander Dubček, a csehszlovák kommunista párt első titkára 1968-ban) politikai változásoknak, demokratizálódásnak is nekikezdtek - és ami a legfontosabb, a csehszlovák nyilvánosság felszabadítása. Konok úgy fogalmaz, hogy „Csehszlovákiában a prágai tavasz egy nagyon jól előkészített talajra hullott”, majd elmeséli azt a történetet, amikor 1965-ben a Diák-karneválon megválasztották Május királyának az épp arra járó Allan Ginsberget, akit aztán megvertek és elküldték az országból, amiből jól látszik a rendszer nyitási kísérleteinek ellentmondása. Konok szerint Dubček azt hitte, a Szovjetunió el tudja fogadni majd a csehszlovák demokratizálódást. Balogh azzal folytatja a gondolatot, hogy az oroszok először megpróbálták Dubčeket megfélemlíteni, de kiderült, hogy nem lehet meggyőzni, majd végül az oroszok közlik, hogy a csehszlovákiai helyzet rendezésében a keleti blokkból többeknek részt kell vennie, „mindenkinek be kell piszkolnia a kezét”, értik ezt a magyarokra, Kádárra is, ugyanis nem akarnak kizárólagos szovjet bevonulást, nem akarnak egy újabb ‘56-ot. Balogh kiemeli azt is, hogy a cseh ‘68-ban nagyon visszafogottak voltak az utcai történések a tömeges utcára vonulások ellenére. Dubčekék nem söpörték el a forradalmat, fűzi tovább Konok, ezért kellett a bevonulás, a “prágai tavasz-nyár-ősz” nem a harcokról, hanem az elnyomásról szólt: „vissza kellett szuszakolni” a burjánzást. Dubček eltávolítása később hozzájárult a csehszlovák szétváláshoz is, teszi hozzá Balogh.
Karafiáthnak úgy tűnik, hogy erőteljes kapcsolat nincs a nyugati és a keleti ‘68 között, Konok Péter pontosít, vannak kapcsolatok: időbeli, ideológiai, rockzenei, radikális baloldali hálózatokra épülők. Konok Kínával folytatja és a maoizmussal, részletezi, hogy akkoriban „Kína maga volt a pokol”, elmeséli azt is, hogy a vörösgárdisták nagy része hogyan fordult Mao ellen. Balogh szerint ekkor „Kínában polgárháború zajlik”, és így az „a maga abszurditásában megmutatja”, hogy a keleti és nyugati ‘68 között milyen különbségek vannak.
Jugoszláviában és Magyarországon látszik, mondja Balogh, hogy „a reformszocialista kísérletek csak addig tűrik meg az ellenvényeleményt, a közösségi beleszólást, a társadalmiasítást, ameddig az elvtársaknak megfelel”, és a magyar „nagyon pici '68, ami '69 igazából”. A magyarok „nem mentek, mert nem mehettek el odáig”, mint a többi országban, jelenti ki Balogh, mert Magyarországon ‘56 túl közel volt. Konok kiemeli, hogy a magyar diákoknak nem volt a szélesebb tömeggel kapcsolódásuk, még ha voltak is erre aztán kísérletek. Ami Jugoszláviát illeti, Balogh Tito elnök beszédét emeli ki, aki azt mondja, a diákoknak igazuk van, Konok pedig pontosít, szerinte Tito egyben azt is mondja, hogy „a rendőr elvtársaknak nem volt igazuk”.
foglalja össze Balogh Gábor a keleti ‘68 történetét.
A beszélgetésben az is szóba került, hogyan igyekezett az állampárt 1968-ban Ságvári Endre-kultuszt kialakítani, milyen volt Dubček és Kádár viszonya, részletesen beszélnek a magyarországi történésekről is, például az 1967-es budapesti Nashville Teens-koncert utáni zavargásokról.
Bejelentkezés