Ami a Pride, pardon, a Budapest Büszkeség szabadságünnep körül történik, nonszensz. Eddig is nonszensz volt, de azzal, ami most a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) között zajlik, azzal az egészen bizarr, bújócskába oltott jogászkodással még nonszenszebb. Ez egy politikai összecsapás, értjük, tudjuk, ki áll az egyik és ki áll a másik sarokban, kinek mi az identitáspolitikai, politikai állítása a kérdésről, a szándékok felől is vannak, lehetnek elképzeléseink, ám az egész kavarás ezekkel együtt vagy ezektől teljesen függetlenül végtelenül fárasztó és elmondhatatlanul fölösleges.

Nem mintha a Pride és/vagy az LMBTQ-világ körül ne lenne semmi látnivaló. Dehogy nincs. Csakhogy azokból valójában nem következik a Pride (vagy bárminek is nevezzük) korlátozása. Legalábbis egy magamfajta maradi liberális azt gondolja.

Nézem, miket írtam a Pride-ról mostanság. Tudom, hogy másoltam már ezeket a korábbi mondataimat következő írásaimba, de hadd tegyem meg még egyszer, legyen ez a kályha (értik, melegek, kályha, höhö), ahonnan elindulunk. Tehát.

„Identitáspolitikai nyomulás, tudatipar van. Létezik. Ha az ember moziba jár, bekapcsolja a Netflixet, használja a közösségi médiát, tudja, látja. Látta a párizsi olimpia megnyitóját is. Emlékszik az Iman Helif-ügyre. Van, aki ezt mindösszesen örömtelinek, edukatívnak, progresszívnek látja és tartja, és van, akit ez az egész rettentően idegesít, és azt gondolja, ez a fajta társadalommérnök-attitűd túl van tolva és káros. Mind a két álláspont legitim. Én az utóbbit gondolom. (…) A Pride ma már nem forradalmi megmozdulás, inkább (felső-)középosztályi dzsembori, identitáspolitikai jófejfesztivál, corporate, multicéges imázsparádé – főként az utóbbi arca szörnyen modoros és hamis. Ráadásul az LMBTQ elnevezés elidegenítő és neutrális, tartalmilag aggályos, számosan nem is tudnak mit kezdeni vele.”

Tehát van bajom a Pride-dal is, az LMBTQ-világgal is. És a buzizókkal ugyancsak. De azokkal is van problémám, akik kreatívan értelmezik a szabadság fogalmát, és szerintük be lehet zárni az egész világot, ha jön egy súlyos felsőlégúti vírus, és azokat, akik szerint ezt számos aspektus figyelembevételével érdemes volna megvitatni, konteósnak nevezik, ám most felsírnak, hogy oda az igazság. Vagy azokkal, akik szerint a Mi Hazánk nevű párt vezetőjének közösségimédia-felületét be lehet szántani, mert az belefér az szabadságba. És azokkal is, aki szerint szép munka az AfD nevű német pártot törvényen kívül helyezni. Nem lehet ilyen módon csipegetni a szabadság nevű svédasztalról. Pontosabban a szabadság nem egy svédasztal, ahonnan csipegetünk. Súlyos esküvői trakta az, amit végig köll enni.

No, de itt jön a lényeg. Részben az előzőkből következően nagyon erősen gondolom azt, hogy a szólás- és a véleménynyilvánítási szabadságot csak a legindokoltabb esetekben szabad korlátozni. És továbbra is az az állításom, hogy egy olyan budapesti felvonulás, ami a melegtematika köré épül, és egyébként a résztvevői mindenféle emberek, olyanok is, akik nem melegek, és olyanok is, akik egyszerűen csak valamiféle elgondolt szabadságeszményt akarnak megélni ebben a pár órában, nem képezheti a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága korlátozásának tárgyát. Nem látom értelmét, sem indokát, hogy egy ilyen rendezvényt az állam korlátozzon.

A Pride-dal kapcsolatban felemlegetett kormányoldali érv, ami szerint a rendezvény valamiféle súlyos veszélyt jelentene a gyerekkorú magyar lakosság felnövekedésének ilyen-olyan-amolyan dimenzióira, egyszerűen faszság. Van az általam korábban emlegetett tudatiparnak számos olyan bugyra, ami – legalábbis az én ízlésem szerint – sokkal komolyabb veszélyt jelent a kölkökre. Egy párórás vonulás Budapest közepén, úgy gondolom, nem tartozik ezek közé.

Most ott tartunk, hogy Karácsony Gergelyék vették a nevükre a rendezvényt, ami a Budapesti Büszkeség szabadságünnep elnevezést kapta. Persze mindenki tudja, hogy a Pride-ról van szó. Karácsony szerint az esemény „nem Pride, azon sem kamionok, sem táncosok nem lesznek, a szexualitás semmilyen formában nem fog megjelenni”, azt ünneplik, hogy „a nemzet fővárosa szabad”. És azt mondja, hogy ez egy zenés, táncos rendezvény. Egyébként miért is ne létesülhetne egy nagy, budapesti köztéri fesztivál, buli, utcabál, vagy valami efféle. És nem is kellene megmárkázni a szabad kifejezéssel. (Akár nyithatnék is itt egy külön bekezdést annak, hogy mit jelent a mindent átható digitális világban, a nagy korporációk és egyebek által uralt fogyasztói dzsungelben az a szó, hogy szabad, de az talán túlmutatna ennek a cikknek a keretein). Egyszerűen csak valami városünnep, ahol az emberek jól érzik magukat – volt ilyen, a Budapest Parádé.

Az viszont – csak hogy visszatérjek ehhez a kifejezéshez – nonszensz, hogy a Pride-ot ezzel a lapos dumával kelljen eladni. Hozzáteszem gyorsan, ez nem a szervezők hibája. Most azt hagyjuk is, hogy – lásd a korábbiakat – vannak kérdéseim, ha a szabadság és a Pride szavakat egymás mellé tesszük, de talán az én személyes ízlésemtől vagy véleményemtől függetlenül is az a helyzet, hogy a szabadság bonyolultabb dolog annál, mintsem hogy azonosítsuk egyetlen identitáspolitikai rendezvénnyel. De mondom még egyszer, mindez nem a szervezőkön múlik, nem az ő saruk: a Pride lehetne Pride is, és annak is kellene lennie. De, hogy magammal is vitatkozzak: ha a Pride lényege a szervezői szerint az, hogy egy szexuális kisebbség (vagy szexuális kisebbségek csoportja) kiáll a jogaiért, akkor ne maszkírozza magát szabadságünnepnek, a főpolgármester és a szervezők, úgymond, álljanak bele, és rendezzék meg az eseményt fővárosi hatáskörben Pride néven.

Mindeközben a BRFK szerint, írta június 19-én az Index, a szabadságünnep leírása „nem koherens a korábbi nyilvános bejegyzésekkel, és felveti az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény megtévesztés tilalmának lehetséges sérelmét”. „A BRFK végső következtetése szerint”, folytatódik a hír, „ha teljes bizonyossággal nem jelenthető ki, hogy a megjelenítés nem 18 éven aluliak jelenlétében történik, akkor a gyűlés a gyülekezési jogról szóló törvény tilalmába ütközik. A hatóság a 2025. április 15-től hatályos megváltozott jogi környezet alapján jutott arra a következtetésre, hogy a rendezvényt meg kell tiltani, mivel Budapest Fővárosi Önkormányzata nem tett eleget az alapelvi kötelezettségeinek.”

Nos, ez már dupla pszeudo, ez már triplacsavar. Ugyanis, ha a törvényesség felől nézzük, akkor a rendőrség érvelésében van kohézió, de hát azért, mert ez a rendezvény valójában a Pride akarna lenni, azzal a zárójeles megjegyzéssel, hogy a szervezők nyilván még az eddigieknél is gondosabban járnak majd – járnának – el az ügyben, hogy mi látszódik majd vonulás közben. Mint egy klasszikus folyamatábrában vagy egy társasjátékban, esetleg egy ugróiskolában, most visszamehetnénk arra a mezőre, hogy a Pride-ot engedélyezni kellene, mert a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot csak a legindokoltabb esetekben korlátozzuk.

Közben zakatol a kormányzati propaganda, most éppen tolják a bécsi Pride-ról kicsipegetett extrémebb képeket, miközben a legnagyobb ellenzéki párt – egy-egy kedvetlen félmegjegyzéstől eltekintve – lényegében hallgat. Érthető: a Tisza Párt táborának egy szemmel jól látható része – amelyiknek évekkel ezelőtt egyébként még különösebb baja nem volt a NER-rel, sőt, ami a rendszer szellemiségének leglényegét illeti, azzal most is meglenne –, nem érzékeny az efféle kérdésekre, sőt. És ahogy eddig is, az ellenzéki sajtó továbbra sem cseszteti ebben az ügyben Magyar Péteréket. Kell a francnak a bántalmazó kapcsolat, ugye, meg hát most nem ennek van itt az ideje.

Tehát a Pride vagy a Budapesti Büszkeség szabadságünnep, mindegy is, minek nevezzük – illetve egyáltalán nem mindegy, minek nevezzük –, most éppen be van tiltva. Bár Karácsony Gergely szerint „a Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet mint önkormányzati rendezvényt. És pont.”

A történet legfrissebb stációja már-már népmesei, hozott is ajándékot, meg nem is. De, már amennyiben a szervezők felől nézzük, talán inkább nem hozott. „A Kúria június 20-án elutasította négy jogvédő szervezet keresetét, és jóváhagyta a rendőrség határozatát, amely megtiltotta a június 28-ra tervezett LMBTQI jogegyenlőségi felvonulást. A bíróság elutasította a rendőrség azon érvelését, hogy a rendezvény kapcsolatban áll a Budapest Pride-dal, de helytállónak találta, hogy a gyűlés a gyermekvédelmi törvénybe ütközik” – számol be róla az Index június 20-i híre. Tehát a dolog e pillanatban úgy áll, hogy a szabadságünnep nincs engedélyezve.

Hogy miért fontos ez a rendezvény a Karácsony Gergely vezette fővárosnak és az ellenzéki világ egy részének, az világos. Politikai kérdés, identitáskérdés, ahogyan a Pride maga eddig is politikai kérdés volt. Hogy miért fontos a kormánynak, hogy Bicskéig is meghosszabbítsa a Pride (vagyis a Budapesti Büszkeség) tilalmát, az már eggyel talányosabb. Itt több megfejtés is lehetséges. (1) Azért, mert csak. Erőt kell mutatni. A szabály (az alaptörvény) az szabály. A megkezdett mozdulatot végig kell vinni. (2) Le kell választani a tiszás ellenzékről az identitáspolitikai kérdésekre érzékenyebb csoportot. Nem tudom, azt gondolom, hogy a dolgok jelen állása szerint az ezen elképzelés nyomán leválasztható ellenzéki tömeg csekélyke volna. (3) A Pride tiltása elvi kérdés. Nos, érdekes, hogy az elmúlt 14 évben fel sem merült a Pride tilalma. Az az érv, hogy Trump megválasztása új helyzetet eredményezett, önmagában nem lehet igaz, hiszen volt már Trump-elnökség 2010 óta. Abban lehet valami, hogy az új Trump-elnökség jóval nagyobb lendülettel megy neki identitáspolitikai ügyeknek, mint a korábbi, de ez talán nem magyarázat mindenre. Esetleg ezek valamiféle keveréke lehet a megfejtés. De még az is lehet, hogy (4) a Fidesznek az jó, ha – hosszú tusakodás után – végül felmutatja a fővárosban vonuló szivárványos tömeg képét a szavazóbázisának.

Itt tart a dolog most. És minden bizonnyal ez még nem a történet vége. Én viszont már most rohadtul unom.