E cikk megírásáig több mint másfél milliós megtekintésnél jár a Fókuszcsoport videója, melyben a szerzők Magyar Péter miniszterelnököt követik 2026. október 23-án, az 1956-os megemlékezéseken, illetve igyekeznek vele interjút is készíteni. Az anyag bratyizós hangvétele, Nagy Ádám egyébként megszokott, mondjuk így, lazasága sokak nemtetszését váltotta ki. Többen kínosnak és szakmaiatlannak tartják a stílusát, míg mások hiteltelennek Magyar Péter megnyilvánulásait, mondván, csak a számára komfortos médiakörnyezetben hozza ezt a fajta közvetlenséget. A kritikus hangok mindkét esetben jogosak, de ezzel együtt, azt gondolom, ők egy lépéssel a korszellem mögött kullognak.
Hogy a csatorna működtetői mennyire gondolták komolyan a videóbeszélgetés tónusát, már az elején világossá válik. „Úgyis le fogjuk tiltani a végén az egészet, mert olyan helyeken vettetek fel, ami nem volt megbeszélve” – jelenti ki barátian Magyar Péter, majd erre érkezik Nagy Ádám definitív, korszakos reakciója: „Miről beszélsz?” És hacsak ezt a kínos párbeszédfordulatot hallottuk a videóból, mondhatnánk, hogy a lényeget hallottuk is, mert mindez kijelöli, pontosabban betetőzi azt az új, politikai-kommunikációs korszakot, amely Magyar Péter színre lépésével vette kezdetét. És ami egyébként tökéletes szinkronban van azzal, ahogy Magyar Péter a parlamentben kommunikál képviselőtársaival, amilyen hangnemben és intenzitással posztol Facebook-oldalára, vagy ahogy kommentel például Pankotai Lili, Schiffer András, online magazinok vagy éppen más politikusok posztjai alá.
Mivel a szerkesztők az anyag „legerősebb” momentumát vágták a videó legelejére, az én zsigeri reakcióm is az volt, hogy ez vállalhatatlanul kínos. Vállalhatatlan egy miniszterelnöki interjúban, már ha ez egyáltalán interjú lenne. Csakhogy kiderült, hogy ez nem az, hanem egyfajta hibrid online tartalom, politikai valóságshow, melynek sem a szakmai sztenderdje, sem a rá adott fogyasztói reakciók nem mérhetők a hagyományos médiatermékekéhez.
Gáll Csongor műsorvezető (az Index munkatársa – a szerk.) hosszabb Facebook-posztban ecseteli, hányféle szakmai hibát vétettek Nagyék. Szerinte „az operatőri munka egy suli-tv szintjét sem éri el”, „Ádám stílusa a legnagyobb jóindulattal is kritikán aluli”, mert bazdmegelni „szinten aluli”, a Hankó Balázs volt miniszter bebörtönzésével viccelődés pedig méltatlan egy valamilyen módon azért mégiscsak 1956-os kontextusban készült interjúhoz. Igazat adok neki. Bár azt gondolom, a hazai youtube-os tartalomgyártók egyike...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
