„Konzervatív forradalom” van már megint a mi utcánkban, azt mondják. Közben a járda járhatatlan a sártól, az út kátyús és egyirányú, a kukákban bűzölög az itt hagyott közszemét, de a házfalakon vadonatúj, büszke feliratok hirdetik, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”. És bár ez a „konzervatív forradalom” maga a totális önellentmondás, mégis látjuk a jeleit. Barna jelek az önjelölt hadak akácos útján, újrafutózott Kulturkampf, ismét-mindig rükvercben dübörög a keskenyvágányú történelem. Már, ugye, a Facebookon és mellékvágányain legalábbis.

„Konzervatív forradalmat” hirdet a Fidesz–KDNP és csatolt Hazánkja ónerbeszél nyelven, amely lényegileg azonos az éppen kurrens újnerbeszéllel, a Tisza nyelvezetével. Harcot hirdet, hogy megfékezzük – fake-ek és ellensúlyok, elnézést a lapos poénért – az óvodákba-iskolákba ismét betörő „genderideológiát” (genderideológiáról, ami nincs, ne tétessen említés, törvénykezhetne egy mai Könyves Kálmán, van bőven mindenféle boszorkány a strigákon kívül). Áldott anyanyelvünket – így mondják ó- és újnerbeszélül azt, hogy „magyar” – a píszí Atroposzai nyisszantják miszlikbe. Nos, ez mindkét oldalról ordas nagy kamu.

Ha van egyáltalán jelentése a „forradalom” szónak, akkor itt és most virtuális ellenforradalom van minden irányból,

hogy gátat vessenek mindennek, új, vagy nem is olyan új gondolatoknak, eszméknek, gyakorlatoknak, és az egykorvolt idők sötét és dohos turkálójából öltöztessenek minket már többször is levetettnek hitt, dohos hacukákba. És míg a forradalmak, legalábbis kezdetben, mindig spontánok, az ellenforradalmak mindig kreáltak. Bármelyik úgynevezett oldalon.

Forradalmak ritkán vannak: olyanok, mint a sztereotip angol nyár az őszök tengerébe fojtva. Most – forradalmi erők, forradalmi mozgalmak, forradalmi szubjektumok hiányában – éppen olyasféle dolgok szerepelnek az ellenforradalom céltábláin, mint a „gender”, a „píszí”, vagy éppen a kissé goebbelsi felhanggal emlegetett „kulturális baloldal”. Hogy, ugye, ezek valamiféle új totalitarizmus hordozói lennének, mint ama régi forradalom, amely magát totálisnak tekintette, mégis éppen a totalitarizmus játszotta el a hóhéra szerepét.

És ez immár a második felvonás: ugyanezeket a dőreségeket hallgattuk végig, mikor az óner felfuttatta genderháborúját, és most, mikor utóvédharcokat hirdet az újnerrel szemben. Szamuely Tibort vizionálnak, ahogy rózsaszín tüllszoknyában táncol a Margitszigeten az óvodásoknak.

Nem mintha píszínek és gendernek bármi köze lenne egymáshoz. A „píszí” és a „gender” csak ellenségeik fantáziájában válnak afféle sötét ikercsillagokká, amelyek a patriarchális világ végét jelentő hímnős Antikrisztus eljövetelét jósolják...