A Péter & Gábor legújabb adásában Karafiáth Orsolya állandó vendégeivel, Konok Péterrel és Balogh Gáborral múltunk egyik nyúlfarknyi hosszúságú, ám annál hosszabb árnyékot vető epizódját, a Tanácsköztársaságot vesézik ki.
A műsor szokás szerint ezúttal is a személyes élmények, kötődések felidézésével indul. Konok Péter „egy rakás iskolai ünnepségre” emlékezik, ám megjegyzi: „érdekes módon a legkevésbé hangsúlyos pont március 21-e volt”. Balogh Gábor gyermekkorában, a rendszerváltás éveiben „ez a tanácsköztársasági történet teljesen elkenődött”, a társadalom a földcsuszamlás-szerű változások feldolgozásával és az előző 45 év feldolgozásával volt elfoglalva. Felidézi nagyapját, aki harcolt a Vörös Hadseregben, majd rövid időre megjárta a kommunista forradalmi és a fehér ellenforradalmi börtönt is.
Mindketten hangsúlyozzák: az 1919-es események megértéséhez az első világháború utáni állapotokat kell figyelembe venni.
„A magyar állam akkori állapotát úgy lehetne jellemezni, amit ma úgy hívunk: failed state. Az emberek élménye az volt, hogy az állam megszűnt” – mondja Balogh Gábor, és hozzáteszi, „az emberek nem attól féltek, hogy megcsonkítják az országot, hanem attól, hogy Magyarország egyszerűen nem lesz”.
Konok Péter szerint „nem volt olyan eresztéke az országnak, ami ne lett volna szétesve”, és a Tanácsköztársaság „egy olyan válasz volt, amely nagyon sokat ígért”. Mint mondja, „a legfőbb üzenet az volt, hogy vége legyen a háborúnak, és a valódi felelősök lakoljanak”.
Balogh szerint a két legelterjedtebb mítosz a „kommunista népfelkelés” és a „maroknyi bolsevik puccsa” közül egyik sem felel meg a valóságnak. „Az igazság nem a kettő között van, hanem egy másik dimenzióban”. Az ország lelki állapotát „kétségbeesett passzív közmegegyezésként” jellemzi, amikor azt mondták, „hogy akkor jöjjenek a vörösök.”
Hozzátesti, „az emberek rendet akartak, élelmiszert, tüzelőt, és azt, hogy végre működjön az állam.” A kommunisták sikerének egyik kulcsát ebben látja: „Azt ígérték, hogy lesz egy erős kéz, ami rendet teremt.”
Konok Péter ugyanakkor hangsúlyozza, „ha választásokat tartanak, a kommunista párt nem nyert volna”. Szerinte a hatalomátvétel inkább a szociáldemokraták és a kommunisták kényszerű együttműködésének eredménye volt. Hozzáteszi azt is, hogy nem igazán tudjuk, hová futott volna ki ez a kísérlet, ha nem omlik össze 133 nap alatt.
„Nem volt modell. Még a szovjetorosz modell sem működött igazán”. Ezeket a hónapokat „teremtő katyvasznak” látja, amelyből sztálinista diktatúra, de akár „valami egészen izgalmas demokráciakísérlet” is kibontakozhatott volna.
Balogh Gábor ezt másképp ítéli meg. „Nem látom, hogy ebből bármilyen szabadabb rendszer kialakulhatott volna” – szögezi le. Szerinte a rendszeresen belüli különböző nézeteltérések „inkább egy kiépülő diktatúra frakcióharcaiként” értelmezhetőek.
Hogyan avatkoztak be ’19-ben a magyar belügyekbe az „ukrán kémek”? A vörösterror a rezsim sarokköve vagy kisiklása volt? Mi a Tanácsköztársaság igaz arca: a Balatonban fürdő munkásgyerekek, vagy az Országház pincéjében halálra kínzott emberek? Kik voltak valójában a vörösterror áldozatai?
Többek közt erről is parázs vita zajlik a stúdióban.
Bejelentkezés