Krasznahorkai Emma–Mihály Bulcsú
Nem szupererő
Az ADHD meglehetősen divatos kifejezés lett az elmúlt években, a különböző internetes felületek több (de inkább kevesebb) mélységgel vizsgálják a jelenséget, pörögnek az Instagram-videók a szórakozott ADHD-sokról, a National Geographic különszámmal igyekszik.
A Semmelweis Egyetem 2019-es adatai szerint a felnőttkori figyelemhiányos hiperaktivitási zavar a lakosság 2,5 százalékát érinti. Egyikünk úgy fogalmazta meg, hogy olyan, mintha a fejedben lenne 4-5 képernyő, amin egyszerre megy a 4-5 különböző műsor, és emellett kellene érzékelni a valóságot; amikor meg egyesülnek a filmek, gyakran impulzív, sokszor meggondolatlan, káros döntések születnek. Fontos, hogy ezek folyamatosak, nem egy-egy alkalomról van szó, és súlyos következményeik vannak: veszekedés a kollégával, aminek következménye lesz, váratlan felmondás, netán családtagra, partnerre vonatkozó megjegyzések. A megküzdési stratégiák pedig kognitív torzítások. Ezek feltorlódva brutális szorongáshalmazzá állhatnak össze, évek alatt mérhető hátránnyá lesznek a felgyülemlett kudarcok, csalódások. Az ADHD-t ugyanis a magát mégoly empatikusnak mutató értelmiségi környezet is lustaságként, nemtörődömségként, érzéketlenségként, túlérzékenységként kezeli, túl soknak gondolja. Ki kell jelentenünk, hogy az ADHD nem szupererő, és nem különleges állapot.
Amíg nem beszélünk az ADHD valóságáról, arról, hogy egy diagnosztizálatlan, kezetlen figyelemzavar mit jelent, addig nem fogjuk tudni ezt a hiányt bepótolni szórakoztató videókkal és aranyoskodó cikkekkel. Az ADHD infantilizálása a közösségi médiában sokkal több kárt okoz, mint elsőre látszik: az öndiagnózisnak nemcsak az a társadalmi hatása, hogy informáltabbak lesznek az emberek, hanem az is, hogy a valódi küzdelem láthatatlanná válik, komolytalanná teszi a valódi szenvedést, hitelességét veszti egy valódi ADHD-s, és szűkíti a szakszerű segítségnyújtás lehetőségeit.
A vicces videó nem segítség
Az igen népszerű Máté Gábor ADHD-ról szóló, Szétszórt elmék című olvasmányos és könnyed, már-már bulvárszerű könyve az érintett személyekről a szórakozott zseni leírását adja, és valóban: felső középosztálybeli környezetben mindig van, amikor vagy akire legyintünk, és mosolyogva nyugtázzuk, hogy igen, ő késős, igen, ő annyira okos, hogy elfelejt dolgokat. A könyvben előkerül példa a szórakozottságra, amikor Máté Gábor lekési a repülőjáratát, és nevetve csóválja a...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.